Elrabolva |One piece ff.|

9. Rész

Mivel az ide út több napba telt, ezért a shichibukai egy itteni szállóban vett ki szobát ma estére. Nem értettem miért nem tudtunk egyszerűen csak visszamenni a hajóra, akkor legalább nem kellett volna kidobnia ennyi pénzt. Ez volt az egyik bajom, de a másik sokkal jobban zavart. Doflamingo foglalt egy szobát, de nem is ez a baj, hanem hogy milyet. Egyetlen nagy franciaágy feküdt a szoba közepén, várva arra, hogy valaki végre használhassa. Honnan jött neki ez a csodálatos ötlet, hogy én majd mellette fogok aludni?

-Kizárt -ráztam meg a fejem tagadón.

-Tessék? -nézett hátra értetlenül, mintha lemaradt volna valamiről.

-Nem alszom veled egy ágyban -jelentettem ki és helyet foglaltam az ágyon -Te alszol a földön - mutattam a nem igen kényelmesnek mondható padlóra.

-Biztos vagy ebben? -indult meg felém.

-Igen!

Hátra másztam az ágyon, hogy ne érjen el, de elkapta az egyik lábamat és visszahúzott, majd egyetlen mozdulattal maga alá tepert. Fentről fölényesen vigyorgott le rám, ami rettentő mód bosszantott. Lábaival széttárta az enyéimet és beférkőzött közéjük, ezzel még közelebb tudott csúszni hozzám. Arcát befúrta a nyakhajlatomba és egy határozott mozdulattal beleharapott, aztán bőrőmet fogai közé véve szívni kezdte.

-Ezt most fejezd be! -csaptam arcára a kezemet és erőszakosan próbáltam elválasztani magamtól.

Végignyalta a harapás helyét, majd elhajolt és elégedetten szemlélte művét. Szemei a nyakamon cikáztak, majd egy pillanatra rám nézett és látszott rajta, hogy nagyon élvezi a kínzásomat. Némán próbáltam tűrni mikor újra lehajolt és apró csókokkal borította be a területet, de egy apró sóhaj kicsúszott a számon. Ekkor megállt egy másodpercre, majd megismételte a mozdulatot ugyanazon a helyen. Hatalmas vigyor terült el az arcát, mikor másodszorra is meghallotta a hangomat. Lecsukott szemekkel vártam a végét, mivel rájöttem, hogy teljesen felesleges ellenkeznem, úgy is az lesz amit ő akar. Miután a nyakammal végzett, áttért a kulcscsontomra, ahol hasonló mozzanatokkal végezte a dolgát.

-Fejezd be! -próbáltam lelökni őt magamról.

Az útban lévő kezemet megfogta, majd szája elé emelte, s megnyalta azt. Fintorogva akartam elrántani, de szorosan tartotta.

-Ezt ne csináld! -szólítottam fel rá, de a nyelve újra és újra végigszántott az ujjaimon -Hagyd már!

Itt egy pillanatra megállt, majd közvetlenül az arcom elé hajolt direkt úgy, hogy a szája pár centire legyen az enyémtől.

-Ne csináld, nem lehet -szóltam rá, mielőtt még valami hülyeséget tenne.

-Miért? -kérdezte teljesen komolyan, az előbbi vigyora már sehol sem volt.

-Tengerész vagyok -közöltem vele a legelső dolgot, ami eszembe jutott és még ésszerű magyarázatnak is számított.

-Nem érdekel -rázta meg a fejét és előre hajolt, ezzel eltűntetve a köztünk lévő kicsiny távolságot.

