6. fejezet - Forevyll, a tündérek erdeje

70 6 4
                                    

Az erdő felett repülve ismét elfogott egy hasonló érzés, mint amit akkor éreztem, amikor az Omynál lévő rózsaszínes színű kristály a közelemben volt. Szemeim ködössé váltak, és csak abba az irányba mutattam kezemmel, amerről éreztem a bizarr vonzást.

- Hé, le ne ess! - kapta el a kezemet Xerah, hiszen elég veszélyes helyzetbe kerültem az oda nem figyelésem miatt. Ha nem ragad meg, talán már a földet csókolhattam volna, miután az alattunk eltörpülő fák ágai végigszántották volna a testem.

- Sajnálom, teljesen magába kerített az érzés - suttogtam hálásan a fiú felé tekintve. Lábaimat felhúztam, hogy még véletlenül se kerüljek ismét hasonló helyzetbe. Xerah is követte a példámat, előrefordult és megragadta Zere egyik tüskéjét. - Abból az irányból érzem a kristályt - mutattam át a fiú válla felett egy irányba, hogy ő is láthassa. Bólintott, majd pillanatokon belül le is ereszkedtünk az erdőben, ahol nem voltak sűrűn a fák.

Miután lemásztunk a sárkány hátáról, Xerah megigazította magán az oldaltáskáját.

- Akkor szerezzük meg - jelentette ki magabiztosan, majd rám vezette tekintetét.

Ám én nem vele foglalkoztam. Az erdő talaján állva teljesen más szögből láthattam a fényesen világító fák leveleit, a foszforeszkáló virágok szirmait, és a lámpásokként ragyogó termetes gombákat. Az egész hely mesebelinek és varázslatosnak tűnt a szemeimben. Elképedve pillantottam körbe, ezzel egy időben testemmel egy tökéletes kört fordulva. Tátott szájjal leskelődtem, majd mélyen beleszippantottam a levegőbe. Friss volt és kellemes. Átjárta a testemet az üde levegő érzése. Izgatottan lestem a fiúra, hogy meggyőződjek róla, vajon őt is ennyire magával ragadta-e az élmény, mint engem. Ám ő csak megforgatta szemeit a látványomon, majd egy apróbb mosolyt küldött felém. Azzal el is fordult és inkább a sárkányhoz lépett.

Megrökönyödve néztem újra körül, nem tudtam hinni a saját szemeimnek. Percekig tartó csodálkozásomból Omy zökkentett ki, hiszen selymes bundájával lábszáramnak dörgölődzött. Mosolyogva guggoltam le, hogy megsimogassam a kis barátomat.

- Rendben, látom végeztél a nézelődéssel - szólított meg engem unottan a sárkánynak dőlve ácsorgó fiú. - Indulhatnánk is, ugye? - kérdezte, majd ellökte magát Zerétől. Hatalmas lépteivel pillanatokon belül mellettem termett, majd kezét felém nyújtotta, hogy azzal felsegítsen guggoló helyzetemből. Pár pillanatig csak néztem rá, majd a felém nyújtott kezére terelődött a figyelmem. Végül bólintottam és lassan megragadtam végtagját, ő pedig felsegített. Bár még mindig kissé éhes voltam, beadtam a derekam, hiszen tudtam mennyire fontosak voltak a fiúnak a kristályok. Már csak az okát kellett volna kiderítenem, de tekintettel voltam arra, hogy még nem állt készen elmondani nekem.

- Abból az irányból érzem, bár nem tudom mégis milyen messze lehet innen - állapítottam meg, ahogy a mutatóujjammal az említett irányba böktem. Majd gondolkodás nélkül folytattam. - Mellesleg mégis miért érzem én ezeket? - kérdeztem inkább magamtól, hiszen Xerah ahogyan ujjaimmal megmutattam az utat, azonnal el is indult.

- Nem tudom miért érzed őket, de nekem jól jön - szólt hátra a válla felett rám sem pillantva. Sietősen szedtem a lábaimat, hogy utolérhessem őt. Pillanatokon belül ismét a fiú mellett baktattam. Mögöttünk, vaskos lábakhoz képest, igen fürge léptekkel haladt Zere, mellette pedig a sárkánytól sokkal aprócskább Omy.

- Azért jó lenne kideríteni mégis miért kerültem ebbe a világba, és mégis mi közöm lehet ezekhez a mágikus kövekhez - merengtem el, miközben beljebb sétáltunk az erdő mélyébe. Éjszakához képest nagyon világos volt a világító növényzet miatt. Hasonló volt ahhoz, mintha egy fényfűzérekkel kivilágított éjszakai fesztiválon találtam volna magamat. Már csak a lüktető zene, a táncoló emberek és a fesztiválos ételek bódéi hiányoztak. Felsóhajtottam. Kissé hiányozni kezdett a saját világom.

A ᴠᴇ́ɢᴢᴇᴛ ᴋʀɪsᴛᴀ́ʟʏᴀɪ - A Kairix kristályok nyomábanDonde viven las historias. Descúbrelo ahora