Szerethetlek?

6. fejezet

Távol vagy és mégis olyan közel.

„Jin, mond hallasz?" Fogtam meg gyengéden a kezed melyből infúzió csöve lógott ki. Arcod fehér volt, szinte átlátszó. Szád szélét seb rondította el. Arcodból egy tincset söpörtem ki. Közelebb hajoltam hozzád. Kezemet arcodra simítottam. Hideg volt. Riadtan tapasztottam mindkét kezem arcodra hogy felmelegítsem azt. Könnyeim megállíthatatlanul záporoztak. „Jin!" Szólítottalak ismét mikor már úgy éreztem arcod kelően meleg a kezemtől, majd melléd kuporodtam. Arcomat mellkasodba fúrtam. Egyenletesen szedted a levegőt ami nyugtatólag hatott rám. „Ha majd jobban leszel szeretném ha elmennénk kirándulni. Valahova a tengerpart mellé. Ahh, ahol régen voltunk. Te vezetnél le mivel én rossz sofőr vagyok. Habár ezt sosem mondtad ki, mindig bátorítottál, de ne hidd azt, hogy nem vettem észre mikor rámakoksz a kilincsre induláskor. Olyankor mindig elmosolyodok. Érthetetlen boldogsággal tölt el, félre nem értsd. Nem az hogy félsz hanem az hogy félelmed ellenére bízol bennem és velem vagy."

Még jobban belefúrom magam mellkasába. Illata keveredik a gyógyszerek illatával. Kezemet kezébe vezet ujjainkat összekulcsolom.

„ Jin, van egy titkom amit még neked sem mondtam el. Nem mondhattam el. Van barátnőm! „ Tekintettem fel rá de arca meg se rezzent. Keserűen mosolyodok el ahogy ismét egy gazdag könnycsepp csordul végig arcomon.

A folyosón nővérek szaladgálnak és orvosok, némelyik néha bepillant de nem szólnak hogy Jin mellett fekszem. Mind tudják mi történt a kórterem lakójával. Pillantásuk sajnálatot tükröz. De mégis ki vagyok én hogy csak így hagyják hogy itt feküdjek mellette? A legjobb barátja? Igen, ők így tudják. Ahogy Jin is.

Gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Minden tudunk egymásról legalábbis azt gondoltam, hogy ÉN mindent tudok róla de mikor aznap este rajta kaptam Taehyunggal érzelmeimet nem tudtam leplezni.

„Vak vagy Jin, vak és annyira ártatlan."

Megijedek mert hirtelen megmoccansz. Tested egyre gyorsabb rázkódásba kezd, orvosért szaladok. Azt mondják várjak kinn de nem hallgatok rájuk áttörök rajtuk és kezed után kapok. Egész tested remeg, kezeid görcsbe rándultak. Egy földön túli erő lesz úrrá rajtam és egyfajta nyugalom amelyet még soha nem tapasztaltam. Nővérek szorítják le gyenge tested ami most olyan erővel veti magát össze vissza mint egy partra vetet hal aki életért küzd. Minden erőmmel leszorítalak hogy az orvos betudja adni neked a gyógyszert. „minden rendben lesz, nyugodj meg." Nyugtatlak, remélve valahol elér tudatodig.

Ismét egyedül maradtam veled a szobában. Az orvos vállon veregetett a nyugodtságomért de én soha nem szeretném ezt újra megtapasztalni. Adrenalin dolgozott bennem és most hogy nincs a földön térdelek üveges tekintettel nézve rád.

„ Ez azért volt mert hazudtam? Így akarod a tudtomra adni hogy tudod nincs barátnőm? Igazad van nincs Jin, nincs. És tudod miért nincs?" Pattanok fel és megragadom karját. „ Miattad! Nekem is van egy titkom amit nem mondhattam el. Szeretlek Jin! Ohh, persze ezt sokszor mondtam már neked ugye? Nem Jin, nem, úgy ahogy te.„Torkomból egy üvöltés tör fel, egész testemmel rád borulok. Amit eddig elfojtottam hirtelen mind kitört belőlem. Hangos zokogásom betöltötte a szobát. Úgy éreztem belehalok a fájdalomba.

Az évek során mindig ott voltunk egymásnak, bátorítottál és szerettél engem. Míg te őszinte voltál velem addig én minden nap hazudtam a szemedbe. Nem mertem őszinte lenni veled mert féltem elveszítelek téged és azt nem viseltem volna el. Inkább a fájdalom, minthogy soha többé ne lássalak. Néha eljátszottam a gondolattal hogy te is ilyen csatákat vívsz magadban de most attól tartok ha vívódsz is nem miattam. Annyira ártatlan vagy, hogy soha nem veszed észre a nyilvánvalót. Elviccelsz dolgokat amik nagyon komolyak ezzel kirúgod alólam a bátorság talaját. Közelebb vagy hozzám mint bárki más de távolabb mint azt szeretném.

Hosszú percekig zokogtam, míg már könnyeim se tudtak többé hullani mert az összeset elhasználtam. Testem vésztartalékait élte fel. Testem minden energiáját felhasználta az elmúlt órák eseményei. Összeszedvén picit magam ismét rád tekintek meglepetésemre a tekintetted találkozik az enyém. Kezemet arcod felé emelem. Gyengéden végig simítom és te belesimulsz. Nem szólsz, csak nézel engem. Könnycsepp csordul ki szemedből melynek haladását kezem szabja gátját.

„Szeretlek!"