Pillangó (Bts ff.) BEFEJEZETT

11. rész

A munkálatokat ijedten abbahagyva kezdeték az egyre jobban zörgő ajtót nézni, ami mögött Yoongiék hangosan kezdték őket fenyegetni, hogy nyissák ki, mert az ajtó még ekkor sem mozdult: a pillangó még mindig a megdermedt kilincsen pihentette kék szárnyait, amit olykor megcsapott a levegőben.

A fiúknak nem volt félnivalójuk, hisz ha eddig nem sikerült betörniük az ajtót, akkor most se fog, ez nem tántorította el őket a visszafordíthatatlan cselekedetüktől. A kisebb lyuk, ami egy fadeszka távozását illetően megjelent a falon, csak egy jel volt arra, hogy nincs már sok hátra, nemsokára ők is kiférhetnek rajta, ha a gyors tempóban haladnak tovább.

Jimin, és Taehyung izgalma felszökött az egekbe, szemeikben megcsillant a sós könnycsepp, arcukra az érzelmek kavalkádja ült ki, vegyesen keveredve az öröm, ellentétben a félelem, a mérhetetlen nagy izgalom, és a meghatottság. A világ elhalkult a gondolataiktól, teljesen kizárták a 3 ordibáló börtöntölteléket a túloldalról, kiknek az erőfeszítés az ajtó kinyitásához teljesen felesleges volt. A pillangó kitartott, és várt.

A kis rés egyre tágabb lett, a hideg, téli levegő egyre jobban csapta meg a fiúk sebes, tűzpiros orcáját, ami jól is esett nekik hirtelen, hisz akármilyen hideg is volt, izzadni kezdtek. Látták, hogy az éjszaka kapuja köszön be nekik: nem csak a hideg levegő, a sötétség is beszivárgott.

3 perc sem kellett, a piciny rés már egyáltalán nem volt piciny, de még mindig nem tudtak volna ott kiférni, ezért a tempóba egyre jobban csak belehúztak. Ahogy az a rés is, az éjjeli világ is kezdett megnyílni előttük, és átsugárzott testükbe a szabadságérzet, a téli kihalt erdő hangulata, és ugyan éppen hogy csak észrevették, de a magas kopasz fákon, és a talajon is már a puha, virító fehér hó pihent. Nem tudták, hogy vajon a karácsony elmúlt-e már, vagy egyáltalán már újévet írnak-e a naptárakban, de ez csak egy pillanatra tette fel neki a kérdést, egyáltalán nem foglalkoztak velük. Csak siessünk, siessünk, és futás. Ez a mondat volt az, amit az agyuk folyamatosan újra, és újra lejátszott. Talán ép ésszel fel sem tudták fogni ezt a lehetőséget, hogy most ők nemsokára kijutnak a lomtárból, amiben már a fene se tudja, hány hónapja ülnek, és viselik sorsukat változatlanul.

Yoongi nem hagyta annyiban a dolgot, gondolkodni kezdett, hogy mit is csinálhatnak bent a fiúk, mert gyanút fogott, és kezdett rájönni arra, hogy megtalálták a beszögezett lyukat a falon. Arról viszont fogalma sem volt, hogy mivel szedik ki, mivel csavarozhatják, de ekkor bevillant.

- Jin... -morogta saját magának, majd megragadta a hangosan káromkodó Hoseok csuklóját, és húzni kezdte a kijárat felé. Namjoon is elindult utánuk érdeklődő tekintettel, de Yoongi visszaparancsolta az ajtó elé, hogy maradjon ott, mire Nam egyből sarkon fordult.

- Megtalálták a falnak a hibás részét. Biztos hogy van náluk csavarhúzó, kedves Jin jóvoltából, úgyhogy most meglepjük őket kintről –hadarta dühöngve Yoongi, amire Hoseok csak hevesen bólogatott.

Csak hogy Yoongiék nem tudták, hogy a pillangóból bizony kettő van, és a másik szépen helyet foglalt a kijárati nagy ajtónak kilincsén, ugyanúgy, mint társa a lomtár bejáratánál. És persze a hatás sem maradt el. Az az ajtó is teljesen kővé dermedt, de Yoongi egyre vöröslő arca arról árulkodott, hogy nemsokára felrobbantja saját fejével a bejáratot.

Feladtak minden reménnyel, az ablakok meg túl kicsik voltak, hogy azon kiférjenek, pont a lomtárban voltak nagyobb ablakok, de azt a helyiséget már szinte lehetetlenné vált számukra megközelíteni.

Jimin az utolsó centimétereknél eldobta a szerszámot, amitől ujjai már behólyagosodtak, és kezével kezdte ő is minden erejével feszegetni a deszkákat, úgy mint eddig Taehyung. Mindketten már reszkető lábaikon állva, testüket is beleadva a lendületbe feszegették a szálkás fadarabokat, mikor a rés mérete teljesen megfelelővé alakult.

- Gyerünk, gyorsan –Jimin meglökte Taehyung hátát, megadva az elsőbbséget, ám hangjában nem az öröm hallatszott megcsillanni, hanem a félelem, és a teljes feszültség. Mindkettőjük hangulata teljesen átváltott erőteljes stresszé, olyannyira, hogy Tae feje belesajdult az érzésbe, és miközben megemelte a lábát, hogy kirakja a fagyos külvilágba, teljesen megszédült, amit Jimin érzékelt, és biztonságosan megtartotta Taehyung testét, nehogy elessen.

