Felszabadult érzelmek

2

Yurio csak nagyokat pislogva meredt maga elé döbbenten. Mégis, hogy került Otabek az Ő ágyába?!  Mikor történt mindez?  Próbált visszaemlékezni, mi is történhetett, de semmi...  Semmi, ennél ijesztőbbet per pillanat el se tudott volna képzelni. Ha a tegnap estére gondol, még dereng neki a délután, ahogy az is, hogy összefutottak a gusztustalan, nyálas gerlepárral.

Valahol itt kezdődnek a gondok. Viktor hadovált neki valamit az alkoholról, amit – egyrészt a másik hangsúlyából áradó lenézés és kihívás miatt – gondolkodás nélkül jól meghúzott, és pár kép felvillan neki a nem sokkal később történtekből, de egy idő után teljes film szakadás. Mintha valamilyen sötét maszlag telepedett volna rá az emlékeire. Akárhogy próbálta visszaidézni mi történhetett pontosan, nem ment neki. Vajon mit csinálhatott, amíg a világáról sem tudott?  Tippje se volt... Ez megrémisztette.

Mintha kihúzták volna a lába alól a talajt. Pedig Yurio nem bírta, ha valamit nem tud irányítani, ha valami felett nincs hatalma. Jelen esetben ráadásul ez a saját élete volt. Orosz volt az Istenit, hogy üthette ki magát ennyire?! Akárhonnan is nézte, ez így egyáltalán nem volt rendben.

Gondolatait a mellette fekvő személy zavarta meg, ahogy megköszörülte a torkát. A szőke tekintete ijedt volt, ahogy azt a kazah fiúra emelte, mint akit rajtakaptak valamin.

A másikon látszott, hogy mondana valamit, de nem volt biztos benne, hogy a szőke mennyire van kiakadva. Legrosszabb esetben még arra is ugrik, ha levegőt vesz, mi történik, ha olyat szól, ami kihúzza nála a gyufát? Így csak tanácstalanul nézett rá.

Yurinak hamar leesett, hogy a másik nem fog megszólalni, ami jelen állapotában nem kis teljesítmény, de ő sem tudta, mit kéne mondania.

- Te... Én... Ez... Mégis, hogy?  - Hiába próbálta, egy értelmes mondatot nem volt képes kinyögni. Otabek látta a kétségbeesést az arcán.
- Yura,  nyugi. - Az idősebb komolyan tartott attól, hogy a másik még levegőt venni is elfelejt normálisan. - Csak... részeg voltál, és... Bele kapaszkodtál a karomba. Nem... Nem tudtam kiszabadítani magam, ezért muszáj voltam itt aludni - mondta kissé feszülten, majd még halkabban, az orra alatt morogva tette hozzá oldalra fordítva tekintetét - Ahhoz képest milyen vékony vagy, a szorításod még egy birkózó is meg irigyelné...

A szőke erre a kijelentésre fülig vörösödött, és tekintete is a takaróra vándorolt. Ez a mondat zavarba hozta, és nem éppen a jobbik értelemben. Válaszolni azonban nem tudott mit, így csak a takarót gyűrögette maga előtt, mígnem egy gondolat villant át az agyán.

- Mondd csak, Beka. Nem csináltam semmi furcsát - kérdezte tekintetét ismét a fiúra vezetve, de hamar meggondolta magát, és ismét megkereste az addig bámult pontot. - Azon kívül persze, hogy nem hagytalak máshol aludni.
Yuri füle még a kijelentésre is bele pirult. A csend azonban egyre hosszabb lett, ami kezdte zavarni. Nem csoda, hisz Otabek nem volt benne biztos, mit is mondjon erre.

Tény, hogy a szőke lekapta őt részegen, de pont ez a lényeg: Részeg volt! Nem is emlékszik rá. Feleslegesen pedig nem akarta őt felzaklatni, így is elég késznek tűnt a másik. Már éppen eldöntötte, hogy hallgat az egészről, mikor Yuri hangja zavarta meg.

- Csináltam, igaz?  De még mennyire, hogy csináltam! - Az orosz arca még a szokásosnál is fehérebb volt, ahogy a kazah fiú ránézett. Szemei kis tányér méretűre kerekedtek, és a rémület jól kivehető volt belőle, ahogy a kezdődő pánik is. Otabek kezdte sejteni, hogy túl sokáig hallgatott, amivel pont az ellenkező hatást érte el, mint amit szeretett volna. Ezúttal próbált gyorsabban reagálni, így csak gyorsan megrázta a fejét. Yuri azonban egyáltalán nem tűnt meggyőzöttnek.