Pillangó (Bts ff.) BEFEJEZETT

5. rész

Az idő és a tér megállt. Az eddigi tiszta képet, most homály, és sötétség borítja. Tae csak a pillangót látta, csak arra tudott fókuszálni, ami irányt váltott, és feléjük szállingózott. Akárha csak sietett volna megmenteni őt.

Hoseok egy kicsit arrébb vezette őket a bozótból, mikor egy óriási nagy mosoly kíséretében elővette a kést, amire már ki tudja hány ártatlan ember kínzására volt használva. Ez neki egy szenvedély, hogy fájdalmat okozzon, mert sajnos vannak ilyen elmebetegek. Lehet, hogy az emberekről valami nagy rossz emléke volt, ezért ártatlanok százait oltotta ki, és küldte át a szivárvány hídon. Amikor ezt először kipróbálta, agya bekattant, és nem bírt leállni vele, s csak folytatta. Számára ez egy drog. De talán ez a drog a legszörnyűbb mind közül.

Tae látta, ahogy a barátja nyakához hozzászorítja a kést, és tátog, valamit mondhatott neki, amit ő nem hallott. Ő csak ott állt tétlenül, de a pillangó hatása csak őt éri, Jimint nem tudja megmenteni. Pedig érezte, hogy tennie kell valamit, ki tudja mi zajlatott Hoseok fejében.

Taehyung nem látta a következményeket, csak a neki háttal álló Hoseok felé vette gyorsan az irányt, mikor a vállait megragadva elrántotta a fiútól, mikor a késes a földre huppant. Tae csodálkozott a hirtelen jött erején, de mikor a gyilkos olyan tekintettel ajándékozta meg, hogy a vér megfagyott az ereiben, akkor felébredt az álmélkodásaiból. Az emberölő gyorsan összeszedte magát, és ahogyan felállt már Tae felé kezdett igyekezni, aki ösztönösen futásnak eredt, be a nagy kert közepébe. Szívverése olyan szapora volt, hogy tüdejét majdhogynem átszakította nagy dobbanásaival, a szemei kikerekedtek, de a homálytól, és könnyeitől alig látott, így nem igazán jutott messzire. Ám a lepkét hirtelen szem elől vesztette, fejét kapkodta amerre csak tudta, hátha kiszúrja, de sikertelenül.

- Ha így folytatod tényleg ki foglak nyírni –kapta el egy pillanat alatt, és hirtelen megvágta nyakát, amit persze Tae észre se vett, csak hogy vérzik rajta egy újabb seb, csakhogy mikor Jiminhez ment oda ugyanezt tenni vele, ő már keservesen felordított.

A vékony cérna elszakadt, mindketten fájdalmas zokogásba kezdtek, mikor Hoseok hirtelen befogta a szájukat, és csitítgatta őket. Ezt ők nem tudták, de egy erdő közepén van ez a helyiség, ahol tartják őket, viszont ritkán, de rendőrök is körbe szoktak arra nézni. A 3 gyilkos –Jin nem számítom most már bele- mindig kieszelik, hogy hogyan ne bukjanak le, ha esetleg a rendőrök a ház belsejében is körbe szaglásznának. Hoseok hallott kintről valamit, ezért hogy hallja, lecsitította a síró fiúkat. És igen, a rendőröket vette észre.

- Maradjatok kussban! – súgta oda mindkettőjük fülébe, majd lassan a házba kezdte el őket vezetni, feltűnés nélkül – faszomat, hogy mindig játék közben történik valami!

Az érzés, mikor megcsillan benned a remény, főleg, mikor egy olyan helyzetben vagy, hogy csak a reményre tudsz hagyatkozni, és mikor mindig csak tétlenül várod, hogy a csoda megtörténjen, és ennek az ideje akkor jött el. Mikor majdhogynem egy csoda történik! Felcsillan a menekülés, szabadulás esélye. Hogy végre minden a régi lehet.

Sajnos nem. A két fiú lelke romokban volt, mikor kiderült, hogy a rendőrök nem jöttek beljebb, és nem fogtak gyanút. Csak arra jártak, mit sem sejtve...

*pár héttel később­*

Aki azt hiszi, hogy a helyzet talán ennél jobban nem romolhat, azt sajnos el kell szomorítsam. A két fiú állapota rettenetes, Hoseok az őrült játékait folytatta, egyre nagyobb, és nagyobb károkat okozva az ártatlan foglyoknak. Yoongi is becsatakozott a kínzásba, és ha kedve volt, megrontotta valamelyik rabot, rajtuk kiélvezve vágyait. Ezt a felét is kiismerte Tae, mégsem volt annyira visszafogott Yoongi, mint az első találkozásuknál. A sebek ezrei virítottak hófehér, kékes-lilás bőrükön, minden egyes porcikájuk csak sajgott, érzékszerveik eltompultak. Jimin rosszabb állapotban volt, hisz ő több ideig volt már ezen a gyötrelmes helyen, több ideig volt már kínzás alatt.

