the broken hearts club

ötödik 🌻

Ma. Ma van az évfordulója annak, hogy az életem elromlott. Ma van tíz éve, hogy az öcsém meghalt egy éves korában. Ma van tíz éve, hogy a szüleim öngyilkosok lettek. Ma van tíz éve, hogy elvesztettem a családom. A mai egy szörnyű nap.

Ki sem akartam kelni az ágyból. A hajam szanaszét ágazott és az arcomba lógott, ahol pedig hozzámtapadt a könnyeim miatt. A család, akikkel most élek azt mondják szeretnek, de tudom, hogy nem így van. Tudom hogy terhet jelentek számukra és miattam többet kell dolgozniuk. Tudom, hogy ha tehetnék megválnának tőlem. Tudom, hogy így van. Mindenki szabadulni szeretne tőlem. Még én magam is.

Nagy nehezen kiszenvedtem magam az ágyból, de a padlóig jutottam. Ott ismét elterültem. Csak feküdtem és számoltam hány könnycsepp csorog le az arcomon. De egy idő után elvesztem.

Nagy nehezen eljutottam a fürdőig, ahol beálltam a zuhany alá. Rápillantottam az órára. Délután négy óra. Szerintem rekordot döntöttem. Évfordulón ilyen korán nem keltem még ki az ágyból.
Megengedtem a vizet és élveztem, hogy végig folyik rajtam minden cseppje. A könnyeim eltűntek a csapból folyó víz között. Lehunytam a szemem és ismét láttam a mezőt, ami tele volt napraforgókkal. Mindig ezt a mezőt látom, ha lehunyom a szemem. Imádtam a napraforgók színét. Általában én is úgy néztem ki, mint ők. Ám ők mindig rámosolyognak a napra, én viszont sosem. Évek óta nem mosolyogtam és nem beszéltem. Lehet el is felejtettem, hogyan kell.

Miután végeztem a zuhanyzással kikászálódtam a zuhany alól majd magam köré csavartam sárga törölközőm. Könnyeim már nem folytak. Abbamaradtak. A szobámba magamra kaptam egy sárga pólót és egy fekete nadrágot. Kezemre felakasztottam a napraforgókból álló karkötőm, ami így elfedte a csuklómon éktelenkedő hegeket.

Nagy levegőt vettem és kiléptem a szobámból. Lent a nevelőanyám csacsogott kislányával Heatherrel. Amint leértem elcsendesedett. Mary letett mindent és szorosan magához ölelt.

-Hogy vagy kincsem? - tolt el kicsit magától, hogy szemébe nézzek. Mary még mindig nem adta fel és nap, mint nap győzködött, hogy beszéljek, ám én nem tettem. A hangom szinte ugyanolyan volt, mint édesanyámé és képtelen voltam hallani. - Kérsz enni? - aprót bólintottam és leültem a pulthoz. Szerettem ezt a családot, de mindig tehernek éreztem magam. Hiszen ez vagyok én az emberek számára. Teher. Felesleg.

Miután ettem egy keveset kivonultam a kertbe, kezemben egy könyvvel. A kert csodaszép volt, s volt benne egy rész, amit Derek csak nekem csinált. Egy rész, ahova csak napraforgót ültetett. Ha ránéztem a szívemben nem volt akkora a hiány.
A napraforgó mániám még egészen kis koromban kezdődött. A szomszédban láttam először a csodaszép sárga virágokat és valahányszor valami gondom, bajom volt csak kinéztem az ablakon és elvesztem a virágok között.
Olvasni kezdtem és az a világ magával szippantott. Az a szebb világ, ahova bár én is születtem volna.

Az ég hirtelen borult be, így Mary megkért, hogy inkább menjek be a házba, nehogy hirtelen rám szakadjon az ég. Így a kertet az ablakból csodáltam tovább. Mikor pedig a nap lement a facebookon néztem tovább, képeken a virágokat. Éppen nyugovóra tértem volna, mikor megláttam egy csoportot, aminek az ikonja egy csodaszép virág volt. Rákattintottam.

The Broken hearts club. Vajon mire szolgálhat a csoport? Vajon, akik benne vannak is tehernek érzik magukat? Talán olyanok, mint én? Észre se vettem ahogy rányomtam a jelentkezés gombra. Mielőtt visszavonhattam volna az egészet már érkezett is a válasz.

White Rose jóváhagyta a jelentkezésed.

Rajtam kívül még négyen voltak a csoportban. White Rose, Dark Moon, Tulips és Rainbow. Az álnevek nagyon tetszettek és a profilok is, amiket hozzá csatoltak. Valamiért, ahogyan a neveik olvastam és a csoport rövid ismertetőjét felragyogott bennem valami, amit azt hittem évek óta elvesztettem. Reménykedni kezdtem, hogy ők majd megértelek engem. Hogy nekik nem leszek teher.

Ma. Ma van a napja, hogy az életem talán jobbra fordul. Talán nem olyan szörnyű a mai nap.