Őrületbe kergetve

8. FEJEZET: Mert a testvérek már csak ilyenek

Május 18. Péntek: Reggel 7 óra: Eltűntél

Reggel Elian arra ébredt, hogy Kenneth már nincsen mellette. Egyszerűen elment. Vagy nem is, inkább elmenekült. Elmenekült az érzései elől. 

Elian úgy érezte mintha a szívébe szúrtak volna egy jó nagy kést. Tudta, hogy Kenneth még véletlenül sem ment el reggelit csinálni a szüleihez. Tudta, hogy csak elment. 

És a fiú borzasztóan szerette volna tudni, hogy miért. 

Miért hagyott itt? Nem szeretne engem?-Kérdezte magától, de az kicsit sem volt igaz, hogy Kenneth nem szerette volna Eliant. Nem, Kenneth éppen azért ment el, mert túlságosan is szerette volna a kisebbet. 

Mikor leért a földszintre csak Arthurt látta készülődni. Susan sehol sem volt. 

-Jó reggelt, Susan merre van?-Kérdezte Elian mikor beért  a konyhába, Arthur éppen egy jó nagy szendvicset evett. Attól függetlenül, hogy aznap már kettőt bepuszilt. 

-Elment, azt mondta, hogy egy kicsit kiakar kapcsolódni. Elég idegesnek tűnt..-Felelte Arthur miközben megtörölte a száját. Arthur mindig is arra vágyott, hogy végre Elian apának szólítsa. Milyen kár, hogy ez sosem következett be. 

-Akkor miért engedted el egyedül? Lehet, hogy valami baja van..-Elian lehajtotta a fejét. Ideges volt, hogy hova mehetett Susan. Nem tudta elképzelni, hogy-hogy lehet az apja ennyire felelőtlen?! 

-Nőket hagyni kell menni, akkor legalább nincsen cirkusz itthon.-Arthur megrántotta a vállát. Egyáltalán nem volt ideges a felesége miatt. 

-Ez aztán az értelmes gondolkodás! Ma gyalogolok az iskolába, nem kell bevinned.-Mondta Elian majd azzal fogta magát és a bejárati ajtóhoz robogott hátán a táskájával. 

Teljes mértékben megvolt arról győződve, hogy borzalmas napja lesz. 

Annyira, de annyira szerette volna ha Kenneth ott van mellette mikor belép az iskolába! 

Miközben tartott az első órára, legnagyobb szerencsétlenségére Abigailbe botlott  bele. A lányba aki beakarta Kennethet varrni a gyilkossággal. 

-Ugye már te is észrevetted, hogy Kenneth mennyire gyanús?-Eliannak fura volt, hogy Abigail megint ezzel jön neki. 

Miért akarja ezt ennyire beleverni az agyamba?

-Hagyj ezzel békén Abigail.-Beléptek a terembe, és Elian szomorúan vizslatta, hogy Kenneth sehol sincsen. Elnyelte a föld. 

Gyorsan elment Abigail mellől, és leült a helyére. Forgott vele a világ, azt hitte, hogy mindjárt elájul. 

Nem, Kennethnek nem lehet köze a gyilkossághoz, és ezt Elian is tudta. 

Ránézett Abigailre, aki Agustint bámulta kitágult pupillákkal. Olyan naiv ez az Abigail... Azt hitte, hogy csak úgy átverheti az Allen testvéreket..

Amikor belépett az irodalomtanárnő vele együtt megérkezett Kenneth is. Eliannak azonnal görcsbe rándult  a gyomra ahogy meglátta az ő Kennethét. 

Ahogy a fiú felé közeledett, majdnem kiugrott a szíve a helyéről. 

-Szia.-Köszönt Kenneth miközben leült a helyére. Elian nem tudott felelni, csak válaszokat akart a kérdéseire, de abban a pillanatban elveszett Kenneth szemeiben, ahogy már olyan sokszor.-Lelépünk?-Kérdezte a terem ajtaja felé intve. 

Elian bólintott, mire egyszerre felálltak és egy szó nélkül kimentek a teremből. Ezernyi érzés kavargott mindkettőjükben miközben egymás mellett sétáltak.