Bizalomjáték °Jikook° •Befejezett•

7.fejezet ~Ismétlődő mondatok

-Jungkook! Hallod!

Felgyorsult a szívverésem.

-Kérlek! Szólalj meg! Kookie! Szerelmem! Jungkook!

Egy óriási levegővétellel kinyitottam a szemem.

-Itt vagyok.

Ijedten körbe néztem.

-Nem lesz semmi baj! Jól vagyok.

Felemeltem a remegő kezeimet.

-Tarts ki!

Nem halhattam meg. Lehetetlen.
Figyelmesebben körbe néztem.

-Kérlek!

Fehér falak, bútorok és padló. De a kora reggeli napsugarak lágyan aranyozott sárgáva festik a rajtam elterülő fehér paplant. Végig vonulnak a falakon, a csempén és átragyognak a pici ablakon, ami a kinti folyosóra néz, ahol székek sorakoznak.

-Jungkook!

Egy zokogó alakot pillantottam meg a széken, előre görnyedve. A válla folyamatosan rázkódik, az arcát a kezeibe temette.
Ha jobban oldalra fordítom a fejem, akkor látok pár csipogó gépet és egy infúziót. A karomból különböző színű csövek és tűk álltak ki, amik összekötöttek a gépekkel. A mellkasomat szorítja valami. Ha mély levegőt akarok venni, befeszül és az egyik villogó gép besípol.

-Hívd a mentőket!

Zúg a fejem. Egy borzasztóan ismerős hangot hallok a fejemben, aki zokogva kiabál. Csak nem jut eszembe ki lehet az... Talán az a srác, kint a széken?

-Jungkook!

Nyikorogva kinyílt az ütött-kopott ajtó és belépett egy fehér köpenyes, szakállas férfi. Egy vidám mosoly költözött az arcára, mikor meglátta a nyitott szemeimet.
-Jó reggelt!- lépked közelebb az ágyhoz.
-Jó reggelt.- motyogom rekedtes hangon.
-Hogy érzi magát?- az egyik csövet kihúzta belőlem és kikapcsolta a hozzá tartozó gépet.
-Egész jól, bár szúr a mellkasom és lüktet a fejem.- válaszolok.
-Szeretné ha behívnám Park Jimin-t?- néz a szemembe.
-Nem tudom ki lehet, de ha akar velem találkozni, akkor semmi akadálya.- bólintok egyet.
-Rendben.- kiment és mikor visszatért, mögötte egy alacsony, fekete hajú srác jött. A sötét szemeit vörösre sírta, és még most is könnyek csillogtak benne. Haja kócosan, hanyagul, szanaszét ágazott, ajkai véresre voltak harapdálva.

-Jungkook!- mondja egyszerre a hanggal a fejemben. Egyezik a hangszínük, a gyengéd lejtésük. Csak a hang tulajdonosa most nem kiabál.

Halványan elmosolyodtam. Mostár tudom. Emlékszem hogy ki miatt maradtam életben.
-Chim.- kinyújtottam a kezemet, mire közelebb jött és összekulcsolta az ujjainkat.
-Megijesztettél!- gördül le pár csepp az arcán. -Azt... Azt hittem meghalsz...
-De nem. Élek és virulok. - cirógatom az ujjammal a kézfejét.
A szabad kezével letörölte a könnyeit.
-Hál' istennek!- suttogja.
-Nem is tudtam hogy vallásos vagy!- mosolygok.
-Jungkook!- forgatja meg a szemét.
-Az én vagyok!- puszilom meg a kacsóját, mire elpirul. -Te meg cuki vagy. Jut eszembe, hogy hogy tudsz járni?
-2 hónapig nem ébredtél fel. Azalatt az idő alatt meggyógyultam. Részben.- az ágyam mellé húzott egy széket és leült. Négy istenért sem engedtük volna el egymást.
-Oh... Mi lett Hoseok-kal?- nézek szemeibe.
-Miután meglőtt téged, Namjoon hasba lőtte. Érted a mentők, érte a rendőrök jöttek.
-Értem. Tae?
-Azóta nem láttuk.- rázza meg a fejét.
-Szerinted mi lett vele?
-Nem tudom. - simít az arcomra. -Annyit tudok, hogy nagyon aggódtunk érted!
-Kivel?
-Namjoon-nal, anyukáddal és apukáddal. -válaszol.
Megint nyílt az ajtó. Nam volt az.
-Szia Harcos.- halványan mosolyogva lépked közelebb.
-Szia Vitéz.- mosolygok.
-Miért vagyok vitéz?- ül le Jimin mellé.
-Mert Hoseok-kal szembe szálltál.- néz rá Chim. -És nagyon köszönjük, hogy a mi oldalunkon állsz.
-Már nekem is borzasztóan elegem lett, hogy folyamatosan bánt másokat és csicskáztat engem.- fújtat.
-Tae-ről tudsz valamit?- kérdezem.
-Tegnap este találkoztam vele. Bűzlött az alkoholtól és a világát sem tudta. Jelenleg a barátnőm látja el a sebeit, és ápolgatja. - Namjoon körbe nézett a kórteremben.
-Ja igen, mert Soyoung ápoló.- bólogat Jimin.
-Én le vagyok maradva. - nézek értetlenül rájuk.
-Soyoung Nam barátnője, aki ápoló. Taehyung részeg volt és valószínű verekedésbe keveredett, így tiszta seb.- magyarázza el Chim.
-Már minden világos.- bólintok egyet.

