Bűntárs

⑤

_______________________

Miután kiléptem a fülledt helységből, észrevettem Ethant aki semleges tekintettel nézett fel rám.

-Nos... két választásod van. Bilinccsel alszol, vagy velem?-kérdezte unottan.

Tágranyílt szemmel néztem rá, én aludjak vele? Inkább a halál. Bár ezt általában nem komolyan szokták mondani, de én lehet inkább azt választanám...
Undorodtam tőle. A szavitól. Attól hogy hozzám ért. Előítéletes voltam vele, igaz. De az istenért is! Hiszen elrabolt, és bántalmazott is.
Ki ne hinné azt higy egy undorító szörnyeteg?

-Binlinccsel-mondtam ki végül.

-Hát jó-vont vállat majd a két kezemet összebilincselte és visszavitt a börtönömbe.

Az ajtót kulcsra zárta, majd otthagyott. A kislámpát az ágy mellett azért még felkapcsolta hogy ne legyek megint együtt jó barátommal, a sötétséggel.

Nagy nehezen befeküdtem az ágyra. Azzal már nem is szenvedtem hogy a takarót magamra húzzam, ugyanis a bilincs miatt tehetetlen voltam.

És itt jön az a rész, hogy mivel annyira kimerített a nap lelkileg, hogy szinte azonnal elnyom az állom. Hát velem nem így volt. Szerintem egész este nem aludtam.
A sok kérdés szinte felemésztett.
Miért velem szúrt ki az élet?

Az időérzékemet teljesen elvesztettem. Mivel nem volt bent óra, sőt még a redőnyt is lehúzták.

Valamikor aztán lépteket hallottam. Egyre csak közeledtek és közeledtek. Megijedtem.

Az illető megállt a szobám előtt aztán kinyitotta az ajtót.

A sötét szobát fény lepte be. Már reggel van.

Az az izmos férfi állt az ajtóban, aki tegnap olyan ellenségesen bámult rám.

-Kellj fel!-mondta elég durva hangnemben.

-Meg vagyok bilincselve -néztem rá olyan "Szerinted ez menni fog" arccal.

Megforgatta szemeit majd odajött és leült az ágy szélére.

-Jól aludtál?-kérdezte gonoszan a bilincsre utalva. Meg kondolom látta a a szemeimen is hogy semmit sem aludtam.

-Aha. Csak most valamiért hányingerem lett. Nem akarsz esetleg kimenni?-kérdeztem flegmán.

-Na idefigyelj kiscsillag-fogta meg a szabadon lévő csuklómat.-Itt nem at van amit te akarsz. Te itt csak egy fogoly vagy. Semmi több. Azt csinálok veled amit akarok. Senkit sem fog érdekelni.-nézett mosolyogva a szemembe.

Megrémisztett. Igaza volt. Azt csinál velem amit akar. Csak remélni tudtam hogy nem akar semmit.

-Eressz el-szóltam rá erélyesen ugyanis egyre erősebben szorította a csuklómat. Ennek biztos nyoma marad...

Ám ő nem engedte el. Sőt még erősebben szorította.

Kihasználva hogy a lábam még szabad, hasbarúgtam, amitől ő a földre esett.

El akartam menni de a bilincs megakadályozott.

A férfi felállt, majd egy gonosz vogyorral bólintott egyet.
Minden olyan gyorsan történt.
Előrántotta a pisztolyát majd a rám emelte.

Egyre gyorsabban kezdtem el venni a levegőt. Szinte az egész életem lepörgött előttem.

Összeszorítottam a szemeimet.
Láttam magam előtt anyát. Ahogyan karácsonykor együtt sütöttük az ebédet. Láttam a mosolyát. A csillogó, kávébarna szemeit.
Szólásra nyitotta a száját. Ám szavak helyett csak egy hatalmas dörrenést hallottam.

Kinyitottam a szememet. Szinte minden lelassult. A golyó felém repült. Pontosan a melkasom felé.

És minden elsötétült...