Gyönyörű tévedés - Szalai Ádám

11. Váratlan fordulat

SZOBOSZLAI JÁZMIN

Még a tegnapi napon, amikor elment a pszichológus szólt, hogy a mai nap nem tud jönni, aminek egy picit örültem. Hiába nyugtatott meg tegnap Ellie, hogy Ádám engem szeret, akkor is a féltékeny énem mindig felül kerekedik, de ez csak annak bizonyosul be, hogy szeretem Ádámot hisz, ha nem féltékenykednék, akkor az már rég rossz ómen lenne.

Egy sóhajjal tettem egy tálra a meleg levest és a főzeléket aztán egy – egy kanalat, és két szalvétát. Külön tettem még a tálra borsót és sót aztán a tálcát megfogva az emeletre mentem a szobába, ahol Ádám feküdt, de megint csak a telefonját nyomkodta, mint mindig.

-Hova tegyem? - kérdeztem rá mikor beléptem a szobába, mire felém nézett aztán az éjjeli szekrényre, de csak megrázta a fejét.

-Tedd csak az ágyra – bökött maga mellé, mire bólintottam és az ágyhoz lépve letettem a tálcát.

-Vized még van? - kérdeztem rá, mire az éjjeliszekrényre bökött, ahol két flakon üdítő van, de csak bólintottam.

-Köszi – szólalt meg, mire egy apró mosollyal bólintottam aztán hátat fordítva neki igyekeztem az ajtóhoz, de ahogy a kilincshez nyúltam rám kiabált így kérdően néztemfelé. -Ma nem jön? - kérdezett rá, mire a szemöldököm a magasban szökött és mikor kimondta a nevét a kezemet a homlokom racsaptam.

-Nem, ma nem tud jönni – vágtam rá.

-Ja, tényleg mondta is. Francba – morgolódott és a párnát a szemközti falhoz dobta, de csak megráztam a fejemet és kiviharoztam a szobából. Nem szép dolog utálni egy olyan embert,aki valójában segít nekünk, de ezt tesz velünk a féltékenység és én rohadtul féltékeny vagyok. Na, tessék be vallottam.

Féltékeny vagyok.

Egy pillanatig haboztam az ajtó előtt, hogy visszamegyek és hangosan is kijelentem, de aztán megráztam a fejemet hisz ő se hívott vissza, egyszerűen nem kíváncsi a jelenlétemre csak az ő pszichológusa érdekli. Csessze meg a pszichológusa!

Jobb lábamat a földhöz vágtam és megrázva a fejemet futottam le a nappaliban, onnan meg a konyhában. A gyerekek nincsenek ide haza mivel Mirát elvitte Ellie és majd ő megy a fiamért az iskolához aztán majd hozza hazafelé. A fali órára tekintettem, de csak bólintottam, vagyis hamarosan jönnek.

Letöröltem a pultot és a tűzhelyet lemostam aztán már mentem volna vissza Ádámhoz a tálcáért, amikor valaki a csengőre tenyerelt. Gondolom a fiam.

Egy mosollyal nyitottam ki az ajtót, de nem a kisfiam állt az ajtóban és nem is Ellie Mirával. Az a személy állt az ajtóba, akinek nem kéne itt lennie, aki fogalmam sincs honnan tudta meg, hogy itt lakok. Az a személy, aki tönkretett, aki miatt nem tudtam senki be se megbízni Ádámig.

Igen, Krisztián.

-Szia – köszönt egy szokásos mosollyal az arcán és a fején a szokásos szürke, csöves sapkája van, mint évekkel ezelőtt.

-Mit keresel itt? - kérdeztem rá és két kézzel kapaszkodtam az ajtófélfában. -Akarom mondani, honnan tudtad meg,hogy itt lakunk? - javítottam ki magam, mire nevetve megrázta a fejét. Milyen mulatságosnak találja a helyzetet! Kár, hogy nem vagyok jó kedvemben.

-Egy közös barát – válaszolta, mire a szemöldököm a magasban szökött.

-Nincsenek közös barátaink – vágtam rá aztán a fejemet az ajtó felé fordítottam és a homlokomat az ajtónak billentettem. Kevin, aki nem is mondható közös barátnak hisz az öcsém csapattársa, aki mellesleg nagyon jó barátságba van Krisztiánnal. A lepcses szájú, Kevin! Ha ezt megtudja az öcsém,akkor a kapura fogja felakasztani.