Sokat beszélgettünk. 22:40 körül ment el Namjoon, Jimin maradt itt.
Az a szakállas orvos, aki vagy nem mondta el a nevét, vagy csak elfelejtettem, kivett a karomból még néhány csövet és tűt. Ráadásul megengedte, hogy Jimin mellettem, az ágyon aludjon.
-Jungkook...- suttogja, mikor mellém feküdve, betakarózott.
-Hm?- nézek rá.
-Nagyon szeretlek.- ölel át és egy apró csókot hint az ajkaimara.
-Én is nagyon szeretlek Életem.-karolom át az egyik kezemmel.
A mellkasomba bújt.
-Jó éjt Chim.- motyogom.
-Jó éjt Kookie.- éreztem, hogy szorítása enyhül, szuszogása hangosodik.
Végül nekem is sikerült elaludnom.

Reggel Jimin halk énekére ébredtem, közben arcomat simogatta. Kinyitottam a szememet és apró kezébe bújtam.
-Jó reggelt Jungkookie!- mosolyodik el.
-Reggelt.- motyogom kómásan.
-Hogy érzed magad?- nyom egy puszit a homlokomra.
-Egész jól.
-Remek.- mászik ki mellőlem. -Szólok az orvosnak. Pár órával ezelőtt bejött, hogy hogyan vagy. Lehet hazaengednek!- ugrál boldogan.
Elkuncogtam magam.

Jimin elsietett, megkeresni az orvost. Körülbelül 15 perc múlva meg is érkeztek.
Az orvos csak az infúziót hagyta bennem, a többit kiszedte.
-Holnapig még bent kell maradnia.- néz rám a szakállas férfi.
-Rendben.- bólintok egyet.
Jimin boldogan elmosolyodott és egy cuppanóst nyomott az arcomra.
-A mellkasán lévő kötést holnap, mielőtt elmennek, leszedjük.
-Köszönjük doktor úr!- hajol meg illedelmesen Jimin.
-Ezt nem kell köszönni. Ez a munkám.- mosolyog ránk. -Azért vagyok, hogy segítsek az embereken!
-Bár minden orvos ilyen lenne.- mormogja Jimin.
Chim-re néztem és megfogtam a kezét, mire ő is rám vezette tekintetét. Bíztatóan rá mosolyogtam.

•Másnap•

Végre ráállhattam az elgémberedett lábaimra. Levettem a pólómat és az orvosra néztem, aki megfogva az ollót, elém lépett.
-U-ugye nem vágja meg?- kérdezi félénken Jimin.
-Nem fogom. Bízzon bennem. -vissza fordult felém. -Emelje fel a karjait.
Tettem amit mondott. Levágta a mellkasomról a kötést, ami végre szabadon érezhette a hűvös levegőt. Kirázott a hideg. Jimin a kezembe nyomta a pólómat, mire pillanatok alatt felvettem.

Mindent megbeszéltünk az orvossal és haza mehettünk. Anya jött értünk, aki agyon puszilgatott engem.
Otthon Jimin és anya egyből leültetett a kanapéra, ők pedig a konyhába vonultak. Morcosan ültem, és doboltam a térdemen. Hátra dőltem és körbe néztem. Nem változott semmi sem, bár ez miért olyan meglepő? Várjunk csak...
Felálltam és a könyvespolchoz sétáltam. Levettem a tetejéről egy nagy dobozt, ami eddig nem volt ott. Kinyitottam és kíváncsian belenéztem. Tele van rajzokkal. Ismeretlen rajzokkal.
Leültem a kanapéra a dobozzal a kezemben. Kivettem a lapokat, s egyessével nézegetni kezdtem. Néha-néha könny szökött a szemembe a rajzok miatt. Az utolsó lap tele volt halvány, szürke foltokkal, amikről arra következtettem, hogy azok könnyek. A lap közepén egy törött szív, körülötte különböző formájú virágok.
Mindet Jimin rajzolhatta, mert anya és apa sem szeret rajzolni, Namjoon meg végképp nem. Mindent vissza pakoltam a dobozba, majd a helyére tettem. A kanapéra ülve, vártam, hogy anya és Jimin előbukkanjon a konyhából.