Vajon mit érezhet egy állat, amikor eldobják? Eleinte biztosan nem fogja fel. Nem érzékeli a bajt. Csak azt tudja, hogy viszik. Viszik messze el a megszokott környezettől, ahol élt ez idáig. Aztán leteszik a földre, jobb esetben és valamit mondanak neki. Általában azt, hogy várjon ott. És ő vár. Vár, mert azt mondták neki. De valami mégis más most. Miért kell ott várnia? Értelmetlen. Lép egyet gazdája felé, hangot ad nem tetszésének. Válaszul megint megparancsolják, hogy maradjon ott. Így megteszi. Végig nézi, ahogy gazdája elmegy onnét. Az állat ott marad. Hiába látta az ember szemében a különös fényt, ami bármi lehet. Szomorúság, csalódottság, esetleg megkönnyebbülés. De mégis ott marad, ahol letették. Várja, hogy visszamenjenek érte. Senki se tudja mennyi ideig vár, amíg rájön mit tettek vele. Akkor pedig megtörik a lelke.
~~~
Hey, Guys! Nos, ennek a szösszenetnek az ihlet adója egy Rozi nevű cica. Rozi története egy bérházban kezdődött, ahol egy lány volt a gazdája. De valami miatt ez a lány sírva vitte ki az utcára ezt az állatot. Nem derült ki miért. Baja nincsen, teljesen egészséges. Rossznak sem mondható. Rozi teljesen nyugodt. Csak azt eszi meg amit elé rakunk, nem lopkod. Bárhol elalszik, bár a kedvenc helye a kanapé, és a tiszta ruha kupac. És szobatiszta. Az asztalra is csak akkor ugrik fel, amikor az ablakpárkányra akar feljutni. Mindössze pár hónapos. A párom megtalálta, és haza vitte. Mivel nekik már így is van macskájuk, ezért nálam kötött ki. Tanyán lakom, itt bőven van helye.
Tehát nem értem miért kötött ki az utcán. Senki se tudja.
ESTÁS LEYENDO
Wattafak, alias dafuq
HumorSzemélyes okok miatt pár részt töröltem. :) A többi pedig átírás alatt áll. (A szerk., 22/10/05) Hát ez a címéből adódóan egy igencsak normálatlan könyv lesz. Nem lesz konkrét sztori. Az agymenéseimet fogjátok olvasni :P Na meg kisebb szösszeneteke...
