Ott voltam Középföldén(Gyűrűk Ura Fanfiction)

3. A Helm-szurdok

|Susan|

A harangok délre betöltötték a levegőt hangzásukkal. Dél van. Ez azt jelenti, hogy hamarosan indulunk. Minden csomagom készen állt, már csak anyám kellett jöjjön.
-Anyám...-mondtam.-...hamarosan indulunk. Biztos vagy benne, hogy nem jössz velem?
-Igen. Én megmondtam, nem hagyom itt ezt a házat.-jelentette ki dacosan, keresztbe font karral.
-Hát jó...-sóhajtottam. Odaléptem hozzá, és szorosan megöleltem.-...tudom, hogy hiába győzködlek, úgysem jössz. Isten veled!-suttogtam.
Nem ő volt az egyedüli, aki itt maradt. Főleg az idősebbek, és anyám kora körüliek. De közülük is sokan jöttek velünk.
Felkötöztem a lovamra a csomagjaim, és felültem rá. Anyámnak még egy utolsót intettem, majd elkezdtem nézelődni. A sort Théoden király, a lovasok és a három harcos vezette: Aragorn, Legolas és Gimli. Gandalf sűrgösen elvágtatott valahova még négy nappal ezelőtt.
Őket néztem, és összeszorult a szívem. Vajon mi lesz velem? És velük? Biztos vagyok benne, hogy a Helm-szurdokban is lesznek csaták. Gríma szerintem egy besúgó. Kitudja, lehet, hogy Sarumánnak? Ez nem az én dolgom kideríteni...
Felkaptam a fejem, mert éreztem, hogy valaki rajtam pihenteti a pillantását. Legolas volt az. Fürkészett, mintha ki akarta volna találni, hogy mi jár a fejemben. Álltam a tekintetét, közben Aragorn odasúgott valamit neki. Elszakította a tekintetét rólam, és Aragornra nézett. Sajnos nem tudtam leolvasni a szájukról, hogy miről folyhat a szó. Hirtelen megszólalt a kürt. Itt az idő. Indulnunk kell. Még egyszer utoljára visszanéztem az anyámra, majd elindultam. Voltak közöttünk gyerekek, asszonyok, és idős emberek, akik bizonyára majd lassítani fogják a forgalmat. Ez így nagyon nem lesz jó. Felidegeskedtem, amit a lovam, Ábránd is megérzett, és elkezdett ágaskodni. Sikerült megőríznem az egyensúlyom, és tovább haladtunk. Úgy fél óra múlva, a király egyik embere lovagolt hátra hozzám.
-Théoden király azt kéri, hogy lovagolj mellette.-mondta a lovas.
-Rendben.-mondtam egy bólintás kíséretében, és követtem. Ábránd megörülve rúgott egyet a levegőbe.
A király mellett pont volt egy üres hely, úgyhogy oda ügettem be.
-Susan, jó újra a köreimbe látni téged.-mondta egy széles mosollyal az arcán.
-Köszönöm a megtiszteltetést, uram.-bólintottam komolyan.-Uraim.-bólintottam nekik is, de Legolas elkapta a tekintetem, és rabul ejtette. Nagy nehezen elszakítottam a tekintetem, és az előttem álló útra koncetráltam.
Órák teltek el, és közben egyre csak gondolkodtam, és gondolkodtam.
-...nem zavar sok vizet. Igaz, így van, Susan?-szakította félbe a király a gondolatmenetemet.
-Elnézést, de nem figyeltem. Megismételné, hogy miről maradtam le?-kérdeztem zavartan.
-Théoden király csak rólad mesélt.-előzte meg Aragorn a királyt.
-Értem.-mondtam halkan.
A király katonái közül kettő előre lovagolt, hogy felderítsék a terepet. Pár perc múlva Legolas is követte őket. Láttam, ahogy  leugrik a lováról, és egy közelebbi kőre szökik rá. Elővette az íját, és elkezdett célozni. Hirtelen kiabálás töltötte be a levegőt. A király előre lovagolt, én meg ott maradtam az egyik katonával. Aragorn és Gimli Éowyn úrnővel beszélgetett.
Akkor láttam, hogy egy hatalmas farkas volt az, rajta egy orkkal.
-Egy járőr!-kiáltotta Legolas.
De az arcát tanulmányozva még többen jöttek.
Théoden király visszalovagolt, és Éowyn úrnőnek mondott valamit, aki ellenkezett, de végül a király meggyőzte. Aragorn és Gimli követte, és belevetették magukat a csatába.
-Mindenki induljon el lefelé!-kiáltotta el magát Éowyn. Követtük, és hamarosan eljutottunk a Helm-szurdokba. Leszálltam a lovamról,és körülnéztem. A Helm-szurdok egy hatalmas erőd volt, kőből készült. Hemzsegtek benne a katonák. Bevezettem a lovamat az istállóba, és lenyergeltem. Azután elkezdtem csutakolni, hogy valamivel elfoglaljam magam. Idegen volt ez a hely számomra. Nagyon egyedül éreztem magam. Miután végeztem a csutakolással, egy kis szénát és vizet raktam a lovamnak, Ábrándnak. Éppen megfordultam, amikor Legolast vettem észre, ahogyan az ajtót támasztotta. Megugrottam, és majdnem felsikoltottam.
-Te jó ég, Legolas!-kiáltottam, és a szívemre tettem a kezem. Ő csak elmosolyodott. Alaposabban megnéztem: az arcán volt pár karcolás, de nem voltak súlyosak.-Jól vagy?-kérdeztem, akaratlanul is aggódva.
-Én jól, de Aragorn...-mondta szomorúan, és lesütötte a szemét. A kezében szorongatott valamit, ami gondolom az övé volt.
A szám elé kaptam a kezem, és észre sem vettem de egy másodperc múlva már átöleltem. Ő meg úgy kapaszkodott belém, mintha én lennék az egyetlen támasza. Aztán lassan elhúzodott.
-Ne haragudj, hogy megzavartalak...-tiltakozni akartam, de a szavamba vágott.-...biztosan fáradt vagy.-ezzel elviharzott.
-Legolas, te nem...-kiáltottam, de nem fordult vissza.
Sóhajtva ránéztem Ábrándra, aki nyihogott egyet, mintha sajnálna. Elmosolyodtam, és én is elhagytam az istállót.