Tae először a lábát, majd fájó hátával áthajolt, és következett az utolsó lépés a bal lábbal. És megtörtént. Kint volt. Annyi idő után.

Ám ekkor, mint amikor az emberek haláluk előtt lepörög életük kisfilmje, Taehyung előtt is képek jelentek meg hirtelen, de nem azért, mert meg fog halni, ez is a pillangó műve, hogy most fusson. Fusson és meneküljön, hogy életét, a régit visszakapja.

Láttam magamat kisbabaként. Ahogyan anyukám, és apukám babusgatott. Majd szépen megtanultam járni, és beszélni. Az idő csak úgy pörög. Már elfújtam a gyertyákat az 5. születésnapomon. Mindent megkaptam. Anyáék már ekkor nagyon elkényeztettek. Első napom a suliban. Szüleim megmondták, hogy jól kell tanulnom, mert nem ronthatom le a családom hírnevét a rossz tanulmányaimmal. Tanultam, anya több tanárt is felfogadott nekem, hogy minden tantárgy menjen. Elballagtam. Nem volt egy barátom se. Azt hitték, hogy egy elkényeztetett ficsúr vagyok, de sajnos igazuk volt. Az voltam. Középsuli. Az évfolyamban megpillantottam őt. A z életemben a legfontosabb személyt. Ekkor jöttem rá, hogy saját nemem felé vonzódom. Pörög az idő. Már csak azt veszem észre, hogy együtt vagyunk. Vele sétálok. Vele alszok. Vele éltem csak igazán, megtanultam szeretni. De ekkor jött egy furgon. Minden megszakadt. Jött a kés, az ostor, az ütések, és a fájdalom lelkileg és fizikailag, de velük együtt a segítség: Jin, Jimin, és a pillangó. A pillangó, ami egy létező csoda. Látom magamat sírni. Ahogy tépem a saját hajamat kínomban. Ahogyan üvöltve sírok Jin után. És ahogyan Jimin ül mellettem vigasztalva engem. Ő ott volt. Én meg nem segítettem neki sose. Nem tudtam viszonozni. Látom az évszakokat változni. Ahogy lehullanak a levelek. Mintha meghalna a természet. Az idő gyorsan telik. Akár csak egy homokóra lenne. És most látom a jelent. Itt állok. Bámulok előre, miközben hullani kezd a hó, ami szépen lassan megakad a szemembe nőtt hajamban. Látom hova jutottam. Ide.

Jimin is gyorsan átette magát a falon, majd az előre bámészkodó Taehyung karját erősen megragadta, aztán amennyire csak sajgó lábai bírta, rohanni kezdett, a még mindig elvarázsolódott Taehyungot húzva a nyomában.

A lassan lehulló havat Jimin észre sem vette, csak gyorsan megpróbált elvegyülni az erdőben, a fekete árnyak között. De ekkor a pillangók felhagytak: eltűntek a kilincsekről, és az ajtók egyből nyíltak/törtek, és a 3 emberrabló egyből kiszökött a ház fogságából.

Yoongit, és Hoseokot kilőtték, mint egy rakétát, és úgy kezdtek a réshez futni, ahonnan Namjoon bukkant elő, aki szintén bejutott az ajtón a lomtárba, és a résen jött ki, 100%-osan megbizonyosodva arról, hogy a foglyok elszöktek.

A kisebb zseblámpát előkapták zsebükből, ami mindig ott szokott pihenni, és ők is előre eredtek az erdőbe, bízva abban, hogy elkapják őket. Sajnos ők még mindig gyorsabbak Tehyungnál, és Jiminnél, ők gyengék, vékonyok mint egy darab csont.

Látom, már megint látom! Ahogyan anyukám finom puszit lehel a homlokomra, mikor kisfiú voltam. Mostanság, soha nem puszilt meg. Ahogyan megfogom apa kezét, mikor átmegyek az úttesten. Eszembe jut, ahogyan Jungkook fogta kezem, ami miatt egy hullámzó érzet járja át testem, hisz felvállal, és jelzi: ő itt lesz nekem. Ezek után is? Bármi is történjen, fogom még látni gyönyörű szép mélybarna szemeit, amikbe ha belenézek elveszek benne, és csak úgy megcsillan, ha rám néz? Anyukám megnyugtató hangját, amit már szinte el is felejtettem, hogy hogyan cseng? Apukám vicceit, amik mindig olyan hamiskásan hangzottak, és vele együtt furcsa nevetését? Nem érdekel már a pénz, amit mindig kaptam tőlük, csak látni akarom őket. Megérinteni. Érezni.

Egy részt valamiért soha nem tudtam megírni egy nap alatt, de ezt valamilyen csoda folytán sikerült😄 itt a suli, úgyhogy a részeket hétvégente fogom posztolni, ugyanis most nagyon belelendültem. Btw nagyon kezdünk a vége felé suhhanni a storynak, lehet, hogy nem lesz 15 részes, de remélem egy kis nyomot tudott hagyni bennetek ez a story ennyi résszel is:) Hwaiting💙💙