Miért szerettem beléd?- Befejezett

11. fejezet

Vasárnap reggel kómás fejjel ébredtem, ami részben az esti sokáig fentmaradás eredménye. A legjobb barátommal találtunk ki magunknak egy családfát, ami valljuk be elég érdekesnek bizonyult:

Ő+ Egyik "Barinőm"= Én
Én + Ő= Szabó/ Pati
Szabó+ Én= Márk

Elég fura lett, de ezen mi nagyon jól elszórakoztunk este, így sokáig fent maradtam ezen hülyülni.

Reggel első utam a fürdőbe vezetet, ahol leginkább az arcom fürkésztem végig. Karikás szemek, pattanások a homlokomon. Áhh tökéletes vagyok. Vagyis nem, de hadd higyjétek azt.
Mivel az idő sürgetett, így felvettem az első ruhadarabot amit találtam, vagyis egy fekete farmert egy hímzett fehér inggel. Hajamat kibontottam, majd felraktam a kulcsos nyakláncom és elindultam a templomba. Igen... Nagyon menő gyerek lévén nincs jobb dolgom, mint hogy misére menjek.

A sekrestyébe érve megcsapott az a bizonyos fülledt levegő, ami akkoriban az osztályban is uralkodott. Az a bizonyos " harmincegy gyereket sűrítsünk be egy kicsi osztályba" szindróma az ilyen.
   Kiválasztottam az olvasnivalómat, majd leültem és vártam míg megérkezik a plébános.  Kis idő múlva megjött Kevin. A haja zselével be volt állítva, fekete laza pólót viselt világoskék farmerrel. Megint irtó jól nézett ki, amit csodáltam. Hogy tud mindig tökéletesen kinézni?

Mise végén, mikor mentünk ki, az újságért akartam nyúlni, ám ő megelőzött, és elviharzott a templom hátához vele. Utána mentem, mivel amúgy is gyalog kellett volna mennem haza, így nem veszthettem ezzel sok időt.
-Kevin, ha most azt várod, hogy utánad rohanjak, akkor azt lesheted-mondtam fenyegető hangon.
-Miért?-kérdezte kisfiús arccal.
-Mert fáj a lábam?
-Mitől?
- Add ide az újságot!
-Mitől fáj a lábad?
-Elcsúsztam a csempén- vontam meg a vállam.
-Gratulálok- tört ki belőle a kacagás.
-Örülök, hogy jól szórakozol, de kérem az újságot.
-Nem!
Az újságért nyúltam, mire ő a másik oldalára húzta.
-Nemár- nyögtem, majd belenéztem a szemébe. Gyönyörű szeme van. Belül barna aztán egyre zöldül kifele. Teljesen belemerültem a szeme figyelésébe, majd egy fejrázásal elűztem a gondolatot és újra az újságot próbáltam elszedni tőle. Hiába volt minden próbálkozásom, mivel gyorsabb volt nálam, majd hirtelen megállt és közelebb húzva megölelt.
Annyira váratlanul ért ez a dolog, hogy egy ideig nem viszonoztam, majd lassan visszaöleltem. Gyengéd és biztató volt az ölelése és engem is megnyugvásra késztetett. Arcomat a vállába fúrtam és úgy simultam hozzá. Lassan elszakadt tőlem és a szemembe nézett. Teljesen elvesztem a tekintetében, majd lehajtottam a fejem és a cipőm orrát kezdtem tanulmányozni.
-Csak add vissza az újságot és itt se vagyok- mondtam zavartan.
-Azért se adom- válaszolta hanyagul.
Megint megpróbáltam elvenni tőle és így újra elkeztük a kis játékunkat.
- Gyere közelebb- mondta.
Engedelmeskedtem neki. Nem is tudtam volna ellenállni nagyon. Van egy olyan kisugárzása, ami engedelmességre utasít. Közelebb mentem és ebben a pillanatban közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Érzelemdús volt, olyan, amilyet még nem éreztem. Régen csak vágy és szenvedély volt benne, ám most több gyengédséget lehetett érezni és, ami a legfontosabb, sokkal több szeretetet. Kizártam a külvilágot és nem hallottam a hangokat körülöttünk. Csakis és egyedül rá koncentráltam.
  Lassal elvált tőlem, majd megfordított és hátulronan megölelt. Állát a vállamra rakta és elkezdett gondolkozni. Csend telepedett ránk s éreztem, ahogy a lehellete végigfut az államon és a nyakamon.
-Erről ne szólj senkinek. Nem akarom, hogy piszkáljanak- kezdte halkan.
-Nem is mondanék semmit. Csak irigykednének.
- Ugyan miért?- kérdezte értetlenül.
-Érted- motyogtam az orrom alatt, hátha nem halotta meg.
Megfordultam és ezzel egyidőben ő újra megcsókolt. Érezni lehetett benne, hogy most komolyan gondolja, majd a végét úgy elhúzta, mintha félne. Fél valamitől. Nem tudom mitől, de valamitől igen. És ez a gondolat megőrjített. Ez után a homlokát az enyémnem tapasztotta, de csak pár másodpercig, mivel aztán újra megcsókolt. Közben felvett az ölébe. Nem mondott semmit, csak felvett az ölébe és úgy csókolt tovább.
-Mennem kell- szakadtam el tőle lassan, bár semmi kedvem nem volt hozzá.
Lassan elindultam a templomkertből, végig az utcán vigyorogva.

Hazaérve felvonultam a szobámba és gondolkoztam.
Miért történik mindez? Miért kezdi újból? Miért nem tudok kiigazodni rajta? Miért? Miért? Miért? Háth, ha másra nem is lesz jó ez az egész, esetleg arra, hogy jobban belészeressek...