Váratlan Érzelem /Jortini ff.

5. fejezet/Könnyebb mint gondoltam

...

Martina,gyere le drágám egy pillanatra-felkiállt a drága édesanyám,amikor a leckémet készítem. Unottan megforgatom a szemeimet és lesietek a nappalihoz,ahonnan az isnerős hang érkezet. Édesapám belekortyolt a jó meleg kávéhába,anyám pedig a körmeit festi. Anyám mindig is egy divatmajmot akart belőlem neveli,és minden létező sminkcuccot megadott nekem ami szükséges lehet az arcomra. Azóta is a szekrényem tetején porosodnak egy dobozban. Nem azért mert én pazarlok,meg nem becsülöm meg,hanem csak szimplán utálom magam sminkelni. Feleslegesnek tartom a kenceficéket az arcomra,hiszen semmi ránc sincsen rajtam. Néha,nagyritkán felteszek magamnak egy kis halvány,alig látszó sminket,de semmi többet. Az én stílusom teljesen más anyámhoz képest. Ő sokkal jobban szereti az elegáns ruhákat,én pedig a sportosabbakat. Amikor vendégek jönnek,elegánsabb ruhát hordok,de általában csak laza,sportos ruhákat hordok.

-Kicsim beszélnünk kell!-torkomon a kis gombóc megakadt,aminek hatására egy szó sem jött ki a számon.
-Semmi különös,csak megint elutazunk.-egy sóhaj a hagyja el a számat,és megkönnyebbülten nézek a szüleimre.
-Igen,és?-kérdezem kiváncsian.
-Az új testőrök,idejönnek erre a pár napra,amíg mi elmegyünk itthonról.
-de mi történt Jasonnel?
-Ő át lett helyezve!-remek! Az egyetlen ember akivel,tudtam normálisan beszélgetni,elmegy. Megint magamra maradtam.
-Akkor én most azokkal keszek együtt,akik a múltkor itt voltak?
-Igen-nagyon unszimpatikusak ezek az emberek. Egyeltalán nem bízom bennük,és mindent megteszek annak érdekében,hogy kerüljem őket.
-Legalább Carla átjöhet?-Carla az "osztálytársam" az online suliból. Közel lakik hozzánk,és nagyon kedves. Ő az egyetlen barátom akivel tartom a kapcsolatot,hiszen osztálytársak vagyunk. A szüleim nagyon kedvelik,így sokszor találkozunk.
-Igen,de csak egy-két napra!-feleli apám,miközben a kávéspoharat a mosógépbe teszi.
-Rendben!-örülök,hogy Carla velem lesz,legalább nem kell azokkal az idiótákkal együtt lennem.-és mikor indultok?
-Holnap!-válaszolja édesanyám.
-Már holnap?Miért nem szoltatok előbb?-csattantam fel. Egyeltalán nem volt igaszságos velem szemben,hogy mindent az utolsó pillanatban tudok meg. Csoda,hogy nem másnap reggel írják ki,egy kis cetlire a hűtőre regasztva,hogy: Elutaztunk,majd jövünk.
-Azér,hogy a tanulás, sikerüljön. Tudod,hogy hamarosan érretségi.
-Tudom,de most inkább felmennék.-Mondram,mire egyértelműen bólintottak. Azonnal felsiettem a szobába,és Carlanak küldtem egy sms-t!

Nem tudom mit tartogat a másnap,de az biztos,hogy nem lesz jó.

...

-Ne felejtsd el,hogy el kell hoznod mielőbb a nyakláncot. Ez az egyetlen esélyed,mert a szülők nincsenek otthon. A kis csaj pedig gyerekjáték.
Ne feledd,az egyezségünket.-végighallgatom apám hegyibeszédét amit rengetegszer elmondott.
-Nyugodj meg bízhatsz bennem-megveregetem a vállát,mire "remélem is" pillantással jutalmazott. Ezután beszáltunk az autóba,és megindultunk a Stoessel család háza feké. Nemtudom,hogy pontosan miben reménykedjek,de a legfontosabb,hogy a lány szívébe be kell férkőznöm,és el kell vennem a nyakláncot.
-Ruggero minden megvan?-hátrapillantok az említett személyre,aki a bőröndökkel babrál.
-Te mi a jó istent csinálsz Pasquarelli?-dühös pillantást vetek rá,amitől egy kicsit összerezzen.
-Színskálába teszem a bőröndöket. Így sokkal egyedibb-büszkém ránmosolyog,majd ezzel mit sem törődve beletaposok a gázba.
Az út viszonylag csendesen telt,leszámítva azt hogy Ruggero nem tudott kényelmesen elhelyezkedni a bőröndök miatt.
-Ott vagyunk már?-kérdezi lesajnálóan.
-Még nem.-és bekapcsolom a rádiót.

