Dolce Vita

6. Vörösbegy

A hazafelé út minden volt, csak fáklyás menet nem. Antoniát égette a bűntudat, a bizonytalanság, és ő maga sem tudta, helyesen döntött-e. Szerette Steve-et, és nem igazan kellett győzködnie őt a Kapitánynak, mikor a békülésről volt szó. Pedig teljesen máshogy képzelte azt a telefonbeszélgetést, sőt, ő hívta fel Rogers-t, azzal a szándékkal, hogy véget vet a kapcsolatuknak, azonban nem tudott neki ellenállni. A szőke megígérte neki, hogy innentől jól fog viselkedni, nem féltékenykedik, hiszen nincs rá oka, és egész egyszerűen, az érzelmi biztonság, amit ő nyújthatott, vonzóbbnak bizonyult Lokinál. Arról természetesen elfelejtett szólni a párjának, hogy mi történt közte és az asgardi között az előző éjjel, úgy gondolta, az csak egy hiba volt, amit nem szabad elmondani, hiszen olyannyira jelentéktelen, hogy kár ezért feláldozniuk a szerelmüket.

Akármennyire is gondolta így, nem tudta kiverni a fejéből az összetörtséget, amely az isten arcán materializálódott, mikor megpillantotta őt a szoba ajtajában. Tudta jól, a fekete hajú utolsó hozzá intézett szavait csak a fájdalom generálta, mégis emésztette őt az az egyetlen, rövidke mondat. Azóta Loki egy szót sem szólt, nem csak hozzá, senkihez, a repülőn a tőle legmesszebb lévő ülésben foglalt helyet, és inkább kibámult az ablakon. Toniba minden egyes alkalommal belé hasított az érzés, hogy hibázott, mikor tekintete akarva-akaratlanul a férfi felé kalandozott, és ezen Rhodey helytelenítő pillantásai sem segítettek. Nem akarta őt átverni, vagy épp kihasználni, sőt, mielőtt felhívta volna Steve-et, szentül meg volt róla győződve, hogy miatta megéri eldobni ezt a hullámvasút kapcsolatot, hogy talán lehet több is közöttük, mint szex. De a Kapitány jött, látott, győzött, és learatta a babérokat. Cerise is meglehetősen nyugtalannak bizonyult azóta, állandóan az apjához akart menni, és különös módon a saját anyját nem igazan tolerálta, mintha megérezte volna, mi történik valójában.

Végül az olasz út, amelyet magában már eltervezett, elhalasztásra került, és inkább elraktározta magában, mondjuk egy jövőbeli nászútra. Habár volt egy olyan gondolata, miszerint Steve-vel nem lesz már ugyanaz, de hamar elhessegette a dolgot.

A reptéren már várta őket Thor, ez pedig némileg megnyugtatta, hiszen ha a párja tudomást szerzett volna Lokiról...

A szőke asgardi arcán azonnal értetlenség, harag és helytelenítés terült szét, mikor megpillantotta hármójukat, elöl Antoniát a lányával, tőle méterekre lemaradva a hazugságistent, és a sereghajtó Rhodes ezredest. Ennek ellenére öleléssel köszöntötte a nőt, ami mosolyt csalt Toni arcára, azonban rá kellett eszmélnie, nem lett volna szabad ennyire naivnak lennie, hogy azt higgye, Thornak nincsenek hátsó szándékai.

- Mi történt, Fémek asszonya? – súgta a fülébe, félig elfordulva, hogy hosszú sörénye eltakarja az arcukat.

- Semmi – sziszegte a zseni. Nyugtalanság lett úrrá rajta, mint egy kisgyereken, aki valami rosszat tett, amit nem mert bevallani.

- Sosem láttam Lokit ennyire összetörtnek, és ne haragudj, de egyrészt gyanús ez nekem, másrészt amikor elmentetek, még olyan boldog volt, hogy majd kicsattant – hadarta.

- Rossz testvér voltál, Tarzan. Elfelejtetted neki megtanítani, hogy a tűz éget – vetett rá egy cinikus mosolyt, aztán kibontakozott az erős karok közül.

Thor máskor tiszta, kék szemeit viharfelhők lepték be, és Antonia meg mert volna rá esküdni, hogy az óriás ujjbegyei szikráztak. Nem akart vele beszélgetni, volt épp elég baja így is, a gyomrában már órák óta kellemetlenül fészkelődött a bűntudat, és még csak véletlenül sem állt szándékában azt a fájdalmas érzelem-masszát a szőke tudomására hozni, amely az ereiben áramlott. Kénytelen volt terelni, elvonni a figyelmet önmagáról, és arról a szánalmas dologról, amit tett, így a közöny és az érdektelenség álarca mögé rejtőzött.