Éljük együtt az életed [BEFEJEZETT]

A rémálom

(Obito)

Behunyt szemekkel feküdtem Kakashi mellett az ágyban, de az éjszakám álmatlan volt, és nem csak azért, mert agyaltam; vagy éppen Kakashi miatt aggódtam. Olyan hajnali 2 körül mozgolódni, verejtékezni és motyogni kezdett. Hamar felnyitottam a szemeimet és felé fordultam. A hajnali órákra előszokott fordulni, hogy elfordulok Kakashi-tól, hisz nem minden esetben kényelmes úgy aludni, ha valakin féloldalt fekszel. Ezt érzékelteti velem a testem is, s e következtében szoktam elfordulni Kakashi-tól.

- N-Nem... Nem...

- „Rémálom..." – ülők fel az ágyban, majd elkezdem őt figyelni. Ökölbe szorítja a kezét, s közben a takaró anyagát is az öklébe kényszeríti. – „Bármilyen rémálom is... Biztos iszonyatos és nem lepődnék meg, ha ez egy visszatért álom lenne, hiszen... Aki valaha is háborúban harcolt és elveszített valaki fontosat, azoknak rendszeresen visszatérnek bizonyos álmok..."

- Ha-Hagyj... békén...

- „Valaki elől menekülhet... De ki elől?" – figyelem őt tovább, kicsit közelebb hajolva hozzá.

- Ez nem igaz... Rin...

- „Tudhattam volna..." – sóhajtottam fel magamban. – „Még mindig nem képes Rin emlékeitől megszabadulni... Kezdem az hinni, hogy Kakashi enyhén már túl reagálja Rin halálát. Hülye, Obito!" – csapom magam fejbe, gondolatba. –„Persze, hogy túl reagálja, hiszen az ő kezei által halt meg, s így elveszíteni valakit, akit szeretsz, az iszonyú! Rin szerette Kakashi-t nagyon, ezt tudom, s kezdem úgy érezni, hogy Kakashi viszonozta Rin érzéseit..."

- O-Obito... - felfigyeltem a nevemre.

- „Mi van? Látta, hogy felkeltem rá? Nem... Csukva van a szeme és mélyen alszik..."

- Ne... halj meg... Kér-lek ne...

- „A rémálma... Biztos helyszínt és időt változtatott. A halálomhoz érkeztünk..." – engedem le szomorúan a fejem. – „Megviselt téged, igaz Kakashi?" – mondom ki magamban, s lassan a homlokához nyúlok és érzem, hogy a homloka már nem olyan forró. – „Hál Isten, legalább a láza lement." – és ekkor valami olyasmire lettem figyelmes, amire soha nem számítottam volna. Néhány könnycsepp kihullt Kakashi szemeiből és most még jobban ökölbe szorította a kezét. Látom mennyire megfeszült a karizma.

- O-Obito... - hallom újra nevem, s látom, hogy Kakashi szeméből egyre több és több könnycsepp kigördül.

- Kakashi... - hajolok oda hozzá és elkezdem letörölgetni a könnyeit. – Nyugodj meg! – nyúlok át az egyik karommal rajta, majd megragadom a másik oldalon lévő kezét, mely ökölbe van szorítva. – Itt vagyok veled és szeretlek... - fekszek le mellé és a fejemet hozzá érintem az ő fejéhez. Nem tudom, hogy hallotta e azt, amit most mondtam neki, de már az sem érdekel, ha meghallja. Itt az idő, hogy elmondjam végre neki a valódi érzéseimet! Tudom, hogy ő is többet érez irántam; Kurenai-nak igaza volt, van és lesz is, ezt illetően, hiszen ha nem mondom el Kakashi-nak az igazat, abba én is beleőrülök és tán... Kakashi-t is elveszítem utána.

Tény, hogy miután odabújtam Kakashi-hoz és megfogtam a kezét megnyugodott és pár perc után a remegése is alább hagyott és tán vissza is aludt rendesen.