Stay with me [ H.S.]

🔹5🔹

Ellie Peterson

10 perc vita után eldöntöttük hogy Harry autójával megyünk és hogy természetesen Ő vezet. Egy nagyon szép fekete Range Rovere van ami igazán illik a stílusához. Az út első tíz perce csendesen telt. Néztem a suhanó tájat és megpróbáltam nem a Noahval való beszélgetésünkre gondolni. Harry nem hozta szóba pedig biztos vagyok benne hogy kíváncsi a történetünkre. Hálás vagyok neki amiért nem faggatózik.

A csendet a rádióból kiáramló halk zene törte meg amit aztán Harry felhangosított. Épp Ed Sheeran: Don't című száma ment. Egy időben mindenem volt ez a szám, így először csak dúdoltam. Harry rám nézett én pedig elmosolyodtam és mire a refrénhez értünk már teljes torokból énekeltem. Harry megpróbálta kikapcsolni a rádiót mikor rájött hogy rossz ötlet volt engem összehozni a zenével,de nem engedtem neki. Rácsaptam a kezére és tovább énekeltem.

Amint vége lett a számnak Harry felnevetett.

-Mi olyan vicces? - túrok bele a hajamba.

-Te. Minden alkalommal egy új oldaladat ismerem meg, lenyűgöző! - elmosolyodok. Ez egy bók volt?

-Pár éve meg voltam őrülve ezért a számért! - vallom be, mire Harry elmosolyodik.

-Megmutassam az én kedvencem? - bólintok. Eddig nem sok mindent tudok Harryről, így nagyon sokat jelent hogy megmutatja nekem a kedvenc dalát.

Harry egyik szemét az uton tartja a másikkal pedig a CDket vizslatja. Kiveszi a tartókából és a rádióba csúsztatja. Hamarosan felzendül Bruno Mars: The Lazy Song című száma. Teljesen meglepődök a dal hallatán. Egyeltalán nem néztem volna ki Harryből. Elmosolyodom és énekelni kezdem. A még nagyobb meglepetés hogy egy idő után Harry is becsatlakozik az éneklésbe. A gyomrom bizsereg, a mosoly levakarhatatlan az arcunkról. Harry végre megnyílt egy kicsit. Büszke vagyok magamra amiért ezt hozom ki belőle, és titkon azt remélem hogy én vagyok az egyetlen akivel így viselkedik. Én akarok az egyetlen lenni.

Kb. egy óra autózgatás után megérkeztünk St. Georgeba, a házhoz ahol Will családja él.

-Szóval...te kopogsz! - mutat az ajtó felé mire felvonom a szemöldököm.

-Kopogj te. - mondom,mire Harry a szemét forgatja. Olyan szexi mikor ezt csinálja!

Közelebb lép az ajtóhoz és bekopog. Egy 30-as éveiben járó asszony nyit ajtót,mögötte pedig egy 5 év körüli kisfiú toporog.

-Jónapot! A Las Vegasi rendőrségtől jöttünk, szeretnénk pár szót váltani magával. - a hangom hivatalos, és nyers. Felmutatom a jelvényem mire az asszony kitárja elöttünk az ajtót.

-Ha jól sejtem a férjem ügyével kapcsolatban szeretnének tárgyalni. - mondja és a nappaliba terel minket. Leülünk a kanapéra Ő pedig az elöttünk lévő fotelba foglal helyet. A házuk rendezett és tiszta. Az 5 éves kisfiú eltűnt, valószínű bekuckózott a szobájába. Hirtelen arra gondolok hogy ennek a szegény nőnek egyedül kell felnevelnie egy gyereket. A gyereknek pedig apa nélkül kell felnőnie. Kegyetlen még belegondolni is.

-Azt szeretnénk kideríteni hogy voltak e a férjének esetleg ellenségei? Vagy rosszakarói?

-Azt gondolják hogy valaki féltékenységből vagy dühből gyilkolta meg a férjemet? - kérdezi a nő és barna göndör hajába túr. Egy fekete inget és egy fekete szoknyát visel. A haja rendezetlenül omlik a vállára, a szemei karikásak. Gyászol.

-Nem tudjuk, de minden lehetséges szituációt át kell néznünk. - feleli Harry.

-Nem sokat tudtam a férjem ügyeiről. Elég sokat járt a közeli kocsmába, néha verekedett is. A halála elötti napokban gyakran későn jött haza, és mindig feldúlt volt. De nem gondoltam rá hogy esetleg nézeteltérései vannak. - Harry mellettem jegyzetelni kezdett. Úgy gondoltam hogy nincs miről faggatnunk tovább. Mindkettőnk számára egyértelmű volt hogy a kocsmába kell folytatnunk az utunkat.

-Köszönjük.