Ajkaimat harapdálva kért belépést, amit engedelmesen meg is adtam neki, hiába is gondoltam arra, hogy ezt később még nagyon meg fogom bánni. Nyelve amint megtalálta a szabad utat, egyszerűen csak befurakodott rajta és akaratosan követelte a jussát. Visszacsókoltam és próbáltam felvenni a gyors tempóját. Eközben keze már túlságosan is elkalandozott a testemen, egyik a derekamat simogatta, míg a másik már a fenekemet. Kezdett melegem lenni, de ezt ő megoldotta azzal, hogy lerántotta a pólómat, ezzel felfedve az alatta lévő területet. Éreztem, hogy az összes vér a fejembe tódul és melegség tölti el az arcomat. Bódult fejjel tekintettem fel rá, de csak annyit láttam, hogy összehúzott szemöldökkel méreget engem, majd kisvártatva le is száll rólam. Értetlenül ülök fel és kérdő tekintettel meredek a férfira, aki épp az asztalon lévő italnak szenteli figyelmét. Míg ő a dugóval törődik én addig félig sokkoltan és félig csalódottan ülök az ágyon, arra várva hogy mondjon valamit. Kitölti magának a szeszes italt, majd kortyol egyet a poharába és visszaül az ágyra pont elém.

-Hé.. -lököm meg a combját, mire végre rám figyel -Most mi van?

-Mi lenne? -kérdez vissza, amitől kedvem támad leütni itt helyben.

-Az előbb csak úgy itt hagytál -váltok egy nyersebb hangnemre, amitől arcán újra megjelenik egy mosoly.

-Egyszer már elmondtam -húzza vigyorra ajkait -Hidegen hagynak a tengerész kislányok -nevet fel, majd ledönti a pohár teljes tartalmát.

Döbbentem meredtem rá és a hallottakat próbáltam emészteni, de egyszerűen nem ment. Összezavart a viselkedése és az is amit mondott, egyszerűen nem fért össze a kettő. Előbb még ott feküdt felettem az ágyon, most meg teljesen hidegen hagyja az egész. Mikor végre feleszméltem, felkaptam a pólómat az ágy széléről, majd kirohantam a szobából egyetlen szó nélkül. A folyosón vettem csak fel, majd dühösen löktem ki a fogadó ajtaját, hogy mielőbb eltűnjek innen. Mindenen átvágtam magam, majd a szerencsémnek köszönhetően nekimentem valakinek. Fel sem pillantva elmormoltam egy gyors bocsánatkérést, majd rohantam volna tovább, de a csuklómra egy hatalmas mancs akaszkodott. Visszafordultam és meglepetten konstáltam a felettem tornyosuló majdnem két és fél méter magas shichibukait, akinek szájában egy szivar füstölgött. Arc vonásai nem voltak sem kemények, sem lágyak olyan semmilyennek tűntek, amiből nem tudtam leszűrni, hogy ez nekem most jó vagy rossz.

-Miért mászkálsz idekint egyedül? Hová lett Doflamingo? -nézett körül hátha ő is a közelben van.

-Nem érdekel hol van, csak ne legyen a közelemben -rágcsáltam ajkamat, majd elakartam húzni a kezemet, de nem engedte.

-Hmm -dörmögte mély hangján.

-Ha csak ennyit akartál én akkor mennék is -mutattam az irányba ahová az előbb még tartottam.

-Maradsz -utasított "kedvesen", majd elindult.

-Nem mondok semmit sem Sengokunak a dolgaidról, amúgy sem hinnének nekem vagy hallgatnának végig. Nem kockáztatnák meg azt, hogy elveszítsenek egy királyi kalózt. Ha elengedsz és hagysz elmenni, akkor nem mondok semmit -biztosítottam őt arról, hogy gondja nem származik abból, ha szabadon enged.

-Egy szót se -jegyezte meg, mire ösztönösen elhúztam a számat.

-Mondtam már, hogy nem beszélek -sóhajtottam- Akkor mehetek? -néztem rá kérdőn.

Kaptam egy halovány bólintást és a karomat is elengedte, szóval egy biccentés után rohanhattam is tovább. Megtaláltam a kikötőt, ahol rengeteg hajó és nagyobb csónak álldogált. Az egyiket kinéztem magamnak, majd eloldoztam és ellöktem a parttól. Csendesen suhant a vízen plusz még sötét is volt, szóval nem kellett attól félnem, hogy valaki észrevesz. A lapáttal segítettem ki egy ideig, utána már a hullámok vittek tovább. Egy ideig lelkiismeret furdalásom volt a lopott hajó miatt, de ilyenkor mindig eszembe jutott Doflamingo és biztosítottam magamat arról, hogy az fontosabb, hogy visszaérjek Marinefordba.