Ott voltam Középföldén(Gyűrűk Ura Fanfiction)

1. A négy harcos

A nevem Susan, Háde lánya vagyok. Sohasem gondoltam volna, hogy részt fogok venni a háborúban, és hogy harcolni is fogok.

3 Hónappal ezelőtt:
Edorasba vágtatott három lovas és Szürke Gandalf. Aragorn, akit sokan csak Vándorként ismernek, mivel egy kósza; Gimli a törp; és Zöldlomb Legolas. Csak távolról figyelj ettem őket, mivel nem voltam királynő vagy úrnő. Nem fogadhattam őket mondván: "Isten hozott Edorasba!" Távolról figyeltem őket; szerencse hogy ott laktam az udvarba. Ahogy mindenki más, én is tiszta feketébe voltam. Sarumán megmérgezte Théoden király elméjét, ezért olyan mintha nem is élne.
Láttam, hogy Szürke Gandalfban nem volt semmi ellenszenv, azonban Gríma, aki a király megmérgezett elméjébe dumált, azt parancsolta, hogy tegyék le a fegyverüket. A három harcos letette minden fegyverét, Gandalfot pedig nem fosztották meg botjától. Legolasba karolt, és úgy bementek a trónterembe. Eddig karba tett kézzel figyeltem minden léptüket, de mivel bementek, nem volt más választásom: vissza kellett térnem a munkámhoz. Édesanyámnak segítettem kitakarítani a házat. Épphogy kisepertem és felsikáltam a konyha padlóját, ordítozást hallottam. Kifutottam a ház elé és akkor megláttam, hogy Gríma a lépcsőn gurul lefelé, és Théoden király a kardjával a kezében kényszeríti rá. Olyan volt, mintha megfiatalodott volna.
-Mi történik?-fordultam a szomszédasszonyhoz, Margareth-hez.
-Nem tudjuk.-mondta halkan, és látszott rajta, hogy őt is meglepték a körülöttünk történő dolgok.-Én is erre a zajra jöttem ki.
-Értem, köszönöm!-mosolyogtam rá.
-Nincs mit, Susan!
Megéreztem valaki tekintetét rajtam. A lépcső felé kaptam a fejem, és Legolas kék szemeivel találkozott a tekintetem. Ő gyorsan elkapta a fejét. Gandalfra pillantottam, aki magabiztosan nézte Legolast, majd engem. Észrevette? Mágus létére biztos.-gondoltam.
Théoden király ordított, felemelte a kardját és majdnem lecsapta a fejét. Aragorn megfogta a kardját és megállította ebben. Gríma kihasználta az alkalmat, kutyafuttában felült a lovára, éselvágtatott kitudja hova. A király rám nézett, mivel jól ismert: apám barátja volt; megbízott bennem én meg letérdeltem és a többi lakos is követte a példám.
-Susan!-szólított meg a király.-Gyere ide!
Fel pillantottam és odamentem a királyhoz. Mélyen meghajoltam.
-Susan, ők itt Szürke Gandalf, Aragorn, Legolas-mutatott körbe-és Gimli. Fiúk, és Gandalf, ő itt Susan. A néhai édesapja jó barátom volt és megbízok benne.
-Örvendek a találkozásnak- bólintottam komolyan.
-Mi is.-mondta Aragorn.
-Susan-fordult hozzám Théoden király-ma a vendégem vagy. Gyere fel fél óra múlva a csarnokba, hogy együtt vacsorázhassunk.
-Rendben, köszönöm uram.-búcsúzkodtam, és elmentem átöltözni. Magamra öltöttem egy elegáns, levendulaszínű ruhát, aminek U alakú kivágása volt és picit hosszabb volt a karjánál. A hajamat kiengedtem és félrecsatoltam két tincset. Késznek nyílvánítottam magam, egy pár könnyed cipellőt húztam a lábamra, és elindultam. Hagytam üzenetet anyàmnak, mert éppenséggel nem volt a házban.
    Az őrök ismertek, ezért kérdezősködés nélkül beengedtek, én pedig beléptem a lélegzetelállítóan hatalmas csarnokba. Egy hosszú asztal volt megtérítve, már mindenki ott ült és beszélgetett. Ahogy közelebb értem, észrevettem, hogy csak Legolas-szal szemben maradt egyetlen egy hely. Odasiettem, kihúztam a széket, és lehuppantam.
-Elnézést a késésért!-szóltam bocsánatkérően a királyhoz.
Ő csak megértően bólintott, mert tudja, hogy min megyünk keresztül otthon. Amióta apa meghalt, anyám és én magunkra maradtunk. Rengeteget segítettem neki a ház körüli munkálatokban és a főzésben is. Láttam, hogy megviselte apa halála, ezért nem hagytam magára.
Lopva rápilantottam Legolasra, aki elkapta a tekintetem. Kék szemeiben kíváncsiság ült, hosszú szőke haja félig hátra volt fogva, gondolom befonták, és jól látszottak hegyes fülei. Elfordítottam a tekintetem, és szerencsémre pont ekkor tálalták a vacsorát.
Vacsora után még ültem, mert még senki sem távozott, és bort iszogattam. Nagyon magányosnak éreztem magam a többi úr között hiszen egyedül csak én és Éowyn úrnő jelent meg, de ő nem velem beszélgetett.
-Mi a neved?-kérdezte Legolas.
-Susan.-mondtam halkan.
-Hmm, Susan.-nézett rám elgondolkozva, mintha ízlelgetné a nevem.-Szép neved van.
-Köszönöm, Legolas uram.
-Kérlek, szólíts csak Legolasnak!-mondta mosolyogva.
-Rendben.-értettem egyet, és halványan visszamosolyogtam rá.
-Mesélj valamit magadról!
Elmeséltem, hogy 19 éves vagyok, anyámnak segítek, és tudok bánni egyaránt a karddal és íjjal is. Elmeséltem apámat, mire ő kifejezte a sajnálatàt, ami szerintem eléggé őszinte volt. Ezután ő mesélt a tündékről, az útjukról,hogy miért is vannak itt Edorasban. A végén márcsak én és ő maradtunk az asztalnál., észre sem vettem, hogy így eltelt az idő.
-Akkor én lassan megyek.-álltam fel.
-Elkísérlek.-mondta mosolyogva.
-Miért?-kérdeztem.
-Sétálni van kedvem.-kacsintott.
Én csak halványan elpirultam, és kisétáltunk a teremből.
Hűvös volt a levegő éjszaka, mire megborzongtam.
-Fázol?-kérdezte.
-Nem.-mondtam.
Csendben sétáltunk el a házunkig, majd a felakasztott mécses fényénél újra szemügyre vettem. Zöld tunikát viselt, barna nadrággal, és egy sötétzöld köpennyel a hátán. A köpenyt Lothlórien levele fogta össze. Aztán ismét az arcára vándorolt a tekintetem, mire ő is azokkal a gyönyörű kék szemeivel vizslatott. Megköszörültem a torkomat, zavaromban:
-Jó éjszakát, Legolas!
-Neked is, Susan!
Megvártam, amíg hátat fordít és elmegy. Aztán mosolyogva léptem be a sötét házba.