Váratlan Érzelem /Jortini ff.

6.Fejezet/ Te kis naív!

Sziasztok!

Sajnálom,hogy régen volt rész! És köszönöm,hogy már 50+ néztétek a történetem! Hálás vagyok.

Viszont kérlek titeket,hogy kommentben írjátok le a véleményeteket a történetről,fontos lenne! Köszönöm 💜

Jó Szórakozást a történethez!🔥

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-Gyertek megmutatom a vendégszobát!-ekkor elindult az emelet felé,majd utánna indultunk. Az emeletre egy rövid lépcső vezet, ami egy hosszú folyosóra vezet. 5 ajtó mellett sétáltunk el,míg végül a folyosó végén megálltunk.-Itt az egyik szoba-ekkor kinyitotta az ajtót. Hatalmas szoba tárult elénk, ami tele volt méregdrága dolgokkal. Őszintén bevallom,a pályafutásom alatt nem láttam ilyen nagy és gyönyörű szobát.-a másik szoba meg,itt van a bal oldalon,szembe.A szobák ugyanolyanok. Ha bármi segítség kell,nyugodtan szóljatok!

-Ezt én is mondhatnám!-mondta Ruggero,perverz mosolyát villantva.

-Ne haragudj,csak hosszú volt az út és kicsit fáradt- Emeltem ki a "fáradt" szócskát.

-Áhh,semmi gond. Nyugodtan pihenhettek.-ezzel otthagyva minket bevonult a szobájába,ami nem messze tőlünk volt.

-Enyém a jobb oldali!-besiettem,és már a ruháimat pakolgattam.

-Akkor enyém a bal.-mormogva bevonult a saját szobájába. Nem kellett sok idő,mert pillanatokon belül már az ajtófélfának dőlve figyelte ahogy pakolászom.

-Ennyire gyors vagy?-kérdetem rá sem pillantva az említett személyre.

-Majd este kipakolok!-legyintett-egyébként jó kis kecó!-nézett végig a szobámon.

-Ja elég egy puccos hely!-pakolásztam tovább.

-Amúgy,jó a csaj nem?-vigyorgott rám Ruggero arra várva,hogy valami aranyos választ fűzök az előbbi kommentjére.

-Ruggero,neked eszedbe jutott hogy mégis mi a francért jöttünk ide. Nem az a lényeg,hogy becsajozzál baszki! Ha mégegyszer hibázol, esküszöm hogy kinyírlak.

-Jólvan,nyugi!-megpróbált lenyugtatnia,de nem igazán jött össze. Pontosan tudja,hogy amikor ideges vagyok,akkor nem hallgatok senkire,csak saját magamra!

-Mindenestre pakold ki a cuccodat,és 5 perc múlva találkozunk a nappaliban!-és rácsaptam az ajtót. Miután végeztem a pakolással,a nappali felé vettem az irányt,hiszen egész nap nem ittam semmit. Útközben,egy lágy gitárdallam csilingeltette meg a fülemet. A dallam nyugodt volt,és békés. A dal hatására én is lenyugodtam,és azonnal elaludtam volna. Nem hallottam soha ezt a dallamot,de mégis olyan ismerős volt. Éreztem,hogy valami kötődése van hozzám. Végig sem hallgatva,lesiettem a nappaliba. Nem akartam,hogy érdektelen dolgok tereljenek le a célomtól.

-Na végre!-köszöntött Ruggero-mi tartott ennyi ideig?

-Csak rendbe tettem a szekrényemet,mert én vagyok úri ember és kipakolok. Nem úgy mint te Pasquarelli.

-Héjj,az én takarítási stílusom ne szóld le! Én igenis úriember vagyok!-megígazította a gallérját,hogy egy kicsit annak tűnjön!

-Hát ha neked a heti 3 fürdés,és a heti 2 mosás stílusnak számít,akkor én kérek elnézést!-hátráltam egyet.

