Jobban bánnék veled

2. rész

Reggel az ébresztőre rögtön kipattant a szemem. Elkészültem, fölkaptam az egyenruhámat (tanévnyitóra kötelező) és megpróbáltam elrejteni a kialvatlanságom jeleit pár kiló alapozóval. Nem ment könnyen, akkora karikáim voltak, mint egy ház. Éjjel ugyanis nem nagyon tudtam aludni, azzal a gondolattal a fejemben, hogy már csak pár óra, és végre újra látom Olivert. Mikor végeztem, felkaptam a kocsikulcsom, és már szaladtam is le a garázsba. Amikor lerobogtam az emeletről anya elkapott, és megállított.
- Mai, hova sietsz? - kérdezte.
- Anya, suliba, hova máshova? - kérdeztem vissza értetlenül, mert ha jól tudom neki még nálam is jobban örülnie kéne, hogy végre gyerekmentes lesz a ház délelőttönként.
- De ilyen korán? - ebben a családban csak kérdezni szoktunk.
- Mindig korán megyek, tudhatnád már! - vontam meg a vállam, és indultam volna tovább, de újra megállított.
- Nem kell sietned drágám, mert a nővéred még nincs kész.
- És miért kéne vele mennem? - döbbentem le.
- Mivel már megint bevonták a jogsiját... - sóhajtotta anya, majd otthagyott a kétségbeesésemmel együtt.
A következő félóra azzal telt, hogy a nővérem szobájába dörömböltem be kétpercenként, hogy kész van-e már. Mikor már végre mindketten a kocsiban ültünk, és elindulhattunk, jó nagy késésben voltunk. Esélyem sem volt jó helyet foglalni a tornacsarnokban, közel Oliverhez és a társaságához. Látva a kétségbeesett arcomat nővérem unottan forgatta a szemeit.
- Nyugi már Mai, ne vágj ilyen elcseszett arcot. Kibírsz két másodpercet Olibaba nélkül - családom előtt próbáltam tagadni az erős kötődésem Oliverhez, de a nővérem nem hülye (még ha úgy is tűnik) rögtön levágta a szerelmetes pillantásaimból. - Ha jó belépőt akarsz, amúgy is késve kell érkezned - mondta, na erre meg én forgattam a szemeimet.
Beszéltem a tini romi filmek felépítéséről. Na a nővérem pedig a saját filmjében a gonosz mindig keresztbetevő lány. Csak nála végül neki jön össze minden. Időközben beértünk a suli parkolójába, és igen, a nővérem jól számította ki magát. Mindenki akkor indult volna be az épületbe, mikor lefékeztem a kocsit. Cathy pedig elegánsan kiszállt, becsapta az ajtót, és csípőriszálással megindult a bejárat felé. Egy percre minden tekintet rászegeződött. Aztán a barátnői elkezdtek visongani, és futni felé, a tömeg pedig lassan felfogta, hogy bizony-bizony, egy ilyen jó csaj is járni fog a suliba idén. Tehát a nővéremnek jutott a figyelem, nekem pedig a gyors kipattanás, és tömegben nyomulás, hogy megtaláljam a barátaimat. A lelátókon találtam rájuk, és a drágák foglaltak nekem is helyet. Betolakodtam melléjük, és Emily nyakába ugrottam.
- Milyen barna vagy!
- Megnőtt a hajad!
- Kiszőkültél!
- Pasi?
- Nulla.
- Dettó.
- Nővéred?
- Megvan, vagy három különböző fiúval kavar. Bátyád?
- Továbbra is egy állat. Hawaii?
- Csodás volt!
- Európa?
- Imádtam.
Hadartunk egymásnak folyamatosan, végül pedig vihogva huppantunk le a fiúk mellé, akik meredten bámultak minket.
- Soha nem örültem még ennyire annak, hogy az igazgató elkezdi a beszédét - jegyezte meg Cameron arra utalva, hogy a 4 szó per másodperc teljesítményünket kissé nehezen tudta befogadni.
- Dettó! - parodizált engem Danis, Cameron pedig röhögött rajta.
- Srácok, Mckinnon beszédet tartana! - szóltam rájuk sértődötten. Na nem mintha az igazgatót próbáltam volna védeni.
A 2 óras tanévnyitó ünnepség után rögtön mehettünk volna haza, de engem nem olyan fából faragtak, hogy elengedjem az első napot úgy, hogy nem is láttam Olivert. Az elsők között értünk ki az épületből, de ahelyett, hogy elindultunk volna, lecövekeltünk a kijárat közelében. Összes barátomat Oliver-kereső módra állítottam, így mindegyikünk meredten bámulta a tömeget. Danis volt a szerencsés, aki megpillantotta először a fiút, és izgatottan böködni kezdett engem, hogy vegyem már észre. Arra kaptam a fejem, és én is megpillantottam... Magas alakja talán még jobban megizmosodott a nyár alatt. Barna haját kiszívta a nap, szőkés csíkok tarkították. Mogyoróbarna szeme élénken csillogott, és mikor összeröhögött a barátaival, az a gyönyörű mosolya szétterült az arcán. Kisebb eufórikus állapotba kerültem, és vagy három percig csak bambultam, ahogy a kocsija felé veszi az irányt. Ekkor pedig életbe lépett a terv második szakasza. Nekem is gyorsan be kellett pattannom az autómba, (a nővérem a barátnőihez ment) hogy nagyjából egyszerre érjünk haza, és ő odaköszönjön Marienak (vagyis nekem). Gyorsan elköszöntem a barátaimtól, akikkel már előre lefixáltam a tervet, úgyhogy ők is elindultak a parkoló másik irányába Cameron kocsija felé. Őrült módjára rohantam az autómhoz, és minden a a terv szerint alakult volna, csak egy valamit nem vettem a számításaimba. Valami ősbunkó tajparaszt ráállt a kocsimra hátulról, teljesen szabályellenesen,eltorlaszolva az utat. Esélyem sem volt kiállni a helyemről, a szerencsétlenkedés közben pedig Oliver szépen kihajtott a suli területéről.