Idő közben kiderült, hogy a 3 rabló folyamatosan rabol el embereket, és különböző pedofil, vagy szervkereskedő embereknek adták el, ám Taet, és Jimint is erre a sorsa akarták juttatni, de a rabszolgát meglátták bennük, és másként nem is tekintenek rájuk. Kivéve Jin.
Ő ahogyan csak tudott ellátta a sérülteket, és csak szívét követte. Ő tényleg túl jó ahhoz, hogy ott „dolgozzon". Ráadásul a szerelem nála se ismer határt, már kigondolta, hogy hogyan lehetne megszöktetni őt, de ha már szökésről van szó, akkor segít Jiminnek is.

Visszatérve a 2 fiú állapotához, most már Tae is igazán megtanulta, hogy sírni tényleg felesleges. A falak hangszigeteltek, meghatni az ellenfelet pedig nem lehet vele, sőt, azt szeretik ha nagyon hangos. Ezt az örömet pedig nem fogja nekik megadni.

A pillangó sokszor segített neki, már nem is csodálkozott mikor előtűnt, és színt varázsolt a teljesen szürke árnyalatokba. Az összes szín mind eltűnt. Talán csak azért, mert látása odáig romlott, hogy színvak lett, vagy csak azért, mert elfogadta sorsát? Én az utóbbira szavaznék. De talán nem csak elfogadta, hanem már meg is szokta. Átértékelődött benne a régi élete, hogy talán csak jobban meg kellett volna becsülnie, a szüleivel több időt kellett volna töltenie, és a barátait nem kellett volna elhanyagolnia Jungkook miatt, bár ezt a szerelemre foghatja. Az még rátesz egy lapáttal, hogy nem tudja, mi történhetett vele, miután őt elrabolták, csak remélni meri, hogy már jól van. Azt, hogy mi van vele, meg most hogy viseli ezt a váratlan távollétet nem tudja, de sejti, hogy rosszul.

- Taehyung! Jimin! –rontott be a lomtárba Jin, mikor a nevüket kiálltotta ugyan, de csak suttogva. Gyorsan besietett, és leguggolt hozzájuk, hogy a szemükbe tudjon nézni. Arcán megjelent egy kis mosoly, így Tae gondolta, hogy az életben egyszer valami jó hírt hozott – elmentek! Most lenne itt a pillanat! -célzott arra, hogy most tudnának megszökni, ám jókedvét Jimin egy kicsit elbizonytalanította.

- Még egy kicsit várni kéne, hogy biztos hogy távol legyenek, nem? Az kéne még, hogy észre vegyenek –aggódott.

- Nem tudom, hogy mikor érnek vissza, csak meg nehogy az legyen a gond, hogy visszafele buktok beléjük –gondolkodott Jin, majd a falon lévő ablakra vezette tekintetét –kimászhattok azon az ablakon. Itt a kulcsa –vette elő zsebeiből az összecsörrenő tárgyat, majd egy mosollyal az arcán megpörgette ujján –oda kell tolni valamit, hogy elérjétek –látszik arcán, hogy az adrenalin szintje hirtelen felemelkedett.

- Jin! Köszönjük! –ugrott a nyakába Tae, már-már könnyezve örömében.

- Tae, ne siesd el. Rossz érzésem van –vezeti le bágyadt szemeit a földre Jimin.

- Itt az idő cselekedni! Jimin meg fogjuk úszni! Jin te nem jössz velünk? -kapkodta a fejét Tae, mikor magában megfogalmazta, hogy életében nem volt még ilyen boldog. Ha valamit kívánhatott, akkor ezt, a szabadulást, és mégsem egy újabb parfümöt a kollekciójába.

- Nem, é-én. Nem. Maradnom kell, nem tudnék hova menni –szomorodott el, mikor Tae eszébe jutott, amit még mesélt neki Jin, még régebben. Tényleg nem tudna mit csinálni szabadulása után. De ami rosszabb, hogy Jin is ki akarja élvezni az életet, nem pedig azt csinálni haláláig, amitől szinte undorodik.

- Megvan! Támadt egy jó ötletem, de előbb menjünk, majd utána elmondom! Jönnöd kell velünk! –ujjongott Tae, majd felpattant a helyéről, mit sem törődve elernyedt testével, hisz itt van a világ legboldogabb pillanatának az ideje.

Egyből egy nagyobb széket tolt a magasan lévő ablak alá, majd kikapta Jin kezéből a kulcsot, és ráállt a hangosan recsegő székre, és lábujjra nyújtózkodva kinyitotta az ablakot. Visongva meg is örült a fejének, de Jimin csitítgatta, hisz mint mondta, tényleg nem volt jó előérzete.

Sajnos igaza is volt.