Endless Love

7. Fejezet

Az út a temetőig halkan telt. Nem veszekedtünk, tudtuk hogy most ez nem a megfelelő hely és időpont ehez. Őszintén, én azt reméltem hogy soha nem érünk oda mert tudtam mi vár ott. A családtagok kisírt, fáradt és meggyötört szemekkel, barátok akik még mindig nem fogták fel a történteket, és a semlegesek akik csak úgy tiszteletből eljönnek de különösen nem érdekli őket, sőt a hátuk közepére kívánják. De muszaj ott lenniük az „illem az első".

Mikor odaértünk az várt amire számítottam. Nemsokkal érkezésünk után elkezdődött életem legszörnyűbb órája. A pap elmondta a mondanivalóját, majd Zitáékat elkísértük utolsó útjukra. Látni azt hogy a legjobb barátomat leengedik a földbe olyan dolog ami életem végéig egy sebet ejt a lelkemben. Ami nem gyógyul még 100 év múlva sem. Úgy érzem hogy a szívem nemcsak meghasadt, hanem 100 kis darabra tört, talán még a roppanást is hallottam.

Miután vége lett a temetésnek és az emberek hazamentek én még odamentem a sírhoz. Muszáj nekem is elbúcsúznom, tisztességesen ahogyan ők azt megérdemlik:

„Nem vagyok benne biztos, meg tudom-e fogalmazni mindazt, amit nekem jelentettél. Mondhatnám, hogy szeretlek, hogy te vagy a világ legjobb barátja, és elismerhetném, hogy mindig felnéztem rád. Mivel azonban ezeket már mind elmondtam neked, mostanra csak elcsépelt szavaknak tűnnének. Hogyan köszönhetnék el méltóképpen a legjobb embertől, akit valaha ismertem? Mindent, amit mondhatok, egyetlen szóval tudom csak kifejezni. Köszönöm. Köszönöm, hogy egész életemben rajtam tartottad a szemed, hogy megvédtél a saját hibáimtól, hogy a bátorság élő példája voltál, akihez mindig hasonlítani akartam. Mindenekfelett azt köszönöm, hogy megtanítottál őszintén szeretni, és cserébe szeretve lenni. Tudtam hogy egy nap elveszítjük egymást, de erre még nem állok készen. Ott lenne a helyed az egyetemi diplomaosztómon, veled kellene vitatkoznom, hogy milyen virágok legyenek az esküvőmön. Még sok-sok évi szülinapi ünnepség áll előttünk, vacsorák, karácsonyok és vadvízi túrák. Mindent akarok, azt akarom, hogy élj még a kedvemért. És tudom, hogy ez önzés, de ez az igazság.
Szeretlek, hozzám tartozol, te vagy a szívem, és most, hogy elmentél, úgy érzem, a szívem tépik ki belőlem." -mondtam ki az utolsó szavakat is. Azthiszem majdnem belefulladtam a könnyeimbe.

Felálltam, még egy utolsó simítást adtam a sírkőnek, remélve hogy Zita érzi azt.
- Mehetünk?- kérdezte Balázs
- Mehetünk- mondtam majd azzal a lendülettel beszáltam a kocsiba.
- Jól vagy Lia? Nem kérsz egy pohár vizet? Vagy nem mosakodnál meg? - kérdezte a fiú aggodva
- Nemkérek semmit csak érjünk haza végre.
- Figyelj, nem kell tartanod magad előttem ha akarsz sírj.
Erre kitörtek belőlem a könnyek. Megint.

- Istenem Balázs, úgy fáj- borultam rá a vállára.
- Nekem is. Ha tudnád mennyire- majd ő is megtört.
Így sírtunk mi, mint két óvodás akit az oviba hagyott az anyukája úgy 20 percig. De ez a normális. Azthiszem. Most jött ki a sok stressz, fájdalom ami az utóbbi napokban összegyűlt bennünk.

- Najó, elég a sírásból, menjünk- mondtam Balázsnak.
Beindította a kocsit, majd elindultunk. Nemsokára haza is értünk.
Beértem a házba. Nati rögtön szaladt is hozzám.
- Lia, lia milyen volt? Anyuék nyugodtan pihennek- kérdezte tőlem tágra nyílt szemekkel
- Igen kicsim, nyugodtak.- válaszoltam- Na és milyen volt Bettivel, játszottatok? - kérdeztem tőle.
- Igen, babáztunk.
- Figyelj Betti- fordultam a lányhoz- köszönöm hogy vigyáztál rá. De ez nyílván nem azt jelenti hogy nektek adom őt. Ő már az én lányom. Viszont képes vagyok kompromisszumokat kötni. Lehet arról szó hogy hétvégente veletek van. Ha nektek megfelel.
- Persze, jó- mondta Bazsi- hülyeség volt azt mondani hogy lehetne nálunk Nati.
- Igen, neharagudj- mondta Betti is- de mi most megyünk, majd még találkozunk.
- Sziasztok!- majd elmentek.

Egész délután Natkóval játszottam. Babáztunk, fodrászkodtunk, főztünk. Mindent csináltunk amihez csak kedve volt. Ezért estére úgy elfáradt hogy fürdés után ki is dőlt.
Én is lezuhanyoztam majd lefeküdtem. Nemigazán tudtam aludni, csak forgolódtam. Aztán a telefonom pittyegésére lettem figyelmes.  Egy üzenet, méghozzá Norbitól.
- Szia, remélem nem keltettelek fel, de nemtudok aludni. Képzeld, te jársz a fejembe tegnap óta.
- Szia, nemzavartál. Ooo csakugyan?
-Igen, jó lenne ha látnálak.
- Benne vagyok.
- Akkor holnap? Egy jókis strand? Hozhatnád a kislányt is.
- Jó, rendben. Akkor holnap.
- Akkor holnap. Jóéjszakát gyönyörű.
- Jóéjt.

Hihetetlen ez a fiú. Aranyos hogy gondol Natira is. Kiváncsi vagyok mi sül ki ebből. Bár kitudná verni a fejemből Balázst.