My Parabatai

7. „és velem"

Valaki kopogtat az ajtómon.
-Pillanat!- kiálltok ki.
Rendbe szedem magam, és kinyitom az ajtót.
- Szia- köszön Max- zavarok?
- Szia, dehogy, gyere csak be!
Leül az ágy szélére és álmosan végigmér.
-Felébresztettelek?- kérdi.
- Nem, még nem aludtam. De neked nem kéne?
- Igazából, nem tudok aludni. Maradhatok egy kicsit?
- Persze!
Képtelenség ellenállni neki. Nagyon aranyos, és már most látszik, hogy ha felnő, akkor jó pasi lesz belőle. Ő Alec kicsi mása. Ugyanolyan zöld szeme van, mint a testvéreinek. (Mint kiderült Izzynek is zöld szeme van.) Hasonlóan karakteres az arca, mint Alecnek, de neki még megvan a kisfiús bája.
- Mi jót csináltál?- kérdi kiváncsian.
- Csak átnéztem a holmijaim- rakom össze a doboz tartalmát az ágyról.
-Megnézhetem?- emeli fel Anyám vázlatfüzetét az éjjeliszekrényről. Mielőtt eljöttünk a házunkból, összeszedtem pár ép dolgot, többek között ruhákat, fényképeket, és Anya cuccait. Imádott rajzolni, azt szerette volna, ha én is a rajzművészetet választom, de a tánc jobban érdekelt.
- Hű, ezek nagyon jók!- mondja Max csillogó szemekkel.- Te csináltad őket?
- Nem, Anyukám. Én inkább táncolni szeretek. Ha rajzolok, akkor is csak pár táncmozdulatot, térformát.
- Képzeld- vált témát- Jess megígérte, hogy holnap velem eddz!
- Nahát! Aztán ügyesen!
- Nem nézel meg?
- Megpróbálom, Kölyök.
- Megígéred?- ásít bele a végébe.
- Meg.
*
*
*
~Másnap reggel~
*
*
*
Tegnap este Max mellettem aludt el, és nem volt szívem felkelteni, vagy visszavinni a szobájába, mert nem tudom, hol van. Ezért nálam aludt. Őt ölelve ébredem, és úgy éreztem, mintha az öcsémet ölelném, aki sosem volt. Óvatosan felébresztem.
- Jó reggelt!- suttogja rekedten.
- Neked is, álomszuszék!
- Ugye nem haragszol, amiért itt aludtam?
- Dehogy, miért haragudnék? Gyere, inkább csinálok neked reggelit!
A konyhába érve megkérdem:
- Mit ennél szívesen?
- Kínait!
- Reggelire?
- Aha, általában azt eszünk.
- Nem szoktatok itthon főzni?
- Csak ritkán. Amikor még Izzy velünk volt, akkor minden nap ő főzött, de az ételei borzalmasak voltak!- mosolyog szomorkásan.
- Akkor majd én csinálok valami finomat!- ezzel nekilátok egy egyszerű rántottához.
Úgy gondolom, a többiek is hamarosan felébrednek, ezért több adagot is csinálok.
Az előszoba felől hangokat hallok, még úgy is, hogy Max hangosan issza a szívószálljával a narancslevét.
-Menekülj! Valaki megint főz!
-Csak nem Izzy jött vissza!- korholja le Alec Jace-t.
-Nem. Rosszabb. A főztjei kísértenek minket!- erre mindketten elnevetik magukat, és belépnek a konyhába.
-Jó reggelt, fiúk!- köszöntöm őket mosolyogva.- Rántottát? - teszem le Max elé a tányérját, mire azzonnal neki is lát a reggelijének.
-Köszi, már ettünk!- hallom a kifogásokat.
-Mégis mikor?- nézek rájuk rosszanlóan.
- Egy fél órája sem- közli Jace lazán.
-Ahhaamm- húzom össze a szemem- és hol van a mosatlan?
- Francba!- kiállt fel Alec.
-Ne színészkedjetek már, inkább kóstoljátok meg, lükék!- szól rájuk Max, aki már a saját tojását elpusztította.- Kaphatok még?
- De csak egy keveset! Nehogy elrontsd a gyomrod!
Közben megérkezik Jess, aki már régóta ismeri a főztöm. Körbeüljük az asztalt és nekilátunk enni. Jace és Alec előbb a tányérjukra, majd egymásra néznek, és megkóstolják a főztöm. Vicces látni, ahogy megváltozik az arckifejezésük.
Miután végeztünk-  a fiúk is a repetával- Jess elindul Max-szel edzeni.
-Jössz, Lisa?-kérdi Max.
- Elpakolok, és utánatok megyek.
- Oké!- ezzel elindulnak.
Időközben Alec is lelépett, így ketten maradtunk Jace-szel.
- Rendes volt tőled, hogy reggelit csináltál Maxnek.
- És nektek is!
- És nekünk is!- ismeri be.
- Nem szokott ilyen későn kelni Max.
- Nálam aludt- ismerem be- azt mondta, hogy nem tudott aludni, és átjött hozzám. Beszélgettünk, de közbe elaludt, és nem akartam felkelteni. És nem tudom, hol van a szobája, szóval nem tudtam visszavinni.
- Ez kedves volt tőled.
- Alap dolog- mondom, miközben a pirospaprikát próbálom visszatenni a helyére, a legfelső polcra.
Mivel egy rövid short van rajtam (pizsi), ezért nem nyujtózkodom annyira, hiába fedi a combom a hosszú pólóm, azért a végtelenségig nem takar.
- Majd én- lép mögém Jace, és könnyedén felrakja a dobozt a polcra. Nem vagyok alacsony (170 cm körül vagyok), de Jace mellett nagyon kicsinek tűnök.
Mikor felrakta a paprikát, fél kézzel átölelte a derekamat, most pedig teljesen átölel hátulról. A hátamon érzem kemény has- és
mellizmát. Jó érzéssel tölt el, hogy így ölel. Olyan hétköznapi. Mintha nem lennének Árnyvadászok, meg Alvilágiak. Csak hétköznapi fiatalok lennénk.
- Köszönöm!- súgja a fülembe, mire tiszta libabőrös leszek.
-Mit?- kérdem értetlenkedve.
Szembefordít magával, most úgy ölel. Homlokát az enyémnek dönti. Az ajka olyan közel van az enyémhez. Gyerünk, Lisa! Csókold meg!-ilyen, és ehhez hasonló gondolatok kavarognak a fejemben.
-Hogy foglalkozol a családommal- zökkent ki- és velem- mondja, majd megcsókol.

Itt van a kövi rész. Remélem tetszik. Vélemények jöhetnek kommentben.🔏💭