Elrabolva |One piece ff.|

6. Rész

Futva tettem meg a városig az utat, ahol már a legelső elágazásnál meg kellett állnom. Rengeteg kis út vitt mindenfelé, szinte lehetetlen volt kitalálni melyik vezet a kikötőbe. A magas épületektől sem lehetett látni semmit, ami megnehezítette a dolgomat. Találomra választotta egy irányt, majd azon mentem végig. Az út nagyon nem talált, mert a kezdőhelyemen kötöttem ki.

-Ez hogy lehetséges?! -fogtam a fejemet idegességemben, aztán elindultam egy másik irányba.

Most egy sikátorszerű keskeny utcába értem, azonban még most sem láttam a kiutat a városból.

-Édes istenem -sóhajtottam, majd egy újabb utat próbáltam ki.

Amennyit előrehaladtam sajnos annyit is estem vissza, mert újra a főtéren találtam magam. Elkeseredésemben legszívesebben lefeküdtem volna a földre és addig vertem volna, míg ki nem adom magamból minden dühömet. Szerencsére nem kellett ezt tennem, ugyanis egy bábu, aki eddig a szenvedésemet nézte idejött hozzám és csöndesen megszólított. Megkérdezte hogy segíthet-e nekem esetleg, mire vad bólogatással próbáltam neki jelezni, hogy igen nagy szükségem lenne most rá. Megkérdezte az úti célomat, amit el is mondtam neki, majd készségesen útbaigazított. Gyorsan megköszöntem a segítségét és futni kezdtem a helyes irányba. Pár perc alatt elértem a kikötőhöz, ahol már jó néhány hajó várakozott. Csak nem haragszanak meg ha elviszek egyet, a tengerészet úgyis visszaszolgáltatja majd. Végigfuttattam a szemeimet a hajókon, hogy vajon melyikkel tudnék a leggyorsabban távozni innen, mikor két nagyon ismerős hangot hallottam.

-Doffy kinyír minket ha nem találjuk meg-dasuyan -rimánkodott Buffalo.

-Csak meg kell találnunk -szólalt meg Baby 5 is.

A kis tervemtől, miszerint elszökök innen, hamar meghátráltam és inkább a városba iramodtam vissza, ahol valószínűleg nem fognak keresni egy ideig, mivel a kikötőt nézik át. Néha-néha hátrapillantottam, hogy követnek-e, de nem jött utánam senki. Az egyik ilyen hátrafordulásnál neki ütköztem valakinek.

-Sajnálom -kértem tőle bocsánatot, miközben a fejemet fogtam, amit igencsak bevertem.

-Te mit keresel idekint? -jött a kérdés az illetőtől, amire kapásból rávágtam volna a választ, azonban ehelyett inkább felnéztem az előttem álló személyre, aki számomra megtestesítette magát az ördögöt.

Doflamingo állt előttem kérdő tekintettel, mellette pedig az ügyfelei sorakoztak fel, akik furcsa pillantásokkal díjaztak engem. Ekkora szerencsétlen én sem lehetek! Azonnal felpattantam, hogy akkor én most elszaladok a másik irányba, mikor megláttam egy közeledő párost, akik szintén meglepődtek Doflamingon.

-Doffy! -kiáltották egyszerre rémült arccal.

Előttem Doflamingo és a kedves barátai, mögöttem pedig két idióta.

-Hova kerültem én? -hajtottam le a fejemet elkeseredetten, hogy ez most nagyon nem jött össze.

Ezt a kettőt még simán leráztam volna, de Doflamingo már más tészta, őt a saját városában legyőzni lehetetlen, hiszen övé az előny.

-Doffy, azonnal visszavisszük! -ugrott mellém Buffalo, majd a karomat megfogva próbált a másik irányba húzni.

-Ne érj hozzám! -ütöttem ki az engem fogdosó kalózt a félig átalakult kezemmel, aki a szemközti boltba csapódott be.

-Ő is a csapatod tagja, Doflamingo? -kérdezte érdeklődve az egyik férfi, aki eddig mellette állt, azonban most előre lépett és hosszasan megvizsgált -Neki is adtál a Smileyból? -pillantott fel a shichibukaira.