Pillangó (Bts ff.) BEFEJEZETT

1. rész

A helyzet magaslatát szinte még fel sem fogták. Minden túl gyorsan történt, az éjszaka kapujában. A párt könnyen választották szét, ami kettejükben óriási port kavart. Tae sérülékeny, és egy nála erősebb hamar felül tud múlni rajta, ezért annak az egy embernek könnyű volt bedobnia őt a furgon plató részére. A fiú egyből tudta, hogy őt el fogják vinni, de csakis arra gondolt, hogy mit tehetnek párjával, hisz a kocsiból már nem láthatta őt. Jungkookot elhalkították, hogy ne kiáltson segítséget, hisz még nem hagyták el a lakóparkot, és könnyen kijöhet valaki, aki hívhatja a rendőrséget. A másik fiúval is így tettek, egy rongyot nyomtak a szájába, aminek ráadásul az illata altató hatással bírt, így egyből el is kábították. A fiú szívverése, mozgolódása hamar lelassult, inkább csak szédelegni kezdett mint egy részeg, miközben pillái már félig lecsukódtak. Már le se kellett fogni, hogy el ne szökjön, de az ismeretlen emberrabló a biztonság kedvéért megkötözte végtagjait. Onnan most már biztos, hogy nem menekül.

Jungkook ugyanezt érezte, csak ő nem a szertől, hanem mert félholtra verték a sötét, vihartól zengő utcán. Ameddig csak bírta harcolt, de egy három ellen... esélytelen, főleg ha testalkata majdnem hogy egyezik ellenfeleivel, akik a támadást már kitervelték.

Amint végeztek, Kookot otthagyták, a járművel pedig elindultak a saját helyükre. Tae hátul, csöndben a platón aludt, természetesen nem önszántából. Azonban, a szer hatása miatt, álmában egy pillangó kísérte. Egy pillangó, ami kiszabadította őt, az álmában lévő fogsága alól. A kék csodának megköszönve visszakapta régi életét, és azt jól megbecsülve élte tovább, szabadon.

A fiú kinyitotta szemeit, és óriási nagyot csalódott, rájött hogy ez csak a képzeletének a szüleménye volt, ráadásul eszébe jutott ez a borzasztó valóság.

Szemeivel aprókat pislogott, majd nagyra kinyitotta. Már nem abba a furgonban volt, hanem egy szobában. Valahonnan ismerős volt neki. Aztán leesett. Ugyanitt járt az álmában, ugyanide volt bezárva. A gondolattól Tae hátán végigfutott a hideg, aztán jobban körbenézett. A szoba nagyon nagy, és egy fal mellett volt elfeküdve. Ha felfelé néz, akkor a magasban egy óriási ablak van, amin le van húzva a rozoga redőny. A szobában, vagy inkább helyiségben –mert az a hely inkább hasonlít egy pincéhez, mint szobához- hideg van, a levegő dohos, és rengeteg doboz, és régi tárgyak vannak össze-vissza mindenhol. Ám mikor nagy nehezen felül, és szembesül azzal, hogy keze, lába meg van kötve, eléggé elkapja a pánik, és felteszi a kérdéseket magában: hol lehet? Mit tettek Jungkookkal, és egyáltalán mi történhetett? Azt hitte, hogy ez is az álom része, de nem. Bárcsak ez egy rossz álom lenne...

- Látom felébredtél –szólal meg mellőle egy hang, amitől Tae megijedt, és gyorsan a hang irányába vezette tekintetét. Egy másik fiú ül a falnak dőlve, ám ami elsőnek feltűnt rajta, az a kinézete. Egy pálcát megszégyenítő módon volt vékony, a ruhája meg volt tépve, szakadt, és teljesen koszos, bőre, ahol látszott, ott sok-sok sebhely, és zöld, lila folt díszelgett. Jól sejtitek, ő is egy fogoly –irigyellek, én rég nem aludtam úgy, mint te –mutatkozott meg egy halvány mosoly a fiú arcán, de az hamar legörbült. A fejét lehajtotta, így fekete, már jobban megnőtt haja eltakarja fáradt szemeit. 

Tae szíve ezerrel kezdett dobogni, könnyei útnak indultak, és csak némán, de halkan magába zuhant. Megszólalni sem mert, és nem is törődött azzal, hogy csuklóját a kötél teljesen kidörzsölte, és mikor megmoccant, felszisszent miatta. Fájt neki, de belül még jobban. A honvágy az, ami teljesen felemésztette. Nem tudott semmit se magáról, de arról igen, hogy nincs biztonságban. A megszámlálhatatlan sok kérdést, amit feltett magában, csak még jobban összezavarták, és minden másodpercben jött egy új. Csak sírt, már meg se próbálta visszafogni magát, tőle zengett a helyiség. A levegőt fulladozva kapkodta, majd lábait felhúzta, és összegörnyedve tört össze.