-Na,először is én minden nap fürdök! Másodszor pedig,nem az én dolgom,hogy kimossam a ruháim,meg nem is vagyok büdös..Szerintem- a végén láttam rajta a bizonytalanságot. Válaszképpen kinevettem őt. Tudomgonosz,de én ilyen vagyok!

-Nem kell kiröhögni Blanco!-mondta sértetten,és ott hagyott egyedül a hatalmas nappaliban. Visszakiabáltam volna,de nem bírtam megállni hogy ne röhögjek. Perceken belül,ismét közeledett valaki a nappali felé. Egyszerű szürke pólót,és fekete szakadt farmert viselt,szintén fekete magassarkúval. Haja ki volt bontva,ami gyönyörűen csilogott a napfényben. Egy napszemüveget viselt,ezáltal nem láthattam a csodás szemeit! Na Blanco most fejezd be! Ne felejtsd el a tervet! Fejezd be! Most!

-Hova mész?-kérdeztem kiváncsian. Elvileg testőr vagyok,úgyhogy mindenről tudnom kell.

-Plázába az egyik barátnőmmel!-válaszolta kissé komoran,majd a konyha fele sétált,ami össze van vonva a nappalival.

-Apád tud róla?-faggattam. Nem akarom,hogy csak úgy sétálgasson egy idegen városban.

-Kéne?-mosolyogva rám pillantott. Nem is vettem észre,de csodálatos a mosolya! Blanco fejezd be!

-Igen!-mondtam határozottan. A mosoly az arcáról,lehervadt,majd értetlenül nézett rám.-Úgyhogy nem mész sehova!

-Attól még,hogy a testőröm vagy,nem mondod meg hogy mit csináljak! Csak a plázába megyek a barátnőmmel,semmi több.-egy gyilkos pillantást vetett rám,ami egy pillanatra olyan volt,mintha tényleg lelőttek volna. Nem akartam,hogy elmenjen,hiszen ki tudja hol csavarog. Nem tudom,hogy szabad-e bízni egy tinilányban,akinek gőze sincs a nagyvilágról. Viszont ha elengedem hasznunkra válhat. Könnyen megbízik bennem,és elárulja hogy merre van a nyaklánc. Ügyes vagy Blanco csak így tovább!

-Oké,egyezzünk meg abban,hogy csak akkor mehetsz el,ha elviszlek és én hozlak haza. Rendben?-kezet nyújtottam neki,és reméltem,hogy beleegyezik az ajánlatomba.

-Rendben!-majd kezet ráztunk.-akkor induljunk!-egy cetlire írtam Ruggeronak,hogy ne aggódjon sietek! Bár ezek után,szerintem nem hiányzom neki. Miután beszéltunk az autóba,Martina elmagyarázta merre kell menni. Mint kiderült,innen 10 percre van a háztól.

-Akkor indulhatunk kisasszony?-egy pillanatra rápillantottam,majd a kormány felé vettem a tekintetem.

-Ezt a kisasszonyozást hagyjuk,mert eléggé idegesítő,maradjunk a Martinanál.-ismét rám mosolygott. Hogy a francba tud valaki ilyen gyönyörűen mosolyogni?!
Az út csendesen telt,nem szóltunk egymáshoz semmit. Talán azért,mert még egymásnak idegenek vagyunk és nincs meg a közös hang. Tudom,hogy hosszú idő kell mire megszerzem az a nyakláncot,de nem lesz nehéz beférkőzni a szívébe. Túl naív.

-Megérkeztünk.-leállítottam a motort,és kiszálltam az autóból. Megkerültem a kocsit,hogy kinyissam Martinanak az ajtót.

-Akkor 2-kor végzek,és ugyanitt! Remélem nem tévedsz el!-ismételten rám mosolygott,majd odament a barátnőjéhez! Visszaszáltam a kocsiba,és hazafelé vettem az irányt.
Ohh Martina milyen kis naív vagy!..Ha tudnád mért vagyunk itt nem mosolyognál annyit,de ne félj! Te nem kellesz senkinek sem!

Itt még nem sejtettem,hogy ennek a napnak még nincs vége...