Határok nélkül ( Karma💌Nagisa)

2. fejezet

 - Izé... Én igazából...

Nagisa próbálta elmondani, hogy igazából ő közel sem bájos, csajszi meg végképp nem. Karma a nyakába fújta meleg leheletét, amelytől jól eső érzés járta át egész testét, olyan helyeken is meleg bizsergést érzett, melyek idegenek voltak számára. Ezek az érzések mind-mind újak voltak Nagisanak. Annyira újak, hogy könnyek szöktek szemében. Rettegett, hogy mi fog következni, azonban mélyen legbelül kíváncsi volt, hogy vajon legközelebb hol érzi majd az édes bizsergést.

 - Na, ne ellenkezz - rántotta közel magához, s átölelte derekát. - De kis vékony vagy. De se baj. Egynek megteszi. 

Nagisa vette volna a levegőt, s nyitotta volna ki a száját, hogy zavarát félretéve háborogva ellenkezzen, ám ekkor Karma lehajolt hozzá, s megcsókolta. Várjunk csak. Megcsókolta? Megcsókolta?! Te jó ég, tényleg megcsókolta! Nagisa szemei döbbenten nyíltak tágra. Karma keze lesiklott egészen Nagisa nadrágja korcáig, s besiklottak a kíváncsi ujjak, de a reakció szerint nem azt találták meg, amit kerestek. Egyszer-kétszer végigsimított Nagisa férfiasságán, majd Karma egész lényében megdermedt. Nagisa szemeiből kibuggyantak a könnycseppek, s csordogáltak lefelé meggyötört arcán, ajkait még jobban összeszorította, annyira, hogy elfehéredett a vérrel telítődött hús.

 - Hé, te fi... - kezdte Karma, de mielőtt befejezhette volna kérdését Nagisa nagyot taszított rajta, s zokogva elszaladt. Addig rohant, míg meg nem látta lakóházuk kapuját, se beviharzott rajta. 

Karma eközben döbbenten bámult maga elé, míg észre nem vette, hogy a bájos idegen elejtett valamit. Egy telefon. Mikor feloldotta a telefon képernyőjét, egy hihetetlenül édes kép jelent meg az idegenről, amin egy cicát szorít magához.

 - Hogy lehet egy fiú ilyen ennivaló? - mosolygott magában. Vissza kell juttatnia a telefont... ööö... pillanat. Nagisahoz. Nagisa... milyen ennivaló név! Meg is találta a címét a telefonban egy "ha elhagytam, és már sír utánam" - leirattal.  - Remélem otthon lesz! - gondolta magában. Ahogy számolgatta magában az utcákat, rájött nincs is annyira messze a lakása. Ahogy sétált a kiszemelt ház felé, el kezdett elmélkedni magában. Még sosem volt fiúval, de nem lehet sok különbség aközött, hogy most fiúval, vagy lánnyal csinálja. De ez alkalommal óvatos lesz. Gyengéden édesgeti magához, hogy aztán lecsaphasson rá. Óh, hogy milyen gyönyör lesz az ágyába muzsikálnia magát. De előtte le kell pattintania magáról azt a csajt, akit a tegnapi bulin szedett össze. Felejthető volt, se hideg, se meleg. Mi is a neve? Mei vagy Meggie? Nem is fontos. El kell tüntetnie. Sosem kavar egyszerre több emberrel. Aztán mehet a buli. 

Mire elrendezett mindent és eljutott Ngisahoz, késő délután lett. Becsöngetett, és egy őszülő hölgy nyitott ajtót. Haját felkontyolta, konyhai kötényt viselt. Érdes, repedezett ujjaival az ajtót támasztotta. Ismerős kék szemeiben szeretet, kíváncsiság csillogott.

 - Jó estét, asszonyom - szólt Karma meghajolva tisztelettudón - Nagisahoz jöttem.

 - Óh, végre egy jó barát!

Nagisa édesanyja egy igazán kivételes asszony. - Karma erre a következtetésre jutott, mikor bevezette Nagisa szobájába.

 - Soha egyetlen barátját se mutatta meg. Igazán félénk típus. Így nagyon örülök, hogy van végre egy barátja. A szobájában van. Erre.

 - Köszönöm - hajolt meg mélyen Karma. Ahogy sétált, körülnézett egy kicsit. A ház rendívül tiszta volt, ízlésesen berendezve. A falakon megannyi kép csüngött, mind más-más keretben, mintha sietve lettek volna kitéve, viszont ez adta a különlegességét az egész folyosónak. Sok képen ott volt az a bizonyos macska, akit fura mód Nagisa mindig magához szorít, s így néz le rá, vagy vigyorog a kamerába.