Jó Reggelt Kívánok Mindenkinek! 8:40 van,és várhatóan napos időnk lesz ma! A mostani hírünk egy kicsit megrázó lesz,hiszen lassan 3 éve hogy a városi múzeum egyetlen arany nyakláncát elrabolták. Az arany nyaklánc több száz éves,és rengeteg királyi család legértékesebb darabja volt. Az illetőt aki elvitte,máig sem tudunk a kilétéről. Most pedig kapcsoljuk az időjárás jelentést..''

Idegesen felkapom a fejem,majd hátrafordulok Ruggerohoz. Ő is meredten figyel maga elé,és nem tud hozzászolni az előbbiekhez.
-Biztos egy másik nyakláncról volt szó. Nem kell túlzásba esni!-próválom magam ehhez hasonló mondatokkal nyugtatni magam.
-Ja,lehet!-bólint,majd a telefonját elkezdi tovább babrálni.
Egész úton,csak a terveimen járt az eszem. Mindent pontosan kell csinálnunk,és nem hibázhatunk. Egy kis hiba,az igazsághoz vezet. Ha megtudja az apám,hogy valamit elrontunk akkor 100% biztos hogy nekünk annyi.
Az út további része gyorsan lement,ezért hamar odaértünk az ismert házhoz.
A ház előtt már vártak ránk,így siettünk,hogy minél hamarabb a házba bejussunk.
-Ááá..maguk! Azt hittem,hogy már elindultak.
-Igen,csak gépet törölték,és most indult a következő. A lányom mindent megmutat nektek!-válaszolta Mariana kedvesen,mosolygóson. Hogy lehet reggel mosolyogni..
-Ne feledd Jorge amit beszéltünk!-nézett rám szigorúan az idős Stoessel.
-Vigyázni fogunk a lányára,ne aggódjon! A legjobb kezekben lesz!-biccentek rá biztatóan! Csak induljatok már el!
-Hát akkor mi el is indulunk. Pár nap múlva jövünk.-intett nekünk,majd beszálltak a sötét furgonba.
Mikor elhajtottak,ismét megindultunk a ház felé.
-Kiváncsi vagyok milyen lesz az új kecó!-meséli Ruggero- csak ne legyünk egy szobába-elneveti magát és ennek hatására elejti az egyik táskát! Pasquarelli te szerencsétlen!
-Ha egy szobába is leszünk,gondoskodom róla,hogy minden éjjel lelökjelek az ágyról.-segítek neki felvenni az eljtett táskát,hogy hamarabb odaérjünk.
Az ajtó ki volt tárva,felesleges volt csengetni. Beléptünk a Stoessel házba,majd ledobtuk a cuccainkat. A ház csendes volt és békés. Egy árva lélek sem volt,leszámítva a sok-sok kamerát ami minden lépésünket figyeli.
-Nem kéne szólni a csajnak?-megzavarta a gondolat menetemet Ruggero.
-Lehet.-körbenézek ismét,de nem látok semmit.
-Hahó-kiáltom el magam,de válasz nem érkezik.
-Valaki-szól Ruggero,majd lépteket hallottam az emeletről.
Egyszerre nézünk fel Ruggeroval,és egy ismerős alak rajzolódik ki.
Hosszú barna haj, csillogó barna szemek,telt ajkak..Nem Jorge! Befejezted! Most! Ki kell őt használni! Ne felejtsd el!
Eközben Ruggero tág szemekkel figyeli a lányt,aki éppen felénk tart. Oldalba bököm a fiút,hogy észhez térjen,és ne feljtse el a tervünket!
-Ti vagytok Jorge és Ruggero nem?-örömteli mosollyal néz ránk,ami miatt Ruggero megszeppent egy "kicsit"
-Igen,mi vagyunk!-válaszolok,és felkapom a bőröndöket.
-Martina Stoessel!-felém nyújtja a kezét,majd kezet fogunk. Ezt a barátommal is megismétli.

Bármelyik fiút képes lenne elvarázsolni a kedvességével és a szerenységével. Sokkal könnyebb lesz kihasználni mint gondoltam.

... ... ... ...

Szioooosztoook!

Wooow több mint 1000 szó!😲 Most nagyon büszke vagyok magamra!😆

Mit gondoltok a szereplőkről? Vagy a történetről?
Írjátok meg kommentben,mert nagyon kiváncsi vagyok a véleményetekre. (Építőkritikát is elfogadom)

Ha tetszett 🌟 és komment,tudjátok a szokásos!♥

Ui.: Hamarosan nyári szünet,úgyhogy fantasztikus vakációt kívánok nektek,és rengeteget utazzatok!🌞