-Ennyi? Kérem...mondjanak valamit! Amióta a férjem meghalt egyedül vagyok. A fiam fél, nem tudom mi lesz velem.. - az asszony könyörgő pillantást vetett ránk. A szívem majd ketté hasadt.

-Sajnálom asszonyom,de nem mondhatunk semmit. A nyomozás pár napja került a Las Vegasi rendőrség kezébe. De megpróbálunk mindent megtenni annak érdekében hogy a gyilkos megkapja a méltó büntetését.

-Köszönöm. - csak ennyit mondott és az ajtó felé vezérelt minket. Nem szerettem volna elmenni amíg meg nem teszek valamit.

-Kérem, idehívná a kisfiát? - Harry felvonta a szemöldökét de nem szólalt meg. Türelmesen várt amíg az asszony kihívta a fiát. Leguggoltam a kisfiúhoz és elmosolyodtam. Kék szemei szinte világítottak. A haja kócos volt, az arca kipirult.

-Hogy hívnak?

-James.

-James. Sajnálom ami történt. Biztos nagyon hiányzik az apukád. - a kisfiú bólintott mire közelebb vontam magamhoz. Nem szerettem volna hogy amit mondok neki azt bárki más hallja.

-Szeretném ha tudnád hogy sosem vagy egyedül. Az apukád ha nem is látod,de mindig itt lesz neked. Légy erős és hidd el. Apukád nagyon büszke Rád! - a kisfiú elmosolyodott és egy puszit nyomott az arcomra. Felálltam és Harryre néztem, jelezve hogy indulhatunk. Az asszony és a kisfiú is hálásan integettek.

Harryvel vissza szálltunk az autójába és elindultunk a sarokig, ahol a kocsma van.

-Mit mondtál neki?

-Az titok. - mosolyodom el és mélyen Harry szemébe nézek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Harry Styles

Olyan elevennek éreztem magam mint még soha életemben. Ellie a legjobbat hozza ki belőlem. Elérte hogy megmutassak magamból egy kis darabot ami igazán nagy teljesítmény. Furcsán jól érzem magam a közelében. A dalolászás a kocsiban, most pedig nem tudom kiverni a fejemből a kérdést. Mit mondott a kisfiúnak? A szívem vadul kalapál ahogy nézem Őt. Mi történik velem? Nem akarom ezt érezni.

A kocsma alkoholtól és cigarettától bűzlik. Remélem gyorsan végzünk itt. Carlos hívott még az irodában hogy várnak este egy italra.

-Jónapot. Érdeklődni szeretnénk hogy nem ismertek véletlenül egy Will Montgomery nevű férfit? - szólal meg Ellie a pultnál.

-Will Montgomery? Dehogynem. - feleli a nagy darab 50-es férfi. -Törzsvendégünk volt. Minden nap munka után idejött és a haverjával Brad Leyel iszogatott. De már mindketten meghaltak. - közli velünk. Na nem mondod?

-Willnek voltak...nézeteltérései? - kérdezi Ellie.

-Egyszer összetűzésbe került valami huszas éveiben járó fickóval,de nem tudom megmondani a nevét.

-Esetleg nem hallotta hogy min vesztek össze? - amíg Ellie kikérdezi a pasit én jegyzetelek.

-Nem. - feleli egyszerűen.

-Tudna személy leírást adni?

-180 cm magas volt, barna hátrazselézett haja volt...oh és volt egy tetoválás az alsógatyájának a vonalánál. Ezt a verekedésükkor fedeztem fel. - mondja büszkén.

-Miféle tetoválás?

-Mintha egy macskát ábrázolt volna. De ezt nem tudom biztosan. -Ellievel egyszerre bólintunk,majd egymásra nézünk. A tekintetéből kiolvasom hogy végeztünk. Ideje hazamenni. Elhagytuk a helyet és beültünk a Range Roverembe.

-Azt hiszem ezt kipipálhatjuk. - szólalok meg és beindítom a motort. Ellie bólint és egy halvány mosoly jelenik meg a szája szélén. Nem sok mindenkinek áll jól ha mosolyog,de baszódjak meg neki gyönyörű mosolya van.

Az elkövetkező másfél órában csendben vagyunk. Én az utat figyelem, Ellie pedig arcát az ajtónak támasztva alszik. Ha nem készültem ki eddig akkor most tuti. Egy tincs tapadt Ellie gyönyörű telt ajkaira, nekem pedig akaratlanul is elkalandoztak a gondolataim. Hálát adtam az égnek hogy már láttam az irodaház tetejét. Ha 10 percen belül nem értünk volna haza, biztos vagyok benne hogy olyat tettem volna amit még magam is megbánok. Miért kell ilyen kibaszott ellenálhatatlannak lennie?