Gyönyörű tévedés - Szalai Ádám

19. Boldogság a fejünk felett

SZOBOSZLAI JÁZMIN

Egy hét telt el azóta az ominózus nap után, aminek a végén Ádám elvitt engem és Zsombort vacsorázni. Azóta sok minden történt, vagyis semmi se történt. A napjaink ingázással telnek a kórház és a házunk közt, igen Szalai Ádám beköltözött és már egy járóbottal képes egyedül járkálni. A mankó már nagyon idegesítette így beszélt az itteni sportorvossal és sikeresen megvált tőle, de kapott egy járóbotot, ha elvesztené az egyensúlyát.

Ezekben az időkben, most minden olyan, mint volt. Ádám a gyerekekkel foglalkozik, na és velem. Igen, mindig a közelemben van, mint egy pióca, kicsit hasonlít a kapcsolatunk elejére, amikor próbálkozott.

-Arra gondoltam –szakított ki a gondolataim közül Ádám miközben a kávét szürcsölte, amit amúgy én főztem, de ez mellékes.

-Nem – vágtam rá,mire Ádám nevetve megrázta a fejét.

-Olyan vagy, mint régen. Vitatkozós, beleszólós és nagyon édes – lépett felém,de én hátráltam a konyhapult felé, viszont mikor már nem volt helyem menekülni, akkor Ádám fölém tornyosult és a kezét a pultra tette, természetesen, mintha letenné a bögrét, de valójában sarokba akar szorítani. Mint mindig.

-Nem segítesz azzal, ha mindig sarokba szorítasz – válaszoltam bele nézve a szemeiben, amik csillogtak ráadásul az a idegesítő mosoly is ott ékeskedett az arcán. Hányszor akartam azt a mosolyt letörölni az arcáról? Túl sokszor.

Viszont az utóbbi időben, megszerettem ezt a mosolyát, de csak azért, mert miattam mosolygott és rám mosolygott. Próbálta volna másfele.

Megtette, Jázmin. Megcsalt!

A fejemet megráztam,hogy megtisztítsam a gondolataimat, mire Ádám a kezét az arcomra simította és a fejemet a tenyerében helyeztem, élveztem ahogy a kezével az arcomat simogatja. Élveztem az érintését, amire oly sokat gondoltam.

Megcsalt!

Francban veled, kis hang!

A kezemet a mellkasára tettem, de nem toltam el hisz éreztem a szívét, ami hevesen és ütemesen vert a mellkasában.

-Miért csinálod ezt? - kérdeztem rá remegő ajkakkal, mire a fejét oldalra billentette. -Megbántottál. Nagyon. Most mégis itt vagy és, ha mi se történt volna folyton a közelemben vagy, mintha minden rendben lenne – magyaráztam el, mire Ádám bólintott egy sóhajjal és a lehelete cirógatta a bőrömet, amitől kirázott egy pillanatra a hideg.

-Mindent azért csinálok, Jázmin, hogy megbocsájts. Mert szeretlek – válaszolta,de csak megforgattam a szemem. -Komolyan mondom, Jázmin! Szeretlek, mindig is szerettelek csak a fejemben harcok dúltak, talán bevertem a baleset során, de most már jól vagyok. Tisztán látok és az érzéseim is a helyén vannak – fejezte ki magát, mire a fejemet oldalra billentettem. -Egy név dobogtatja meg igazán a szívem és az a tiéd, Jázmin – megragadta a kezemet, hogy a mellkasára szorítsa, mire a szemeimmel pilláztam és a tekintetébe kutattam,mintha keresnék valamit. Valami kifogást, de a szemei olyan tiszták, hogy látom saját magam a tekintetében.

Utálom magam érte,de igazat mondod és ezt nem csak látom rajta, hanem érzem. Érzem,ahogy a szíve pumpálja a vért.

Szeret engem. Most legszívesebben a nyakában borulnék aztán megcsókolnám, de nem tudom megtenni. Hiába mond igazat, nem megy. Mert lehet, hogy a tekintete tiszta, de ahányszor ránézek, látom magam előtt őt és Annát.

És, ez az a kép,ami tönkre teszi ezt a tökéletes pillanatot. A pillanatunkat, illetve ezt a bizonyos idilli családot.

-Sajnálom, Ádám –szólaltam meg leszegezve a tekintettem és arrébb toltam.