Elfojtott emlékek 《Larry Stylinson》 Befejezett

5th

Miután szerelmet vallottam egyből haza mentem. Bedőltem az ágyamba és zokogtam. Egészen addig, míg álomba nem sírtam magam. Reggel a csengő irritáló hangjára ébredtem. Morogva mentem az ajtóhoz. Kinyitottam, majd egyből, hogy megláttam ki az vissza is csuktam volna, ha a lábával nem támasztja ki az ajtót. Szemei vörösek voltak. Így még jobban rikított az a smaragd szempár.

- Louis én sajnálom. Nem te vagy az undorító, hanem én. Nem te aki felvállaltad előttem az érzéseim, hanem én aki maga elől is titkolja a sajátjait.

- Tessék? – nyitottam ki az ajtót.

- Louis... az az igazság, hogy... én is... én is szeretlek téged. – motyogta, olyan halkan, hogy nem értettem.

- Harry, mondd hangosabban. Nem értem, hogy mit mondasz.

- Mióta tart már a dolog? Mikor szerettél belém?

- Inkább gyere be. Ne idekint beszélgessünk.

- Jó... - mondta majd kilépett a cipőjéből és a nappaliban lévő kanapéra ült.

- Hol is tartottunk?

- Ott, hogy mióta vagy szerelmes belém...

- Óh.... –vörös fejjel fordítottam el a tekintetem a göndör csodától. – Azóta, hogy... hogy először láttalak...

- MI?!- sipította - Azóta már majdnem négy év telt el! – bólogattam – Hogy a francba nem vettem eddig észre?! Mekkora egy idióta vagyok...

- Nem vagy az, Harry! Nem is jöhettél rá, nem csináltam semmi olyat, amitől rájöhettél volna, egészen tegnapig... Baszdki miért kellett...

- Mit miért kellett?

- Mindig is szerettelek és vigyáztam nehogy megtudd, és elhagyj, de most...

- De most mi? Ne reménykedj abban, hogy emiatt elhagylak.

- A-akkor nem zavarok, hogy szerelmes vagyok beléd? Az hogy járni akarok veled?

- Azt kell, hogy mondjam... talán én volnék a legboldogabb ember a világon, ha járnál velem.

- Te- tessék?

- Keresve se találnák mást, akit ennyire szeretnék, mint téged, Lou.

- Mi-mit mondasz? – lefagytam. Teljesen, mint a Microsoft.

- Azt mondom, hogy én is szeretlek. De...