A múlt fogságában - SzJG fanfiction [befejezetlen | szünetel]

T Í Z

"God, keep my head above water

don't let me drown, it gets harder"

Szeptember 26., vasárnap

Arra keltem, hogy valaki rátenyerelt a csengőre, és mivel a bátyám már elment a barátnőjéhez, kénytelen voltam felkelni az ágyból. Ásítozva másztam le a lépcsőn, hogy kinyissam az ajtót, ami mögött a három fiú állt.

- Délután egy óra és te még csak most keltél fel? – nézett végig rajtam Ricsi összeráncolt szemöldökkel.

- Nektek is jó reggelt – forgattam meg a szemem, de félreálltam az ajtóból. – Esetleg megkérdezhetem, hogy mit csináltok itt?

- Ricsi szerint több játékod van, mint nekünk összesen – magyarázta Zsolti – Szóval jöttünk megnézni. Írtam reggel amúgy.

- Aludtam, szóval le volt némítva. Minden a nappaliban van, érezzétek otthon magatokat – vontam vállat. – Én pedig mindjárt jövök.

Felmentem a szobámba és gyorsan magamra kaptam egy otthoni szettet, ami egy farmer rövid gatyából és egy egyszerű fehér ujjatlanból állt. A lépcsőn lefelé lépkedve ránéztem a telefonomra is, amin négy olvasatlan üzenetem volt. Az egyik tényleg Zsolti, miszerint később átjönnének. A második a bátyám, hogy csak estefelé jön haza, szóval rendeljek magamnak kaját. A harmadik pedig Becca volt, de Ő csak annyit írt, hogy később hív, mert fontos megbeszélnivalónk van. A negyedik üzenet egy másik amerikai barátomtól, Dylan-től jött, amiben annyit írt, ha ráérek hívjam fel. Mondtam már, hogy utálom az időeltolódást? Sosem sikerül összeegyeztetnünk a napjainkat, így egyre kevesebbet tudunk beszélni. A téli szünetben lehet tényleg nem ártana visszamennem.

A nappaliban a fiúk már nagyban játszottak, ezért én is ledobtam magam a kanapéra és Cortez mellől figyeltem az eseményeket.

- Te nem játszol? – szólalt meg a mellettem ülő fiú először, amióta itt vannak. Sőt, szerintem az osztályfőnöki óra óta most először veszi a fáradtságot, hogy mondjon nekem bármit is.

- Á, nem akarlak titeket szétverni – legyintettem, mire mind a hárman felröhögtek. Na, kösz szépen. – Ti akartátok – vettem el az egyik kontrollert az asztalról.

×××

- Feladom – dőlt hátra Zsolti követve Ricsit, aki már fél órája csak nézte a játékot.

- Na és te? – vontam fel a szemöldököm Corteze nézve.

- Most nem fog összejönni – rázta meg a fejét, én pedig vigyorogva pillantottam vissza a tévére, aztán elkezdtünk játszani. És végül igaza is lett, mert vesztettem.

- Ne már! Engem megvertél, de őt nem tudtad? – nézett rám Ricsi. Foghatom arra, hogy kicsit elterelte a figyelmem már magával a jelenlétével?

- Ez van – vontam vállat. – Szerencséje volt.

- Persze – horkant fel Ricsi, mire villámokat szóró tekintettel néztem rá. – Az is lehet, hogy jobb nálad – vigyorodott el.

- Hát, nálatok még mindig jobb vagyok – röhögtem fel.

××××××