Why me?

A csapat

Reggel pont 8-kor megszólalt az ébresztőm, amit hagytam szólni egy ideig. Pár perc múlva vettem a fáradságot is kikapcsoltam. Bekapcsoltam a wifit, és láttam, hogy írt a tesóm.

„Szia! Elindult érted. Nagyjából negyed 10-re ott lesz. Csönget, ha megérkezik. Remélem, nem baj hogy ő hoz le."

Na akkor most izgulhatok, hogy 1 óra múlva melyik hülye haverja állít be. Nyugodtan meg reggeliztem, majd felöltöztem. Egy farmer sortot és egy Győri ETO-s pólót vettem fel, ami takarja a hegeket. Írtam gyorsan Adelaidának, hogy nem sokára indulok és hívom, ha leértem. Pontban negyed tízkor csengetett valaki. Megfogtam a bőröndöm és felvettem a háti táskám felvettem, majd kiindultam. Mikor kinyitottam az ajtót, majdnem megállt a szívem. Bence állt előttem, az akivel összevesztem egy 1 éve. A sors fintora.

- Szia – mosolyodott el.

- Szia! – köszöntem vissza.

- Erdős Bence vagyok, a tesód csapattársa. Örülök, hogy megismerhettelek.

- Én is örülök. Kovács Lilla vagyok – kezet akartam fogni, de megölelt helyette.

- Készen állsz az útra? – kérdezte.

- Persze, mehetünk – bezártam az ajtót, közben berakta a cuccaim a kocsiba. Ezek szerint nem ismert fel, 1 év alatt mondjuk sokat változtam. A barátnőmön kívül senki nem tudja, hogy mi történt velem. Útközben mesélt magáról, amit csendben hallgattam, ha kérdezett valamit, akkor szűkszavúan válaszoltam neki és próbáltam nem elpirulni. Igen, ő az, aki tetszik nekem. Senkinek nem mondtam eddig, mert cikinek tartom. Kinek kellene egy ilyen lány, mint én vagyok. Hegekről is csak ketten tudnak már, illetve Szélesi Zoli, akivel ideje

lenne már találkoznunk. Másfél óra múlva megálltunk egy ház előtt, ami rögtön a Balaton parton állt.

- Itt is vagyunk. Menjünk be.

- Rendben – miután kiszálltunk, kivettük a táskákat, majd becsöngettünk. Pár másodperc múlva kijött a tesóm és Mocsi.

- Sziasztok! – köszöntöttek minket.

- Milyen volt az út? – érdeklődött a tesóm.

- Jó – válaszoltam röviden, majd megölelte őket.

- Jó hogy itt vagy Húgi! – ölelt meg még egyszer.

- Én is örülök – mosolyodtam el.

- Menjünk be, várnak már a többiek és kíváncsiak rád!

- Rendben – előttünk bement a két focista, mi meg hátul Krisszel.

- Hali! – köszöntem bizonytalanul.

- Srácok ő a húgom Lilla – mutatott be – Lilla ők a csapattársaim. Név szerint Schön Szabi, Csoboth Kevin, Torvund Alex, Oroszi István, Arday Dominik, Daróczi Zoli, Szoboszlai Dominik, Szendrei Norbi, Majnovics Martin, Kovács Péter, Bolla Gergő, Csonka Andris, Erdős Bence, Mocsi Attila, Opavszky Balázs és én persze.

- Fhúú ez sok volt most tesó. Bocs, ha nem jegyzem a neveteket rögtön – erre mindenki elkezdetett nevetni.

- Felvegyük a neves pólókat? – poénkodott az egyik Dominik, azt hiszem.

- Tudsz főzni? – kérdezte a vörös, magas srác.

- Igen, tudok.

- Akkor nem halunk éhen - szólalt Attila, mire én elkezdtem nevetni.

- Kivel szeretnél egy szobában lenni? – kérdezte a tesóm.

- Kivel lehet? De csak olyan jön szóba, akinek nincs barátnője – jelentettem ki.

- Akkor kiesik már a fél csapat. Marad akkor Norbi, Andris, Kevin, Zoli, Martin, Peti, és én. Kit választasz? Mert akkor valaki átköltözik max.

- Akkor téged választalak tesó – mondtam.

- Ne már – nem nagyon tetszett a választásom a szingli fiúknak.

- Sorry boys – nevettem – Mutatod a szobát?

- Persze – felmentünk az emeletre, majd megmutatta. 16-an vagyunk és van 8 szoba, ahol 2-en alszanak. Egyedül a mi szobánk a francia ágy, de nem zavar minket ez, mivel a szüleink halála után szinte mindig együtt aludtunk. A ház 2 emeletes és a földszinten is vannak még szobák illetve minden szobához van egy fürdőszoba is.

- Tesó, kié ez a ház? – érdeklődtem.

- Szélesi Zolié – jelentette ki.

- Tényleg? De jó – mosolyodtam el. Valamikor lejön majd?

- Lehet – kipakoltam, majd lementek a fiúk fürdeni a Balatonba, addig én feltérképeztem a konyhát és neki álltam főzni. Másfél órával később már vettem kifele a sütőből a kaját. Megterítettem, majd kiraktam az asztalhoz, ami pont 16 fős volt.

- Kaja – ordítottam ki a tóban fürdőknek. Elkezdtek befelé rohanni, így vissza mentem a konyhába, és telefonoztam addig.

- Istennő vagy Húgi! – dicsért meg a tesóm, majd sorban kaptam a bókokat.

- Elvehetem feleségül? – kérdezte meg Bence a tesómtól, aki meglepődött.

- Nem – vágta rá.

- Miért? Szép és tud főzni, ennél több nem is kell – dicsért tovább, amibe elpirultam.

- Hahó ebbe nekem is beleszólásom – állítottam le őket, majd minden tekintet rám szegeződött. Basszus kellett megszólalnom.