Éljük együtt az életed [BEFEJEZETT]

Esti mesélések... Lehet vajon több is?

(Kakashi)

Őszintén nem szívesen hagytam volna ott Obito-t egyedül az Ichiraku-ban, de Gai... Eléggé nehéz eset, ha a kihívásairól van szó. Ha nem megyek bele, akkor a végtelenségekig képes szekálni... Volt olyan is, hogy amíg nem mentem bele a kihívásába, addig mindenhova követett és kérlelt. Teljesen mindegy, hogy kint ültem egy padon a faluban, vagy éppen a szükségleteimet végeztem; na, amikor ott is megláttam, betelt a pohár és belementem, hogy hagyjon békén, végre. Oké, ez akkor történt, amikor gyerekek voltunk, de akkor is és most így visszagondolva... Eléggé idegesítő volt. - A mai kihívása kicsit metszess volt, még nekem is, hiszen el kell ismerni, hogy Gai baromi gyorsan fut. A feladat az volt, hogy a Hokage fejszobrokon kell felfutnunk a célegyenesig. Tény elfáradtam egy kicsit, de... veszíteni nem akartam. A verseny végeredménye az lett, hogy nyertem, bár csak pár centin múlott. A verseny végén Gai gratulált, de nem a versenyen elért eredményemért, hanem a Hokage címemért. Elképedtem, majd utána mélyet sóhajtottam; Naruto nekik is kikotyogta? - Ám Gai hamar elmagyarázta nekem, hogy Tsunade-sama, ma reggel jelentette be a váltást és azt is, hogy én leszek az utódja. Gai tudja jól, hogy Obito nekem köszönhetően maradhatott életben, mert Ibiki elmesélt neki mindent Obito-val kapcsolatban. Igazából nem akart elrángatni Obito-tól és a mai kihívást is csak azért erőltette, hogy még egyszer utoljára együtt töltsük az időt. - Én erre elmosolyogtam, hiszen... Attól még, hogy Hokage leszek, a barátaimmal ugyanúgy tartom a kapcsolatot és Gai-jal ugyanúgy versenghetünk, ha van rá igénye. Amikor ezt elmondtam neki annyira megörült, hogy könnyek szöktek a szeméből. Én csak mosolyogtam, ahogy mindig is szoktam.

***

Késő délután volt, mire elindulhattam haza. Gai kihívása után, Tsunade-sama és a Vének magukhoz hívattak. Felvilágosítottak az avatás szertartásáról és azt mondták, hogy Shizune-t mellettem tartják még pár hónapig. Én erre nemet mondtam, mert mindenféleképpen azt szeretném, hogy Obito mellettem legyen és velem dolgozón. A Vének nagyon húzták a szájukat, de... Elmondtam nekik, hogy Obito érdekében teszem azt, amit tennem kell. A papír munkát meg fogom tudni oldani, hiszen az ANBU-ban folyton ezt csináltam, a gyilkolás mellett. Tsunade-sama rábólintott, de ahhoz ragaszkodott, hogy Shizune néha bejöjjön hozzám és ellenőrizze azt, hogy mindent jól csinálok e, illetve minden rendben megy e. Erre rábólintottam, mert miért ne... Kezdő Hokage leszek, előfordulhatnak hibák, és jobb, ha ezeket minél előbb kijavítják nekem, hogy tanulhassak belőle. - Éppen a boltból tartok haza fele, hiszen már jó pár napja nem ettünk rendes ételt Obito-val. Mivel már kipihentem a háború fizikai fájdalmait, így a főzés, számomra nem lesz egy nehéz feladat. Ahogy közeledek a házamhoz, az égett és a kellemetlen ételszagok csapják meg érzékeny orromat. Amint beléptem az udvaromba, megpillantottam a kutyáimat, akik nyüszítve figyelik a házat, s néhányuk igyekszik az orrukat olyan irányba fordítani, ahol nem érzik azt a rettenetes égett szagot, amit már egyre intenzíven érzek. Mi az Isten történhetett?

- Pakkun, mi a feje folyik itt? - kérdezem a kisméretű kutyámat, aki a legnagyobb kutyám, Bull, fején fekszik.

- A drága lakótársad úgy döntött, hogy beszabadul a konyhába... - mondja egyhangúan.

- Mi van? - képedek el, majd utána ijedten, kérdezem tovább. - Felgyújtotta a konyhát? - nézek a bejárat fele.

- Azt nem, de a kaja biztosan odaégett... - vakargatja az orrát Pakkun.

- Hát, azt érzem, még maszkon keresztül is... - mondtam neki, majd beléptem a lakásba. Mondanom sem kell, hogy a fekete füst és a szénné éghetett étel mennyire megcsapta az orromat. Egy "azt a büdös" mondat kapásból elhagyta a számat, mire beléptem és megpillantottam a konyhában szenvedő Obito-t. A fekete alá öltözete eléggé koszos lett a konyhában tevékenykedése miatt, s ahogy ránéztem a "szenvedek" és a "most mi a francot csináljak" kifejezések illusztrációja lehetne a szavak szótárában. A bevásárló táskákat az asztalra tettem, majd Obito-hoz szóltam, aki nem igazán vette észre, hogy én itt vagyok.