Őrületbe kergetve

1. FEJEZET: Egy gyilkos vagy!

Lisa mindenkivel kedves volt. Lisát mindenki szerette, és mindenki a barátja is akart lenni. Lisa Cox a tökéletesség megtestesítője volt, mégis sosem volt elszállva magától. Mert Lisa már csak ilyen volt.  

Elian Allen mikor megtudta, hogy meghalt Lisa Cox, teljesen összetört. Úgy érezte az iskola folyosóján állva, mintha kihúzznák alóla a talajt. És senki sem vigasztalta meg Eliant. 

Nem kellett sokáig azon agyalnia, hogy miért nem beszél vele senki sem, mert Agustin Hill hamar felvilágosította:

-Neked kellett volna rá vigyáznod a buli után, de te ott hagytad egyedül! Hagytad, hogy megöljék, te rohadék!-Üvöltött rá Agustin azon a napon amikor mindenki megtudta a borzalmas hírt. És ezt mind egy órán tette, teljesen kikelve magából. 

Agustin borzasztóan szerette Lisát. A lány volt neki a szeme fénye, ha kellett volna az életét is odaadta volna érte. És mikor megtudta, hogy Elian egyedül hagyta Lisát azon a bizonyos bulin, dühében belerúgott a szekrényébe az iskolában. 

Elian ezt a napot a legrosszabb napjai közé sorolta. Utálta a megvető pillantásokat, és legszívesebben ő is meghalt volna. Folyton abban reménykedett, hogy valaki megtámadja az egyik órán és agyon szurkálja egy bicskával. 

A gyilkosság egy vasárnapi estén történt. A Fairfield-i lakosok nyugodtan pihentek az ágyukban miközben a részeg Lisát agyon szurkálták egy borotvaéles bicskával. Persze, hogy éles volt, hiszen újonnan vásárolták aznap!  A lány sikoltozott, de mindhiába a sikátorban. Senki sem hallotta azt ahogy segítségért kiált. 

Elian azóta is bánja, hogy otthagyta a buliban a részeg lányt. De sajnos haza kellett mennie. Már nem bírta tovább az emberek között, persze ezt senkinek sem mondta el. Senkit sem érdekelt, hogy Elian, hogy érzi magát. 

Pedig Elian is üvölteni tudott volna dühében, csak ugyan mint Agustin tette. 

Még mielőtt Elian kiléphetett volna órák után a gimnáziumból, Amelia Myers dühösen utánaszólt:

-Remélem, hogy bűntudatod van, te nyomorék! Én mindig is mondtam Lisénak, hogy ne barátkozzon egy ilyen fura seggfejjel!-Még mielőtt folytathatta volna Amelia a szidást, Elian kirohant az iskolába, és gyors léptekkel hazament. 

Örült mikor belépett a hatalmas házba. A szülei vállalkozók voltak, és hát bejött nekik az élet. Senki nem is csodálkozott azon, hogy szeretnek mindent ami aranyból, van, meg igazából mindent ami rohadt drága. 

Bár Elian nem volt ilyen. Ó, nem Elian éppen hogy az egyszerűséget szerette!

Az anyja az előszobában a bőrkanapén ült, és éppen az okos telefonját nyomogatta mikor Elian belépett a házba. 

-Ó drágám, hallottam a szomorú hírt!-Kiáltott fel mikor meglátta a fiát, majd a festett szőke haját a füle mögé tűrve felállt, kikerült a kis asztalt ami a kanapé előtt helyezkedett el, majd átgyalagolt a hatalmas előszobán, hogy a fiához érjen.-Hogy érzed magad?

-Jól vagyok Susan.-Elian nem szerette a szüleit anyának és apának s zólítani. Hiszen az embereket a nevükön kell szólítani!-Gondolta magában még kisebb korában karba tett kezekkel.

-Biztos vagy benne? Kicsim, ha szeretnéd, mondom apádnak, hogy hívja fel a pszichológusát és megbeszél neked egy időpontot!-Igazából Elian apjának semmi szüksége nem volt pszichológusra, de hát valamire el kell költeni azt a sok pénzt, nem igaz?

-Nem kell pszichológus, és ezt mondd meg Arthurnak is.-Felelte a fiú miközben elindult a lépcső felé, ami a megnyugvást jelentő szobájába vezette.