A múlt fogságában - SzJG fanfiction [befejezetlen | szünetel]

T I Z E N N É G Y

"And the light you left remains but it's so hard to stay

When I have so much to say and you're so far away"

Október 5., kedd

Alig aludtam valamit az éjszaka. Egy idő után feladtam a próbálkozást és inkább a takarómmal együtt kiültem az erkélyre és onnan néztem a várost. Ez lehetett olyan hajnali kettő és három körül. Annyira a gondolataimba voltam merülve, hogy csak a felém nyújtott gőzölgő bögrét vettem észre. Halványan mosolyogva vettem ki a bátyám kezéből, majd arrébb csúsztam, hogy elférjen mellettem.

- Meg fogsz fázni - pillantott rám.

- Dehogy fogok. Direkt kihoztam a takarómat, plusz itt a forró csoki is - emeltem fel a kezem vigyorogva.

- Jó, de aztán ne nekem hisztizz légy szíves - rázta meg a fejét. Pár percig csak csendben figyeltük az alattunk elterülő várost. - Emlékszel, amikor először jött haza hat hónap után?

- Persze - nevettem fel a könnyeimmel küszködve. - Hajnali fél négy volt, de csak azért is el akart menni a kedvenc helyére kajálni. Imádta azt a helyet - halkultam el. Krisz a vállamat átölelve húzott magához. Nem mondott semmit, nem is kellett. Nem is lehetett. Mind a ketten megjártuk a poklot az elmúlt egy évben, a különbség talán csak annyi, hogy amíg neki sikerült kikecmeregnie abból az állapotból, nekem még nagyon messze van az út vége. A költözés és az új emberek nagyon sokat segítettek, még ha nem is tudnak róla.

- Lassan be kéne menni - törte meg a csendet idővel a bátyám. - Kihagyod ma a sulit? - nézett rám kérdőn, miközben felálltunk. Kicsit talán tényleg hideg volt.

- Nem - ráztam meg a fejem pár másodperc gondolkodás után. - Legalább leköt. Itthon úgyse tudnék mit csinálni egyedül - vontam vállat. Nem terveztem egész nap depressziósan ülni a szobámban.

- Oké - bólintott. - Van körülbelül két és fél órád aludni.

- Túléltem már kevesebbel is - ráztam meg a fejem, elűzve az év első feléről szóló emlékeket. Igazából nem is értem, hogy éltem túl azokat a hónapokat.

- Délután elmehetnénk valamerre. Le tudok lépni előbb - vetette fel az ötletet Krisz, mire egyből mosoly kúszott az arcomra.

- Állatkert? - vigyorogtam rá. Még régebben, amikor Ben hazajött mindig rászántunk egy napot az állatkertre. Az évek folyamán ez amolyan hagyománnyá nőtte ki magát, és bár most már csak ketten vagyunk, biztos vagyok benne, hogy Ben örülne, ha látná, hogy továbbra is folytatjuk a szokásunkat.

- Kettőre ott vagyok a sulidnál - bólintott rá Krisz. - Na, hagylak, legalább egy kicsit tudj pihenni - mondta, majd kiment a szobámból, én pedig bedőltem az ágyba, hogy legalább egy kicsit aludjak.

×××

Reggel az első utam a konyhába vezetett, azon belül is a kávéfőzőhöz. A bögrémmel a kezemben mentem vissza a szobámba, ahol nekiálltam készülődni. Gyorsan rendbe tettem magam a fürdőszobában, majd a szekrényemhez lépve kivettem egy fekete szaggatott gatyát és az Army feliratú pólómat, amit betűrtem a nadrágba. Az előszobába érve ledobtam a táskámat, majd miután visszavittem a bögrét a konyhába felvettem egy magas szárú Vans-et. A bőrdzsekimet a táskámba gyömöszölve léptem ki az ajtón, és Thirty Seconds of Mars-sal a fülemben indultam meg a Szent Johanna felé.

- Sziasztok - köszöntem a többieknek, majd kérdőn néztem körbe, mert egy bizonyos személy hiánya igen feltűnő volt. - Cortez?

- Beteg - felelte Ricsi, aki éppen a szemöldök piercingét forgatta.