Utóhatás 2.: Ókori Földeken | A Sötétség Bosszúja sequel

Percy

Míg a hajó Görögországból az ókori Rómába ért, egy egész nap kellett. Percy nem értette, hogy miért, ugyanis csak egy fél óra volt az út Egyiptomból Görögországba, de nem is igazán foglalkozott vele. Kb az egészet végigaludta.

ΠΠΠ

Percy álmában egy különös világban járt. Egy olyan helyen, ahol tőle jobbra csak fehérség, tőle balra pedig csak feketeség honolt. Először Percy nem értette, hogy mi van, de aztán rájött: Az ősi világban van. Ott, ahol még csak Void és Statera uralkodott még az istenek előtt.

- Ugye, hogy érdekes? - kérdezte egy hang a sötétből. Percy kizárásos alapon Void-ra szavazott, hogy ő volt. - Ez a világ volt maga a tökéletesség. A nővéremmel, Staterával folyamatosan háborúznunk kellett egymás ellen.

- És ez neked tökéletesség?! - kérdezte Percy.

- Ez a természetes egyensúly - mondta Void. - Statera és én, mint fény és sötétség. Mint egyensúly és üresség.

Percynek be kellett vallania, hogy igaza van a szellemnek. Ugyanis fény és sötétség két ellenség. Üresség és egyensúly pedig... barát, ha lehet így nevezni.

- "Üresség nincs egyensúly nélkül, de egyensúly van üresség nélkül". - mondta Percy.

- Ahogy mondod, fiú. De a fény sem élhet sötét nélkül, viszont sötét élhet fény nélkül. Ez teljesen kölcsönös köztem és Statera közt. Ezt a világot szeretném visszaállítani, csak egy kevés emberrel és lénnyel.

- Meg kell akadályoznom - mondta Percy. - Világokat akarsz elpusztítani. Embereket, akik gyermekek, nők és férfiak egyaránt.

- Megértem a te nézőpontodat - mondta Void. - De remélem te is az enyémet. Mi nem vagyunk ellenségek, Percy. Ugyanazt akarjuk.

- Hát neméppen... Én a világot akarom megtartani. Az isteneket, embereket.

- És a háborúk? Meg a Föld erőforrásai? Még Gaia, az Anyatermészet is elpusztul egyszer. Semmi és senki sem élhet örökké, Percy. Egyedül a sötétség és a fény.

- És te ezért elpusztítanád a világot? - kérdezte Percy. - Mert egyszer úgyis vége mindennek? Igen, én is tudom, hogy semmi sem maradhat örök. Sem az istenek, sem az emberek. De meg kell értened, hogy mi, emberek nem fogjuk hagyni, hogy elpusztísd a világot. Én sem fogom hagyni.

- Igazán... érdekes félvér vagy te, Percy - mondta Void. - Erős, hűséges és kitartó vagy. Én tisztelem az ilyen harcosokat. De már értem, hogy miért nem szeret a legtöbb isten.

- Na? Kíváncsi vagyok.

- Ez miatt a három tulajdonságod miatt. Félnek, hogy egyszer te is olyan utat választassz, mint Luke Castellan anno. Félnek, hogy egy ezer éves titkot megtudsz róluk és akkor elpusztíthatod őket. Ez az első Nagy Próféciában meg is volt írva. "Egy választás vet véget napjainak,/ Az Olimposz elenyészik, vagy fennmarad" - idézte az első Nagy Prófécia szavait Void. - Félnek tőled, Percy. De nem csak tőled, hanem a többitől is: Jászontól, Pipertől, Hazeltől, Franktől, Leotól és Annabethtől. Sőt, még Thália és Nico is benne van a sorban. Félnek, hogy ledöntitek az Olimposzt.

- Tudod mit? - kérdezte Percy. - Nem érdekel, hogy mit akarsz belém magyarázni. Lehet, hogy félnek, lehet, hogy nem. Lehet, hogy van egy titkuk, lehet, hogy nincs. De ezek ellenére sem fogok hozzád csatlakozni. Elvetted öt barátom erejét is. Ne próbálkozz mégegyszer átállítani, Void! Úgysem fog sikerülni.

Ezzel Void és a világa eltűnt. És egy női hang szólalt meg:

- Percy! - hallotta a gyászos hangot. És tudta is, hogy kitől származik: Annabethtől.

Percy egy temetésen állt. A saját, Thália és Leo temetésén. Annabeth mellett Kalüpszó állt és gyászolta Leot, mellettük pedig Jászon és Piper gyászolta Tháliát. De még Reyna, Hazel és Julia, az Athéné lány is sírt. Mind őket gyászolták.
Ez hogy lehet? - kérdezte magától Percy. - Nem is haltunk meg.

Aztán egy fényes női alak jelent meg Percy mellett. A fiú még sosem látta ezt az alakot, de tudta hogy ki az: Statera.

- Nem álom, Percy - mondta Statera. - De nem is valóság.

- Hogy lehet ez? Három éve is ez volt, hogy a múltból láttam az eseményeket. Sőt, még harcolni is tudtam - mondta Percy.

- Azt a Pálcák Ura tette, ezt most én - mondta Statera.

- De miért?

- Mert valami oknál fogva a helyen, ahol vagytok lassabban telik az idő. Vagyis már fél éve elmentetek - mondta a szellem.

- Tessék?! - nézett nagyot Percy. - Fél éve?! De csak... két napja, hogy elindultunk!

- Sietnetek kell, Percy! Nemsokára kezdetét veszi a végső csata - mondta. - Void csak lelassít ezekkel a megtámadásokkal.

- De mit kéne vele tennünk? Csak nem mehetünk el mellette!

- Nem, de ellene tudtok valamit tenni - mondta Statera, majd megérintette Percy mellkasát. Ekkor Percyt melegség öntötte el. Kellemes melegség. - Tessék. Es majd segít.

- De... Mi volt ez?

- Hamarosan megtudod, Percy - mondta Statera. - Szeretnél vele beszélni? - kérdezte Annabethre nézve.

- Igen... - habozott Percy. Őszintén szólva Percy sem volt benne biztos, hogy ez jó ötlet, de nagyon szerette volna megnyugtatni barátnőjét.

- Tessék - nyújtotta előre tenyerét Statera, amitől megállt az idő, csak Percy és Annabeth nem. Ekkor a lány, meglátta Percyt, és derűs arcot vágott.

- Percy! - ugrott a nyakába a lány. - Hogy lehet...

- Statera segít, hogy itt legyek, de nemsokára mennem kell - mondta Percy, majd megcsókolta a lányt. - Figyelj, csak! Mondd meg a többieknek, hogy semmi bajunk sincs, csak Void trükközik az idővel és így telik el ennyi idő. Valószínűleg nektek mégegy fél, talán egy évbe fog telni, mire visszatérünk, de ne aggódjatok!

- Vigyázz magadra, Hínáragyú! - csókolta meg mégegyszer Percyt a lány, majd az egész táj eltűnt Percy szeme elől.

- Most menj!

- Köszönöm - hullott ki egy könnycsepp Percy szeméből. De nem bánatában, hanem meghatottságában. Meg hogy ilyen megtörtnek látta barátnőjét.