23. fejezet

612 50 10
                                    

  Karma ránézett, benne rekedt a levegő. Nem tudta elhinni, hogy már megint fájdalmat okozott neki, mint hogy örömöt. Ezzel a gondolattal és még számtalan mással a fejében próbált meg nem elélvezni Nagisa szűkös hátsójától.  

 - Mozoghatsz, Karma-khun. - lehelte a szavakat a férfi ajkaira - jól vagyok. - válaszolt a fiú a ki nem mondott kérdésre.

 - Nem. Még nem. Fájni fog. - nyögte elhaló hangon Karma, mert tudta, amint elkezd mozogni, a kelleténél nagyobb fájdalmat okoz neki. Neki, akinek soha nem akar többé fájdalmat okozni. 

Nagisanak azonban más tervei voltak. Csak nem képzeli azt a férfi, hogy egész éjszaka csak mozdulatlanul figyelik egymás rezzenését, mert a fiú még szűz? Vagyis jobban mondva csak volt. Így hát Karma csípője köré fonta lábait, amelyeket aztán bokában keresztezett, majd kezeivel belemarkolt a férfi tökéletes fenekébe, s így húzta magába a megdöbbent testet. Egy pár lökés után Karma már magától mozgott, mikor már nem érezte azt, hogy bármelyik pillanatban elmegy. Hihetetlen érzés volt, ahogy Nagisa szűk falai körbeölelték tagját. E mellett pedig az érzés, amikor a fiú minden mélyebb lökésnél belemélyesztette körmeit a fenekébe, fenséges volt.

A szoba csak is a nyögéseikkel telt meg. Karma mély, öblös sóhajaival, s Nagisa véknyabb, kisfiús nyöszörgéseivel.

Karma V-vonalán és alhasán kidudorodtak az erek, s érezte, közel a vég. Lenézett Nagisara, akin szintén látszott, hogy erősen eksztázisban van, ezért ráfogott a fiú péniszére, s azzal a mozdulattal erősen pumpálni kezdte, s ő maga is gyorsított a tempón. 

Lehajolt, majd ajkával betapasztotta a fiú száját, így elnyomva sikolyait. 

Nagisa a férfi egész hátát és fenekét összekarmolta, és ezeket a sebeket Karma büszkén fogja hordani. 

Karma feltérdelt, s így még gyorsabbra vette a tempót, közben Nagisa kényeztetésén is gyorsított. A fiú elszakadt ajkaitól, s hátravetett fejjel egy fojtott sikollyal elélvezett, s mikor összerándult Karma is feladta, s elérte az orgazmus. Elakadó lélegzettel szorították egymást. 

Örökké így akartak maradni. Ám ekkor babasírás döfte át meg a meghitt csendet. Karma kibontakozott szeretője karjai közül, s lenézett a határok nélküli angyalra, aki már az igazak álmát aludta, s nem kelt fel Tristan jajveszékelésére. Hát igen, az első szex mindig kimerítő. Ő viszont azt érezte, hogy akár az egész világot meg tudná hódítani, olyan erő lakozik benne. 

Nagisat hagyta aludni, ő kikászálódott az ágyból, felvett egy alsót, átment kisfia szobájába. Magabiztos mozdulattal emelte fel a kis testet, amelyből szüntelenül hallatszott a kiabálás. De amikor kézbe vette a férfi a baba elnémult, s figyelte a markáns vonásokat, amelyeket minden bizonnyal ő is örökölni fog. 

Tristan hamar elaludt a tetovált karok között, s az erős szívdobogás álomba ringatta. 

Még talán órákig figyelte fiát, ahogy kis mellkasa fel-le piheg.

Karma ekkor eldöntötte. Kiszáll. Végleg. Elég volt a Yakuza életből. 

Helloka! Igen eltűntem, de nem számdékosan 😅😅
Kisebb-nagyobb egészségügyi problem miatt nem volt rész. De most belehúzok és jövök az inci finci részekkel amik remélhetőleg nektek is tetszeni fognak...
Még egy dolog. Látogassatok el zsuchan44 oldalára, ahol egy igazán érdekes sztori van kibontakozóban. Ne hagyjátok ki. Ügyesen csavarja az érzelmeket és az eseményeket. A fordulatok, amiket kapunk tőle igazán hirtelenek. Még ő sem tudja, de nagyon ügyes és egy író veszett el benne nem is olyan mélyen. Megnyugtatlak, YAOI MINDEN MENNYISÉGBEN!!
Mindenképp olvass bele és add tudtára, hogy tényleg jól csinálja amit csinál. -icipici reklám-
Ha tetszett, vagy valami észre vételed van a történettel kapcsolatban ne felejts el vote-ni és kommentelni 😊

~Misaki~

Határok nélkül ( Karma💌Nagisa) Donde viven las historias. Descúbrelo ahora