Elfojtott emlékek 《Larry Stylinson》 Befejezett

4th

- MI BAJOD VAN?! – ordította.

- Nem akarod? Dugjalak meg akkor inkább én téged? – ekkorra már semmi nem volt rajtam.

- Hagyd ezt abba. Öltözz fel, ez undorító! – mondta és elfordúlt. Nem válaszoltam. Nem tudtam mit mondani. Bárkitől azt hallani, hogy undorító vagy, fáj. A szerelmedtől hallani, rettenetesen fáj. Még részegen is éreztem, amint a szívem kettétörik. Már a sírás kerülgetett. A hallgatásomra felém fordult. Kérdő pillantásokkal vizslatott.

- Hát tényleg...

- hm?

- Tényleg ennyire utálsz engem? – zokogni kezdtem – Ennyire undorítónak találsz engem?

- Miről beszélsz, fafej?

- Ennyire.... ENNYIRE ROHADTUL UNDORÍTÓ, HOGY CSINÁLNI AKAROM ÉLETEM SZERELMÉVEL?!

- Hogy életed... - nem mondta tovább. Elpirulva fordította el a fejét. Nem szólaltam meg. A térdeim felhúztam s átöleltem őket, úgy zokogtam tovább. Mígnem Harry egyszer odajött hozzám. Leült mellém. Szorosan átölelt.

- Louis, én sajnálom. Nem vagy az undorító. Csak... kicsúszott a számon.

- Mert ez jutott először eszedbe rólam. – suttogtam.

- Nem! Én csak... - elhúzódott.

- De. Harry kár tagadnod. – mondtam miközben felkeltem az ágyról, melyen addig ültem. Felöltöztem. – Csak, hogy tudd és mélyen az emlékezetedbe vésd – nagy levegőt vettem- Én tényleg szeretlek.