My Parabatai

10. Négyszemközt

- Aranyos vagy, de nem lehet!- mondom ellentmondást nem tűrő hangon.
-De...
- Nem, Max. Ez veszélyes is lehet. Majd kitalálok valamit.

Az edzés után a konyhába megyek. Elég késő van, de még van idő egy gyors vacsit összedobni. Megkérdeztem a többieket, hogy ők is kérnek-e. Alecen kívül mindenki válaszolt, és lejöttek a konyhába. Az egyik szekrényben találtam egy kis tésztát, szóval úgy döntöttem spagettit csinálok. Egy lábosba teszem éppen a tésztát, amikor Alec hirtelen beront a konyhába.
- Hogy tehetted!- kiabálja, miközben felém tart.- Gyerekeket manipulálsz! Ez egy embertelen dolog, de te mégis megtetted!
- Alec, miről beszélsz?- kérdem, mire lekever egy pofont. A lendülettől elesek. Jace azonnal elém áll, és próbál megvédeni.
- Ne játszd a hülyét! Rávetted Maxet, hogy segítsen neked!
- Ez nem igaz!- csattanok fel, miközben a fájó arcomat dörzsölöm. Jace még mindig előttem áll, megpróbálom kikerülni, mire újra elém lép.
-Jace, minden rendben.
- Megütött!- sziszegi mérgesen.
- Alec! Beszéljük ezt meg- mondom higgattan.- Négyszemközt- mondom, mire Jace és Jess, aki a döbbenettől eddig szóhoz sem jutott, hitetlenkedve néz rám.
- Ezt nem gondolod komolyan!
- De! Csak vele vagyok hajlandó beszélni. Ez ránk tartozik.
-Gyere az irodámba!- közli Alec és elindul.
Az irodában a nagy tölgyfaasztal a kedvencem. Alec most az egyik sarkának dől, úgy figyel.
- Nem én mondtam Maxnek! Ő állt elő az ötlettel. Nem akarom, hogy ezt tegye. Fontos nekem!
Alec szemében düh villan. A falhoz szorít, és kezét rákulcsolja a nyakamra.
- Figyelj, mert csak egyszer mondom el! Hagyd. Békén. A. Családom. Tűnj el innen! Senki sem szeretné, hogy maradj. Jess velem van. Jace pedig ágyba akar vinni. Ne higyj neki. Nem szeret, sosem szeretett. Max pedig még gyerek. Majd kiheveri.
- Úgy mint Izzy eltűnését?-suttogom rekedten.- Őt is te üldözted el?
Erre elenged, és elhátrál tőlem. Úgy néz rám, mintha megöltem volna egy szerettét.
- Menj innen! Most!- üvölti, mire gyorsan kislisszanok az ajtón.