moving along L. T.

harmadik

Evelyn Styles

"Másfél évvel ezelőtt:

-Louis, ne rendezz jelenetet, kérlek! - hallottam anya hangját a folyosóról.

-Már hogy ne rendeznék Anne?! Alig tizenhat éves! - válaszolt Louis idegesen.

Néhány másodperc múlva Louis kopogás nélkül tépte fel az ajtómat olyan erővel, hogy azt hittem tokostól szakad ki a helyéről. A fiú szikrákat szóró szemekkel közeledett felém, útközben pedig bevágta maga mögött az ajtót. Mielőtt az végleg becsukódott volna, láttam anya bocsánatkérő pillantását.

Elhúztam a számat, és Loura néztem, aki fel-le járkált a szobámban.

-Egyébként neked teljesen elmentek otthonról? - szegezte nekem a kérdést.

-Louis ez nem az aminek.... - próbáltam védekezni, de félbeszakított.

-Tizenhat éves vagy, érted?! Ki ez a srác?

Felsóhajtottam.

-Aaronnak hívják, az egyik barátnőm bátyja. - mondtam.

-Hány éves? - nézett rám összehúzott szemekkel.

Louis égető pillantása miatt kedvem lett volna egészen picire összehúzni magamat, és eleve féltem megválaszolni ezt a kérdést, hiszen tudtam, hogy a válaszom után Louis elkezdi tervezni a kivégzésemet. Vagy Aaronét. Mindegy.

-Tizenkilenc? - pillantottam fel rá.

Lou megállt, fejét felém fordította, és fél percig pislogás nélkül meredt rám.

Láttam, ahogy nagy levegőt vesz, én pedig lehunytam a szemeimet, mert tudtam, hogy kiabálni fog.

-Evy, te esküszöm hogy nem vagy normális! Egy gyerek vagy még, hát nem érted?! Ez a pasi csak arra vár hogy mikor tud téged becsábítani az ágyába! - emelte fel a hangját.

Szipogva néztem fel rá, szemeimet csípték a kikivánkozó könycseppek, de nem akartam előtte sírni.

-Ő nem olyan! Szeretjük egymást. - motyogtam.

Louis felhorkantott.

-Hagyjuk már! Azt se tudod még, hogy milyen az, amikor szeretsz valakit! Ez nem szerelem. - mondta szárazon.

Nem tudtam tovább visszatartani a sírást. Lehajtottam és elfordítottam a fejemet, hogy ne láthassa az arcomon végigfolyó könnycseppeket.

-Szakítanotok kell! Nem fogom hagyni hogy az a srác kihasználjon téged!

Egy ideig semelyikünk sem szólalt meg. Nem értettem a hirtelen kirohanását. Harry sem örült a dolognak, de ő jobban fogadta, mint Louis.

-Miért nem akarod hogy boldog legyek? - tettem fel a kérdést.

-Mi? Evy, félreértesz!

Hallottam a lépteit, majd az ágy besüppedt mellettem, és Louis az állam alá nyúlt, hogy felemelje a fejemet, és ránézzek.

-Én nem azt akarom, hogy ne legyél boldog, sőt! Én csak féltelek Lyn, érted?

-De nem kell Louis. Minden rendben lesz. - mondtam, és a kézfejemmel letöröltem a könnycseppeket az arcomról.

Lou sóhajtva túrt a hajába.

-Gyere ide, te! - mondta egy halvány mosollyal, miközben kezeit széttárta.

Ajkaim felfelé húzódtak, és egyből az ölelésébe bújtam. Átkaroltam a felsőtestét, fejemet a vállába fúrtam, és mély levegőt vettem.

-Nagyon szeretlek, ugye tudod? És azt is, hogy kinyírom ha megbánt, ugye? - kérdezte a hátamat simogatva.

-Tudom. Én is téged. - válaszoltam egy nagy mosollyal az arcomon."

Mindig vigyázott rám. Mindent tudott rólam, olyan dolgokat is, amiket a családom nem. Féltett engem, törődött velem, meg akart védeni mindentől. Ha valami bajom volt, addig nem hagyott békén, amíg meg nem tudta, hogy mi az. Ki akart nyírni mindenkit aki ártott nekem. Ő volt a legjobb barát, akit kívánhattam volna. Úgy bánt velem, mintha én is a huga lennék.

