Ａ ｖｉｌáｇ ｅｌｌｅｎ ｅｇｙ ａｎｄｒｏｉｄｄａｌ [ᴴᵁᴺ] |✓|

６. ｆｅｊｅｚｅｔ

-Itt az idő egy kis sétára! - mondtam.

A festős eset óta kevesebbet beszélgettünk. Mondhatni haragudtam rá. Valójában azonban a programra haragudtam, ami azokat a dolgokat mondatta vele. De tudom... érzem, hogy Connor valójában egy kedves ember. Már ha mondhatok ilyet egy androidra.

Connor csendben bólintott és kinyitotta az ajtót. Kimentem és megvártam, amíg ő is kijön, majd bezártam a házat. A kezemet nyújtottam neki. Szerencsére ezt már nagyjából értette, így összekulcsolta a kezünket. A gyomrom görcsben volt. Részben a kézfogás miatt, részben pedig a tervem miatt.

-Mutatok egy helyet. Sokszor jártam oda ki, amikor szükségem volt ihletre - mondtam.

-Haragszik rám? - kérdezte.

-Rád nem. Csak a programodra - válaszoltam.

-Sajnálom Hannah.

-Nem kell - ráztam meg a fejem.

Csendben sétáltunk, kéz a kézben. A feszültségem egyre jobban emelkedett, ahogy közelebb értünk a helyhez.

-Miért ilyen feszült Hannah?

-Csak még senkinek sem mutattam meg a helyet - hazudtam.

Ha igazat mondtam volna, megállított volna és visszavitt volna. De ezt nem engedhettem meg. Rájöttem, hogy csak úgy vezethetem rá Connort arra, hogy ő él, ha veszélybe sodrom magam és neki kell döntenie az életemről. Félni féltem, de bíztam Connorban.

-Itt vagyunk - mondtam, amikor felértünk a félig lerombolt épület tetejére, ahonnan kiállt egy vas gerenda.

-Ez veszélyes - állapította meg Connor.

-Ezért vagyunk itt - engedtem el a kezét. - Át kell törnöd a falat és öntudatra ébredned. Rá kell jönnöd, hogy élsz. Mert élsz. Látom rajtad. Itt az idő dönteni - mondtam neki, miközben hátra fele kezdtem el sétálni a gerenda vége felé. - Szóval ne mozdulj. Nem kell megmentened. Csak, ha fontos vagyok számodra.

Connor megállt. Láttam rajta, ahogy pár pillanatig elgondolkozik. Már a végénél álltam. Mindössze pár lépés maradt. De sétáltam tovább.

'Kérlek Connor ébredj fel...' könyörögtem magamban.

Lehunytam a szemem. Egy lépés volt hátra. Itt az idő. Ha lezuhanok, meghalok.Éppen léptem volna, amikor egy kéz megragadott és magához ölelve visszavitt a biztonságos helyre. Összerogytam és sírni kezdtem.

-Soha többet ne csinálj ilyet! - suttogta Connor, még mindig engem ölelve.

-Felébredtél. Megmentettél. Köszönöm Connor - szipogtam.

-Miattad ébredtem fel. Fontosabb vagy, mint egy program. Sajnálom, hogy megbántottalak.

-Nem a te hibád Connor. A programé. De sikerült felülírnod! Annyira büszke vagyok rád - néztem a szemébe.

Elmosolyodott, majd újra megölelt.

-Soha többet nem tehetsz ilyet. Majdnem elvesztettelek! És az én hülyeségem miatt.

-Szeretlek Connor - suttogtam.

-Nem tudom pontosan, hogy milyen az, amikor szeretek valakit, tekintve, hogy még csak most tapasztalom először ezeket, de azt hiszem én is.