Miért szerettem beléd?- Befejezett

5. rész

7 hónappal ezelőtt...

Vasárnap, mint mindig elmentem a misére, s mint akinek nincs jobb dolga, ministrálni is.( Katolikus vagyok, szóval érthető) Mikor odaértem, már ott várt a barátnőm, így együtt mentünk be a sekrestyébe. Kiválasztottam, hogy mit olvasok, majd leültem a helyemre és vártam, hogy bejöjjön a plébános. Kis idő múlva lépteket hallottám, ám legnagyobb döbbenetemre nem a plébános jött. Magabiztos megjelenés, kékeszöld szemek, hátrakötött haj. Azóta nem láttam, hogy kilépett a tánccsoportból, s most újra itt van. Nem sokat változott Kevin, mégis mintha más ember lett volna. Jelenléte zavarba hozott és hirtelen elkapott az az érzés, hogy el kell futnom onnan. Viszont senki nem tud itt semmiről, szóval agybajosnak könyvelnének el azzal csak. Ezért maradtam.
A mise kezdetéig nem is volt semmi baj, ám mikor elindultunk, megbökött, majd rámkacsintott, amitől az arcom vörös lett. Érdekesen nézhettem ki a mise alatt.
  Miután vége lett a misének, együtt jöttünk ki a sekrestyéből.
-Blanka! Jösz velem erre?- kérdezte magabiztos hangnemben Kevin.
-Ha tudod a választ, miért kérdezed meg?-feleltem kérdéssel a kérdésére, majd elindutam felé.
Lassan és bizonytalanul lépkedtem mellette, s nem egyszer botlottam meg egy kőben, vagy egy faágban. A templomkertben sétálva eszembe jutott minden, ami vele kapcsolatos, ezzel együtt az akkori érzelmeim is. Újra eszembe jutott, hogy szerettem, hogy dühös voltam rá. Hiányzott, nem is kicsit, ám ezt az érzést próbáltam elnyomni magamban.
-Amúgy hogy vagy?- törte meg a csendett végül.
- Őszintén? Voltam már jobban is- nevettem fel.- Hát te?
- Elvagyok a világomban- mosolygott halványan rám, majd elkapta a tekintetét.- Amúgy akkor miért lett vége?
- Erre két válaszom van. Az egyik, hogy mert bunkó voltál és már elegem volt, a másik, hogy miattad elfordultak tőlem az emberek.
- De akkor miért mondtad azt, hogy nem kezdjük már újra?
- Nem tudom... Nem értettem ezt az egészet. Gondoltam többet nem beszélünk, ami valjuk be, egy ideig igaz is volt, aztán... Aztán megjöttél- mosolyogtam rá, ám nem nézett felém, csak egyenesen előre.
A templom oldalánál megálltunk. Én csak bámultam ki a fejemből, míg ő egyre közeledett hozzám. Megijedtem, hogy meg akar csókolni, ám szerencsémre csak megállt féloldalasan előttem, és nem szólt semmit. Megnyugodtam jelenlétében, és éreztem, hogy egyre vidámabb lettem, amióta ott van.

Vajon mit akar? Mi van, ha csak hülyül? Nem, biztos nem hülyül. Vajon ő mit érez?...

- Min gondolkozol?- kérdezte fürkésző tekintettel.
- Semmin- mondtam.
Miért érzem megint azt, amit azelőtt hogy összejöttünk?
Rám nézett. Láttam rajta, hogy nem hisz nekem, de ezt nem tette szóvá. Ekkor hirtelen ötlettől vezérelve nyomtam egy gyors puszit az arcára, majd mikor feleszméltem, hogy mit tettem, elszégyeltem magam és elsiettem.
-Hova mész?- halottam a hangját magam mögött.
-El innen- válaszoltam, de nem fordultam hátra. Megkerültem a templomot abban reménykedve, hogy mikor visszaérek, már nem lesz ott. Pechemre ott állt a falnál, és láttam hogy nagyon gondolkozik valamin. Azt terveztem hogy elmegyek mellette, ám megfogta a karom és leállított így ott álltam előtte lehajtott fejjel.
Ekkor elkezdett esni az első hó és mi ott álltunk egymással szemben, majd a fejemre húzta a kapucnimat. Nem sokáig maradtunk már, mivel anyáék hívtak, így hamar elköszöntünk, majd kocsiba ülve elmentem.

Otthon a telefonom pityegett. Izgatottan kaptam fel és mikor megláttam hogy ő írt, a vényomásom az egekben volt. Nem sokat beszéltünk, mikor hirtelen megkérdezte, hogy tetszik-e nekem, mire nem akartam válaszolni, ezért elmondta, hogy én neki igen... A szívem vadul kalapált, a pulzusom a felhől felett. Visszaírtam, hogy "Te is nekem", majd a telefonomat elrakva lementem anyáékhoz.
-Mit csináltatok Kevinnel?- kérdezte anya gyanús hangnemben.
- Beszélgettünk-mondtam, majd egy bögre meleg tea kíséretében felbaktattam a lépcsőn.
Mikor felértem a barátnőim, Ági és Juli, elkezdtek faggatni, arról, hogy mi volt, mivel persze beszámoltam nekik a hivatlan vendégről. A mesélés után kijelentették " Olyan cukik vagytok", majd elköszöntek.

Este annyit gondolkoztam a napon, míg végül arra a következtetésre jutottam, hogy az érzéseim nem változtak semmit iránta, s hogy ugyanúgy szeretem.