Éljük együtt az életed [BEFEJEZETT]

A következmények

(Kakashi)

Immáron haza fele sétáltam a csapatommal és Obito-val a sötét, de most oly világosnak tűnő éjszakában. Boldog voltam, hiszen a csapatom újra együtt van és Obito is velem van; továbbá a világos éjszaka kifejezés tökéletesen leírja a tényleges éjszakát, hiszen holdtölte volt és ilyenkor a Hold szinte megvilágítja az egész utat nekünk. Naruto és Sasuke a küzdelmük során elvesztették egy-egy karjukat, - Sasuke a ballt, Naruto a jobbot, - és egyéb sérülésük is volt, melyet Sakura már begyógyított nekik. Egyedül a karjaik elvesztésével nem tudott mit kezdeni, de ezt majd Tsunade-sama megoldja, ha visszaérünk Konoha-ba. Viszonylag vidáman sétáltunk végig a poros úton, mely haza vezet, mind az ötünket. Naruto több ezerszer elnézést kért tőlünk, még pedig a bunkó viselkedése miatt, de ugyanezt mondhatom el Sasuke-ről is. Ő is bocsánatot kért, bár ő nem esett túlzásba. Obito és én megbocsátottunk, hiszen jól tudtuk, hogy a fiúk elborult fejjel mondták nekünk ezeket, - s még ebben az állapotukban is igazuk volt. - Én és Obito rengeteg hibát követtünk el, de most az élet adott nekünk egy lehetőséget arra, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Végig egymás mellett sétáltunk, mégpedig úgy, hogy Sasuke-t Sakura; Naruto-t pedig én vettem fel félig-meddig a vállamra. Obito Sakura másik oldaláról figyelte azt, hogy éppen milyen eseményről vagy vicces történetről mesélünk egymásnak. Engem meg lep a hallgatottsága, hiszen ő nem volt ilyen... Obito ekte Naruto volt: egy kis bajkeverő szószátyár. Tán a háború miatt van még mindig bűntudata. Megtudom érteni, hiszen éveken át gonosz volt, most pedig rájött az igazságra és arra, hogy végig rossz úton járt. Olyan dolgokat hajtott végre a Shinobi-k ellen, melyet általában a Kage-k halálos ítélettel szoktak lezárni, az ellenlábasok részéről legalábbis. Obito tudja jól, hogy mit tett és tán a következményektől fél ennyire; De Tsunada-sama csak megérti... Meg kell értenie, hiszen én azt mondtam Obito-nak, hogy minden rendben lesz... Ha halálra ítélik, akkor ugrott az ígéretemnek.

Már megpillantottuk Konoha főkapuját és sajnos az ott álló Tsunade-t és Ibiki-t is. Nagyot nyeltem, de Obito is. Ibiki a kínvallató ninja-nk, és minden elítéltet ő zár el és ő is őrzi őket, - na' meg ő is kínozza őket, ha arra van szükség. - Amint a kapu elé értünk, már Tsunade meg is szólított minket.

- Örülök, hogy visszatértetek... Fogjuk rá, hogy egyben... - nézet a fiaimra Tsunade, kissé elmosolyodva. Naruto vigyorgott, ahogy mindig is szokta, Sasuke pedig behunyta a szemeit és biccentett a Hokage felé.

- Nem gondoltam, hogy így fogunk találkozni újra... Obito.. - nézett a társamra Ibiki.

- Én sem... Ibiki... - sóhajtott Obito.

- Tsunade-sama, Obito nem tehetett róla... Ő csak Madara eszköze volt! Emiatt nem ítélheti őt halálra! - álltam ki határozottan a barátomért. Mindenki ledöbbent, de különösen Obito; Ibiki szeme inkább kikerekedett, mivel nem gondolta volna, hogy szembeszállok a Hokage-vel és az ő döntéseivel.

- Kakashi... Én nagyra becsüllek téged, mivel te vagy az egyik legtapasztaltabb és legerősebb ninja-m, de neked is el kell fogadnod azt, hogy Obito... Egy háborút kirobbantó személy, aki majdnem végzett mindannyiunkkal... Te sem gondoltad komolyan, hogy megússza büntetés nélkül...

- De Banya... Ő segített nekünk megölni Kaguya-t. Nehogy már meg kelljen halnia! - akadt ki Naruto.

- Tsunade-sama... Könyörgöm... Ne... – kezdtem el könyörögni neki, s éreztem, hogy a hangom elcsuklik. Ne már! Nem sírhatom el magam!

- Hagyd, Kakashi... - figyelek fel Obito hangjára. Én és a csapatom teljesen ledöbbentünk, mert nem számítottunk Obito megszólalására. - Naivak voltunk, amiért azt hittük, hogy megúszhatón a tetteimet, következmények nélkül... Tudom jól, hogy mit tettem és vállalnom kell a következményeket, hiszen a Hokage-sama-nak igaza van... - és ekkor előre nyújtotta a kezeit és várta, hogy megbilincseljék. Ez meg is történt és már Ibiki elindult Obito-val a Kínzó Kamra nevű helység fele.