27. fejezet (1/2)

497 52 9
                                    

  Most nincs szüksége semmi másra. Most boldog, mert megtalálta a helyét a világban.  

- Karma-kun, azon gondolkodtam, - kezdte Nagisa egy kellemes délután, miközben Tristannal játszottak - hogy haza kellene mennünk.

- Hova haza, Nagi? Nekünk itt van az otthonunk - nézett le a köztük ficergő fiára.

- Haza, Japánba. Anyám már biztos aggódik, hogy ennyi időre eltűntem. - arca eltorult - Ráadásul, ha megtudja, hogy voltam otthon kitekeri a nyakam.

- Uhh, igazad van...

A beszélgetést a kisfiú gügyörészése zárta le, mintha ő is együtt értését adta volna. Körülbelül egy hete kezdett megállás nélkül gügyörészni. Mosolygós baba volt, s mikor vigyorgott szemeiből csak egy csík látszott, száját mindig kinyitotta közben, s kilátszott felül az az egy árva tejfogacskája, és ettől olyannyira mulatságosan festett, de közben meg imádni valóan, hogy Nagisa minden alkalommal olvadozott.

- Ebből a gyerekből olyan szívtripló lesz, hogy mindenki a lába előtt fog heverni. - mondta Nagisa állandóan, mikor a kicsi olyan ellenállhatatlanul rá mosolygott.

- Főleg te, mi? - kérdezte mindig Karma kissé féltékeny tekintettel.

Ezek után Nagisa, amikor mindenki mélyen aludt megmutatta Karmanak, hogy egyedül ő lesz az, akiért rajongani és a lába előtt fog heverni. Mikor Karma rájött ennek a dolognak a működésére párszor elsütötte ezt, hogy aztán világos és felejthetetlen felvilágosítást kapjon a dolgokról. Azonban nem túl sokáig élvezhette ezt, mert mikor Nagisa rájött erre, égtelen haragra gerjedt, orcái kipirosodtak, s ami csak a kezébe akadt, azt a férfihez dobálta, közben pedig mindenféle gazembernek elmondta. Karma csak nevetett és még egyszer beleszeretett angyalkájába.

Ez most egy fél fejezet csak, mivel kíváncsi vagyok a véleményetekre. 😍 És tegyetek fel kérdéseket a könyvvel (nem csak ezzel a történettel kapcsolatban!) Itt lehet kérdezni bármelyik könyvemről! Most ITT válaszolni fogok mindenre! 😄

~Misaki~

Határok nélkül ( Karma💌Nagisa) Nơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