Bűntárs

④

_____________________

A banda
______________________

Nem tudom meddig ültem ott, de azt tudom, hogy nagyon kicsi választott el attól hogy begolyózzak.
Az arcom még mindig fájt a pofontól. A hasam pedig valami háborút vívhatott odalent, mivel elég hangosan fejezte ki azt hogy éhes.

Vártam. Igazából énsem tudom mire.
Talán arra, hogy végre felébredjek ebből a kicseszett álomból. Hogy újra normális legyen minden. Hogy élhessek, és ne kelljen azon gondolkodnom hogy mikor halok meg.

Már elfogadtam, hogy velem akar folyton kihúzni az élet. De ennyire?
-Ez már sok egy kicsit nem gondolod?-kérdeztem miközben a tekintetemet a plafonra vezettem. Persze hiába, ugyanis ahogy említettem, még mindig sötétség uralta a szobát.

Ám ekkor meghallottam valamit.
-Léptek!-csillant fel a szemem.
Persze ez a csillogás egyből elmúlt, mikor megláttam azt az embert, aki nemrég elment.

-Éhes vagy?-kérdezte flegmán. Bólintottam. Nem fogok megszólalni.

-Jó-bólintott, majd odajött és eloldozott.

Annyira jó érzés volt, hogy végre nem szorította a csuklómat az a fránya kötél. Szinte biztos, hogy belilult már tőle.

Egyből mosolyogni is kezdtem, és már pattantam is volna fel, hogy megmozgassam elgémberedett végtagjaimat, amikor a fiú lefogott.

-Hohó. Ne ilyen sietősen.-mondta majd elővett egy bilincset. Gondolhattam volna.

-Kérlek-szólaltam meg könyörgő hangon. Rámnézett majd megrázta a fejét.

-Jó legyen. De ha rosszul viselkedsz, vagy megpróbálsz elszökni, most közlöm veled, hogy ha elkapunk az életed hátralévő részét szenvedéssel töltöd majd el.-mondta normális hangnemben. Kirázott a hideg, de tartottam a szemkontaktust. Bólintottam, jelezve, hogy felfogtam amit mondott.

Természetesen ezután még csak megszólalni sem mertem. Eddig sem tettem, de azt nem azért mert nem volt merszem hozzá.

A biztonság kedvéért még megfogta a karomat, s úgy vezetett le a hosszú lépcsőn, ami közvetlenül az én kis börtönöm előtt helyezkedett el. Nem akartam erre gondolni, de valahogy mégis előttem járt a kérdés Vajon hány embert ölt meg azzal a kezével, amivel épp az én karomat fogja? Arcom grimaszba torzult, és egyből rámjött a hányinger. Megpróbáltam elrejteni az érzelmeimet, többnyire sikerrel, ugyanis nem vette észre.

Miközben lefelé tartottunk, nevetést hallottam. Egy lány nevetését.

Leértünk, és három taggal találtam szembe magamat. Két férfival, egyikük magas, kigyúrt testalkata volt. Barna haja, és sötét szemei tökéletesen illettek egymáshoz. A másik nem volt a legizmosabb, illetve ő csak egy fejjel lehetett magasabb nálam, de ő sem panaszkodhatott, a kinézetét illetően. Szőke haja, és zöld szemei vonzották a tekinteteket. Kisfiús mosolya pedig csak még helyesebbé tette.
De a "csapatnak" volt még egy tagja. Egy lány. Fekete haja hosszan omlott vállaira.
Zöld szeme ragyogott a boldogságtól. Nem tudom hogyan lehet boldog, miközben ilyen munkát végeznek.

Tekintete rám tévedt majd egy kicsit tétovázva de kezetnyújtott.

-Szia! Én Ashley vagyok. De hívj nyugodtan Ash-nek.-mosolygott rám.