Ott voltam Középföldén(Gyűrűk Ura Fanfiction)

6. Sebek, hegek

|Legolas|

Már nem bírom sokáig...
-Legolas!-sikoltotta Susan és a karjaim után kapott.-Kapaszkodj erősen!
A kézfejei nagyon kicsik voltak, de aranyosak. Egyszerre azt vettem észre, hogy elkezd húzni felfelé. Kikerekedett szemekkel néztem, ahogy a király fegyverhordozója felhúz a mélyből, a lehetséges vesztemből. Amikor már a lábam is a szilárd talajt érintette, kidőltem, és ő is mellém. Az arcunk egymás mellett feküdt, úgy vizslattuk a másikat. Aztán hirtelen felkapta a fejét, és felállt. Leporolta a ruháit, és szinte hátra sem nézett.
-Susan!-szólítottam meg halkan, de mégis hallhatóan.
Megfordult, és kérdőn nézett rám.
-Köszönöm.-suttogtam.
Alig észrevehetően bólintott egy aprót, egy halvány, szomorú mosoly kíséretében.

Ha nem mentett volna meg, akkor valószínűleg belehaltam volna az esésbe. Ott feküdtem a földön, és arra a halvány mosolyra gondoltam, amit hetek óta nem láttam. Nem tudom, hogy mennyi ideig feküdtem ott, és az emlékeinket idéztem vissza, amikor Aragorn jött oda hozzám, és fejjel lefelé felhúzott szemöldökkel nézett rám.
-Minden rendben?-kérdezte.
-Susan megmentette az életemet.-suttogtam alig hallhatóan.-Majdnem lezuhantam a szikláról, de ő megmentett.
Aragorn leült mellém, és elnézett a messzeségbe.
-Figyelemre méltó teremtés.-dörmögte mély hangján.
Felültem, és várakozón meredtem rá.
-Nem akarom, hogy úgy járj, ahogy én jártam Arwennel. Gondold meg!-nézett rám gondolkozva, aztán felállt és elsétált.
Vajon apám ha tudná, mit szólna ehhez?
Nem hagyhatom Susant csak egy "köszönöm"-el. Valami különleges ajándékot szeretnék neki adni. Megvan! Írhatnék neki egy verset, ami így szólna:

Bárcsak tudnám

Bárcsak tudnám, hogy mit érzel irántam!
A szívemet legalább nem kellene kívágjam.
Amikor a karjaid derekam köré fontad,
Le akartam hozni neked a Holdat.

Ez biztos tetszene neki! Elfutottam papírért és tollért, majd a kacskaringós írásommal lefirkantottam a papírra. Végezetül pedig a nevem kezdőbetűit írtam a vers alá: L.G. Legyen egy kicsit titokzatos.

|Susan|

A sátramban fekszem az ágyamon, és csak Őrá gondolok. Jaj, megmentettem az életét! Fogalmam sincs honnan volt annyi erőm, hogy felhúzzam onnan, de felhúztam.  Az a hálás arc! Jó érzés segíteni valakin. Amit mondott rólam viszont... az igaz volt. Előtte gyengéd, kedves voltam. Most meg erős és kegyetlen. Hogy változtattam ennyire meg? Ez nem én vagyok!
A gondolataimat Gimli szakította félbe.
-Bocsánat a zavarásért, Susan! Egy levelet hoztam a számodra.
Felültem, és elmentem érte.
Ismeretlen írás volt számomra, még sosem kaptam ettől a személytől levelet. Hirtelen az jutott eszembe, hogy Gimli még mindig ott áll a sátor bejáratánál.
-Köszönöm!-szóltam udvariasan, de egy kissé élesen is. Vette a célzást, mélyen maghajolt majd elhagyta a sátram területét.

Kedves Susan!-szólt a levél.

Bárcsak tudnám, hogy mit érzel irántam!
A szívemet legalább nem kellene kívágjam.
Amikor a karjaid derekam köré fontad,
Le akartam hozni neked a Holdat.

L.G.

Legolas Greenleaf?! A levél kiesett a kezemből...