Ott voltam Középföldén(Gyűrűk Ura Fanfiction)

2. Könnyek

Másnap Théoden király bejelentette úgy dél körül, hogy veszély fenyegeti Rohan lakosait, ezért holnap reggel indulunk a Helm-szurdokba. Anyám magàn kívül volt, és bejelentette, hogy itt marad.
-Anyám, ezt nem teheted!-mondtam felháborodva.-Inkább aludj rá egyet.
-Nem, nem alszok! Nem hagyom itt ezt a házat! Megértetted?!-kiabált.
-Jó, rendben, csinálj, amit akarsz.-mondtam dühösen és elviharoztam. Elmentem az istállóba, felnyergeltem a lovamat, és elvágtattam. Egyre csak vágtattam, és vágtattam, közben minden kezdett homályos lenni. Letöröltem a könnyeimet, és egy fánàl megállítottam a lovamat. Hagytam, hogy egyen, mert tudtam, hogy úgysem megy el. Én letelepedtem a fa tövébe, felhúztam a térdemet, rákönyököltem, és néztem a tájat, ismét utat engedve a könnyeimnek. Patadobogást hallottam, és gyorsan letöröltem a könnyeimet. Egy fehér lovat láttam közeledni, rajta egy emberrel. Nem akarom, hogy gyengének lássanak. Amint közelebb ért, láttam, hogy az Legolas. Biztos észrevett távolról, mert lelasított, és lépésben közeledett. Egyre csak fürkészett. Én tartottam a szemkontaktust, majd amikor közelebb ért felálltam, és felültem a lovamra.
-Susan?-szólított meg.
-Szia Legolas.-próbáltam rámosolyogni.
-Minden rendben?-kérdezte nyugodtan.
-Persze.-elindítottam a lovamat, és mellé álltam.
-Nem úgy nézel ki.-nézett végig rajtam.-Te sírtál. Mi a baj?
-Anyám nem akar velem jönni a Helm-szurdokba.-folyt le egy újabb könny az arcomon.-Nem tudom, mit csináljak! Nem hagyhatom itt.
Legolas kinyújtotta a karját, és letörölt egy könnycseppet. Szédülni kezdtem, a világ forgott velem. A fejem egyrecsak hasogatott. Leszálltam a lovamról, mire megtántorodtam, és elestem. Az utolsó emlékem az volt, hogy Legolas aggodalmasan felém hajol, majd elsötétült minden.

|Legolas|

Láttam, hogy Susan hirtelen nem érzi jól magát. Elsápadt, és a fejét fogta, majd hirtelen leszállt a lováról.
-Susan, jól érzed magad?-kérdeztem.
Lepattantam a lovamról, és azt láttam, hogy elesett.
-Susan!-szólítottam meg, de nem reagált. A szemeit lehunyta, és mozdulatlanul feküdt. Egyre csak a nevét hajtogattam, és ráztam a testét. Elkezdtem pofozgatni, mire kezdett ébredezni.
-Susan-szólítgattam.
Lassan kinyitotta a szemét, és rámnézett. Úgy csillogtak a szemei, akár a drága kövek. Még soha nem làttam ahhoz foghatót. Barna, hosszú  haja szétterült a földön. Az ajkai kissé elnyíltak egymástól.
-Mi történt?-törte meg a csendet különleges hangszínével.
-Elájultál.-suttogtam.
-Nem emlékszem.-mondta, s közben a homlokát ráncolta. Milyen aranyos volt így, összezavarodva. Legolas, hagyd ezt abba!
-Gyere.-mondtam, és felálltam. A kezemet nyújtottam, amit ő el is fogadott. Óvatosan felhúztam, és egy picit belém kapaszkodott. Az arcunk pár centitől volt a másikétól.
-Köszönöm.-suttogta.
Aprót bólintottam, és lassan elengedtem.
-Vissza tudsz szállni a lovadra?-kérdeztem aggódva.
-Persze.-mosolygott rám halványan.
Megvártam, amíg felül, és én is követtem a példáját. Visszalovagoltunk Edorasba, ahol kíváncsi tekintetek követtek minket. Susan lehajtotta a fejét, senkinek sem nézett a szemébe. Én álltam a tekinteteket. Köszönés nélkül bevitte a lovát az istállóba,majd beszaladt a házába. Ezt nagyon furcsának találtam. A lépcsőre néztem, ahol Gandalf állt, és természetesen látta az egészet. Leszálltam a lovamról, és odaadtam a lovászfiúnak, hogy vigye be az istállóba. Gandalf felé lépkedtem, közben tartottam a szemkontaktust. Mikor elé értem, halványan meghajoltam.
-Mi történt, Legolas?-kérdezte.
-Mire gondolsz, Gandalf?-kérdeztem vissza.
-Hol voltál Susannal?-kérdezte gyanakodva.
-Kilovagoltam, és visszafelé érve, láttam, hogy egy fa tövében ül, és sír. Megkérdeztem mi a baja, mire azt válaszolta, hogy az édesanyja nem akar vele tartani a Helm-szurdokba. Aztán hirtelen elájult.
-Hm, ez furcsa.-mondta elgondolkozva.-Úgy látom, sokat törődsz vele.
-Én?-kérdeztem.-Nem.
-Átlátok a hazugságodon, Legolas úrfi.-nézett kihívóan a szemembe.
A fenébe. Talán igaza van...