Jobban bánnék veled

11. rész

Másnap nyugodtan keltem fel - enyhe fejfájással. Szombat lévén még kettő egész napom volt, míg muszáj lesz beszélnem Aaronnal a történtekről, ez volt nyugodtságom oka. Illetve azzal mentegetőztem, hogy Aaronnak ez a csók csakis ugyan azt jelentheti, mint nekem. Hiszen látszott rajta, hogy nem kedvel engem, az egy más dolog, hogy ott spiccesen vonzónak talált (naná, hogy annak talált csipkefehérneműben voltam!). Amúgy is részeg lehetett, talán nem is emlékszik a csókra. Ilyen gondolatokkal a fejemben battyogtam át a szobámból a konyhába. Ami ott fogadott az viszont enyhén meglepett. Illetve majdnem visszafutottam a szobámba és elmormoltam pár "hogy a k***a élet b****a m*g et". Ugyanis a konyhában nem más fogadott, mint a drága nővérem, ami nem lett volna meghökkentő, csakhogy nem egyedül volt. Aaron ült mellette, és kedélyesen csevegtek. Nem hittem el. Úgy méregettem a furcsa párost mintha szellemet látnék.
- Sziasztok... - köszöntem rájuk félénk-értetlenül.
- Hugicám! - húzta ezer vattos mosolyra a száját a nővérem,amit elbűvölőnek is találhattam volna, de átláttam rajta, és éreztem benne a kárörvendést.
- Nővérkém - mosolyogtam rá enyhe szarkasztikus hangsúllyal, majd a betolakodóhoz fordultam. - Hát te mit keresel itt? - kérdeztem kelletlenül.
- Beszélgetni jöttem. Tegnap ugyanis nem igazán hagytad - fürkészte az arcom.
- Oké... Akkor menjünk ki inkább - vetettem egy oldalpillantást a nővéremre, aki árgusan figyelt.
Aaronnal kimentünk a teraszra, és leültünk a napozószékekbe. Nem látszott idegesnek, amit jó jelnek vettem. Nem tartottam valószínűnek, hogy a mondandómmal összetöröm a szívét, úgyhogy elkezdtem.
- A tegnap estéről akarsz beszélni? Rendben. Tudnod kell, hogy be voltam csiccsentve, gondolom te is. Szóval nem, nincs semmi, az csak egy hirtelen jó ötletnek tűnő rossz ötlet volt, bocsi. Megérted, nem? Tudom, hogy attól félsz, hogy most beléd estem, de nyugi, nem kell ettől tartanod, az az egy csók semmit nem mozgatott neg bennem, szóval... - kínosan felnevettem, és végre ránéztem, mert eddig szigorúan csak a térdemet bámultam. Mintha egy pillanatra megdöbbenést láttam volna átsuhanni az arcán, de aztán gyorsan visszatért régi önmagához, én pedig gyorsan rohadt mérges lettem rá, szokás szerint.
- Oké - nevetett fel erőltetetten. - Tényleg ettől féltem, tudod ritkán állnak ellen a vonzerőmnek - kacsintott rám.
- Akkor most megkönnyebbültél - mosolyogtam rá, és örültem, hogy letudtuk a kínos beszélgetést, de tévedtem. Ó nem, ennek a seggfejnek volt még mit mondania.
- Amúgy sem illünk össze, és örülök, hogy ezt te is így látod. Én jófej vagyok, jól nézek ki, te meg hát tudod... Gondolj bele, te abszolút egy olyan lány vagy, aki ha egyszer beleesik az emberbe, gyerekes álmokat szövöget kettőtökről, soha nem szabadulsz tőle mindig ott akar lenni veled, és megfojt a szeretetével. Szóval még Szerencse, hogy nem lettél a megszállottam, ahogy az szokásod a fiúkkal, ahogy hallom - fejezte be a mondandóját. Lefagyva bámultam rá. - De nembaj, reméljük Oliver nem tud ezekről a dolgokról - ugyan ezek a dolgok vicces hangnemben lettek elmondva, mégis olyan élük volt, amiből nem lehetett nem kihallani a dühöt.
- Te! - lövelltem egy vészjósló pillantást rá. - Te öntelt, gusztustalan, idegesítő, seggfej! - kezdtem bele habzó szájjal. - Azt hittem, tudjuk ezt felnőttek módjára kezelni, mint normális emberek, de neeem, te képtelen vagy normális ember módjára viselkedni! Ha legalább az fájna, hogy visszautasítalak, de téged csak az önérzeted megsértése miatt érdekel ez az egész! Undorító amit csinálsz, sajnálom azt az egyetlen egy csókot is ami kettőnk között történt! - üvöltöttem le a fejét, majd hátat fordítottam neki, és berontottam a házba.