Mindig óva intett, ha fiúkról volt szó, de én persze sosem hittem neki. De a végén sosem szidott le, vagy hasonlók, hanem megvigasztalt, és szép lassan mindig minden helyre jött.

"8 hónappal ezelőtt:

-Lyn! Ideje felkelni!

Morogva fordultam be a fal felé, a takarómat pedig még feljebb húztam magamon.

A fejem rettenetesen fájt, a fény, ami miután Louis elhúzta a függönyt bejutott a szobába, bántotta a szemeimet.

-Hmmm, hagyj! - motyogtam.

-Ne is álmodj róla drágám! Megígérted hogy eljössz velem ajándékot venni anya szülinapjára!

A következő pillanatban a meleget nyújtó takaróm eltűnt rólam, és a földön landolt egy apró puffanás kíséretében.

-Mi a fasz Evy?! Mi van rajtad? Már megint bulizni voltál!? - kérdezte Louis számonkérő hangon.

A piros miniruha, amit tegnap este vettem fel még mindig rajtam volt, hiszen mikor hajnalban hazaértem, csak arra volt erőm, hogy bezuhanjak az ágyamba.

-Ugh, Louis ne kezd már megint, légyszi! - nyöszörögtem.

Meg sem tudtam várni a válaszát, mert éles fájdalom nyilalt a hasamba, így a kezemet a számra szorítva pattantam fel és indulam meg a fürdőm felé. Alighogy beértem, a vécé elé térdeltem és kiadtam magamból mindent, legfőképp a tegnap elfogyasztott alkoholmennyiséget.

Mikor végeztem, mély levegőt véve feltápászkodtam, lehúztam a vécét és csaphoz léptem, ahol megmostam az arcomat hideg vízzel.

A mosdónak dőlve néztem bele a tükörbe. Tekintetem találkozott Louisével, aki az ajtónak támaszkodva nézett vissza rám komoly, kifejezéstelen tekintettel.

-Sajnálom...-nyögtem ki nagy nehezen.

Louis bólintott, és hátrálni kezdett.

-Tudom. Én is."


Ezen is ő segített át. A családom elfogadta, hogy kizárom őket, de Louis nem. Akkoriban voltak az első kapcsolataim, és minden egyes szakítás vagy csalódás után a szórakozóhelyekre vagy diszkókba menekültem. Louis nem egyszer cipelt haza engem egy-egy ilyen helyről az éjszaka közepén miután nem mentem haza.

Mégsem hagyott ott. Nem adta fel. Akármilyen csúnyán beszéltem vele, akármiket vágtam a fejéhez és küldtem el, ha szükségem volt rá, ő jött.

Ő volt az én őrangyalom, aki nem hagyta, hogy elutasítsam a segítségét, de ő megtagadta az enyémet.

***

-Hugi! Evy, kelj fel, csak egy álom volt! - Harry a vállamat rázogatva próbálta elérni, hogy végre felébredjek.

Nehezen kaptam levegőt, fájt a mellkasom, mintha egy hatalmas súlyt helyeztek volna rá. Az arcomon patakokban folytak le a könnyeim, a szemeim pedig rettenetesen fájtak.

-Semmi baj, csak rosszat álmodtál!

A bátyám ölelésébe vonva próbált csitítani, de nem igazán sikerült neki. Csak ő járt az eszemben, bármit megtettem volna azért, hogy újra jóban legyünk. Még a veszekedéseinket is újra átéltem volna, csak itt legyen velem.

-Hiányzik.

Magamat is megleptem azzal, hogy kimondtam. A hangom rettenetesen rekedt volt, hiszen régen szólaltam meg utoljára. Jól esett kimondani, de ezzel nem értem el semmit. Nem fog visszajönni hozzám.

-Tudom hugi, tudom. - válaszolt Harry egy sóhajtás után.

Amúgy kicsit SZOMORU VAGYOK amiatt hogy NEM ERKEZIK TOLETEK SOK VISSZAJELZES igy kommentek formajaban....

EZ NEKEM IGY ELEG NEHEZEN MEGY :(

De remelem tetszik ez a kis visszaemlekezos resz

Anna xx