Gyönyörű tévedés - Szalai Ádám

06. Reményvesztés

SZOBOSZLAI JÁZMIN

-Nézd, anyuci – szólt rám Zsombi miközben a kertben fújták a buborékfújójukat, amiket a keresztapjuk vett nekik. Ugyanolyat kaptak, mert képesek a buborékfújó dobozának a színén összeveszni, mondjuk az öcsémmel ugyanilyenek voltunk, de ez a normális. A testvérek már csak ilyenek.

A gyerekekre pillantottam és Zsombor a húga mögött állt miközben csak fújták és fújták a buborékokat.

-Nézd, milyen nagy – vigyorgott Mira miközben az egyik buborékra mutatott.

-Nagyon ügyes vagy, szívem – mosolyogtam rá.

-Csinálsz egy képet apának? Ha már nem lehet itt kint velünk a kertben – a végén Zsombor lehajtotta a fejét,mire egy sóhajjal bólintottam és elővettem a telefonomat.Sikerült úgy elkapnom a pillantott mikor mindkettő fújja a buborékot, de egy nagy buborék Mira előtt lebegett. Egészen művészi kép lett.

-Apa el lesz ájulva a képtől, hogy milyen ügyesek vagytok – szólaltam meg miközben a képeket néztem, mivel azért csináltam többet hisz az egyiket felrakom a közösségi oldalamra.

-Muti – szaladt mellém Mira és mosolyogva bújt az ölemben így megmutattam neki is a képeket. A végére Zsombor is abbahagyta a buborékozást és ő is mellém jött így újra megnéztük a képeket. Együtt.

Már csak Ádám hiányzik. Ha ő mögöttem lenne és a fejét a vállamra tenné, minden tökéletes lenne.

Próbálom hitegetni magamat, hogy minden helyre áll,amint felépül, már csak a gyerekek miatt próbálom magam hitegetni, de a remény napról napra csak fakul és félek, hogy sose lesz már olyan minden, mint régen. Félek, hogy az, ami volt az hamarosan szertefoszlik. Egyszerűen félek, hogy örökké elveszítettem azt a Szalai Ádámot, akibe beleszerettem, aki a gyermekem apja.

Mindennap ugyanúgy telik, Ádám még mindig ugyanott van. Az ágyban fekszik és már nem is mozgolódik,egyszerűen csak van és duzzog, és parancsolgat. A gyerekekkel se foglalkozik úgy ahogy az elején inkább kiküldi őket a szobából kitalált okokkal, mint az például, hogy a gyógyuláshoz az segít,ha a nappaliban játszanak.

A kapcsolatunk addig jutott el, hogy már egymás mellett se alszunk. Miután lefektettem a gyerekeket, ő már mélyen duruzsol az ágy közepén, míg a kezét szét teríti az egész ágyon, hogy véletlen se férkőzzek mellé. Már megpróbáltam mellé bújni, de amint a mellkasára tettem a fejemet mozgolódni kezdett és megfordult, nekem háttal. Természetesen még álmában is vigyázott a lábára, hogy csak egy minimálisan keljen megmozdítania. Így az utóbbi napokban, elaludtam Mira mellett, de ez azzal jár, hogy reggelre sajgó hátakkal kelek, mert Mira ágya a padló szinten van és még ő is lerúg néha az ágyról a parkettára. Tiszta apja.

Lényegében Ádámmal a kapcsolatunk olyan, mint egy király kapcsolata a személyzettel. Kiszolgálom, és ennyi.

Ha Hanna és Dominik nem tartja bennem a lelkem, akkor már összetörtem volna, de ők emlékeztetnek arra, hogy két tüneményes gyerek várja, hogy jó arcot vágjak és reménykedjek abba, hogy egyszer minden visszatér a rendes kerékvágásban.

Reménykedni szar.

-Gyertek, menjünk be mielőtt ránk szakad az ég –intek az égbolt felé, mire a gyerekek vadul bólogatni kezdtek.

-Megmutatjuk apunak a képet – vágta rá Zsombor vidáman és elkérte a mobilom, mire egy mosollyal bólintottam és átadtam neki a telefonom aztán a húgával együtt beszaladt a házba, hogy az emeletre fussanak az apjukhoz.