"Rescue me from the demons in my mind"
Szeptember 24., péntek
Azzal a tipikus „végre péntek" érzéssel keltem fel, kifejezetten boldogan, hogy lassan itt a hétvége. A szokásos reggeli rutinom és egy gyors kajálás után fülhallgatóval a fülemben indultam el az iskola felé. Körülbelül a második szám felénél tartottam, amikor egy kezet éreztem meg a vállamon. Ijedten fordultam hátra, miközben kirántottam a fülemből a fülhallgatót.
- Ilyet többet ne, ha lehet – ráztam meg a fejem, miután rájöttem, hogy senki nem akar megölni.
- Bocs – nevetett fel a srác, miközben újra elindultunk. – Mondjuk, ha nem lett volna olyan hangos a zene, talán hallottál volna.
- Te nem voltál elég hangos – vágtam rá.
Egészen a suliig beszélgettünk, majd az épülethez érve megálltunk a többiek mellett, akik nagyon benne voltak a beszélgetésben, aminek témáját egyből megosztották velünk is.
- Tegnapi meccsen vannak kiakadva – nézett ránk Ricsi.
- Ne is mondd – ráztam meg a szemem. – Néhány bíró akkora egy idióta tud lenni, hogy az elképesztő.
- Köszönöm – biccentett elégedetten Zsolti. – Dave szerint teljesen rendben volt minden.
- Biztos ugyan arról a meccsről beszéltek? – ráncoltam a szemöldököm, mire Dave is elröhögte magát.
- Zenél a táskád – szólalt meg a mellettem álló Cortez, mire egy sóhaj kíséretében előhalásztam a táskám mélyéről a telefonomat. Összeráncolt szemöldökkel bámultam a készüléket, majd kicsit arrébb sétáltam és felvettem. Merthogy muszáj volt.
- Szia, anya! – köszöntem bele.
- Szia, drágám. Mi újság? – Oké. Krisz említette, hogy furák, de azt hittem csak átmeneti állapot.
- Ott nem éjszaka van? – kérdeztem inkább vissza, merthogy öt óra az mégiscsak öt óra. És nappal sem nagyon szoktak felhívni valamilyen ok nélkül, nemhogy hajnalok hajnalán.
- Londonban vagyok egy üzleti úton – magyarázta meg. – Arra gondoltam, hogy megnéznélek titeket ott, Budapesten, ha ez nektek rendben van – halkult el a hangja. Na jó, valami tényleg nem oké. Csak úgy önszántából visszajönne oda, ahova egyébként tíz évig még csak vissza se nézett?
- Öhm, hát felőlem – szólaltam meg pár másodperc után. – Apa is jön?
- Sok a munkája, most nem ér rá – vágta rá a szokásos választ.
- Oké – sóhajtottam.
- Most mennem kell. Ha minden igaz szerda estére ott vagyok. Szia – hadarta el, majd le is rakta, én pedig egyből tárcsáztam a bátyámat.
- Cső, húgi. Épp most akartalak hívni. Valami nagyon nem oké a mosógéppel – vette fel.
- Mondjuk lehet, inkább bízd rám a dolgot – forgattam meg a szemem. – Anya hívott.
- Ó. Hát, hogy őszinte legyek, erre nem tudok mit mondani. Egy-két napot csak túlélünk – közölte. – Na jó, feladom. Mégis melyikbe mit kell önteni? – akadt ki teljesen.
- Mint már említettem, majd megcsinálom – ráztam meg a fejem. – De nekem ez akkor is fura. Csak úgy random idejön? Mégis miért? Azt hittem utálja ezt az országot.
- Lehet rájött, hogy még van két gyereke és nem ártana velük is foglalkozni, ha nem akarja elveszíteni őket is – nevette el magát hitetlenül. A legnagyobb baj ezzel a mondattal az, hogy igaza van. – Jó ez durva volt, bocs. Én sem értem, de van egy olyan érzésem, hogy hamarosan kiderül, milyen hátsó szándéka van. Mint úgy általában.
YOU ARE READING
A múlt fogságában - SzJG fanfiction [befejezetlen | szünetel]
FanfictionRégebben sokszor elgondolkodtam azon, hogy milyen lesz hosszú évek után visszajönni Magyarországra. De, hogy őszinte legyek, nem így képzeltem. Olyan embereket ismertem meg, akik nélkül ma már nehezen tudnám elképzelni az életem. 2018. 06. 02. Sze...