Gyönyörű tévedés - Szalai Ádám

18. Boldog család?

SZOBOSZLAI JÁZMIN

Ádám visszatért az életünkben és a dolgok olyanok, mint régen, vagyis majdnem. A napjaink felébe Miránál, a kislányunknál vagyunk bent a kórházban, míg a másik felébe Ádám Zsomborral tölti az idejét, be akarja pótolni az elvesztegetett időt, ami kimaradt. Mondhatni minden visszatért a rendes kerékvágásban, minden olyan,mint az ominózus baleset előtt.

Egyetlen egy dolog változott, az a bizalom. Nem tudok újra bízni benne, félek a csalódástól. Legszívesebben menekülnék előle, de látom ahogy a gyerekekkel törődik, szívvel – lélekkel tesz mindent, ami a gyerekek érinti és őket nem foszthatom meg az apai közelségtől.

Minden más lenne, ha Ádám nem csalt volna meg, ha nem létezne Anna, vagy nem történt volna semmiféle baleset. A szív megbocsájt, de nem felejt.

-Jó reggelt – köszöntem a fiúknak, akik a konyhaasztalnál ültek és Zsomborhoz léptem, hogy egy puszit nyomjak a fejére, de ő egy katalógust lapozgatott, amit Ádámnak magyarázott. -Mibe merültél így el, szívem? - a kezemet Zsombor vállára tettem és a katalógusra  néztem, ami egy lakberendező magazin. Még csak hét éves, túl korai ilyeneket böngésznie.

-Apu meglepi a nagyiékat egy új konyhabútorral – válaszolta vidáman Zsombor ,mire az „apu" szónál lemeredtem, de Ádám is. Ádámra tekintettem, aki egy apró mosolyra húzta az ajkait és magához ölelte Zsombort aztán az ölébe húzta.

-Szeretlek, bajnok – válaszolta Ádám, mire a szívem összeszorult és inkább a konyhabútor felé fordultam, hogy a hűtőhöz menjek. A hűtő előtt megálltam és éreztem, hogy egy könnycsepp csúszik le az arcomon aztán egy apró mosolyra húztam az arcomat. Mennyiszer álmodtam azt, hogy Ádám visszatért és minden visszatér a rendes kerékvágásba.

Itt van, de nem tudom, hogy képes vagyok e arra, hogy minden olyan legyen, mint régen.

-Anyu – szólított vissza a valóságban Zsombor, mire megtöröltem az arcomat aztán felé fordultam kérdően. -Ma bemehetek én is a kishúgomhoz? -kérdezte egy apró mosollyal, mire Ádámra néztem aztán vissza a fiamra és egy aprót bólintottam, mire vidáman ugrálni kezdett az apja ölében így véletlen megrúgta az apja ágyékát, aki visszatartott kiáltással nyögött fel, mire a kezemet a számra tettem és halkan kuncogtam.

Hoppá.

-Mi a baj, apa? -kérdezte Zsombor és Ádám felé fordult, aki összeszorított fogakkal megrázta a fejét.

-Semmi –válaszolta rekedt hanggal, mire nevetve elfordultam és a hűtőből elővettem a tejet, hogy megcsinálhassam a reggeli müzlimet.

Müzli, és aztán a tej. Természetesen Ádám, ezt fordítva csinálja, amit sokszor a fejéhez vágtam. Hogy lehet előbb a tejet a tálba önteni aztán a müzlit?

Leültem az asztalhoz Zsombor mellé, vagyis a széke mellé hisz Zsombor még mindig Ádám ölébe lapozgatta a katalógust.

-Reggeliztettek? -néztem feléjük, mire Ádám egy mosollyal bólintott.

-Megettük a Chocapic – et – válaszolta vigyorogva Zsombor, de csak megráztam a fejemet nevetve.

-Még jó hogy nem az én müzlimet különben kikaptatok volna – vágtam rá nevetve,mire a két fiú csak nevetett. Tudták, hogy nem mondom komolyan hisz sose bántanám a fiamat, az már más dolog, hogy Szalait bántanám e.

Szerintem igen, de ő ezzel tisztában is van, vagyis remélem.

Reggeli befejezése után összeszedtem az edényeket és a mosogatógépben helyeztem,amit aztán be is kapcsoltam mivel este elfelejtettem elindítani. A fiúkhoz léptem, akik félre tették már a katalógust és az étkezőasztalon játszottak a kocsikkal, ezek az apró kis kocsik elvannak szerteszét szórva.