Marvel Short Story's

Charles Xavier

Ezt a történetet EnikoZoeKovats kérte. Remélem tetszeni fog. ❤❤

Neked és Charles-nak eléggé különleges a viszonyotok, de még mielőtt ebbe bele mennék, előtte ejtsünk pár szót arról, hogy hogyan találkoztatok.
Neked már mióta az eszedet tudod, azóta a legjobb barátnőd Raven, így nem volt kérdéses, hogy megszöksz vele, mikor egyik napról a másikra teljesen más külseje lett neki és láttátok, hogy a szüleiteknek ez nagyon nem tetszik, sőt szinte már ellenszenvet és megvetést láttatok a szemükben, így az első adandó alkalommal fogtátok magatokat és megszöktetek otthonról. Szinte mindenre gondoltatok, csak arra nem, hogy az elhozott ételek egyszer elfogynak és nem tudtok venni pénz hiánya miatt, ráadásul az esti hidegekkel is volt némi problémátok. Így adódott az, hogy egy gazdag negyedbe tévedtetek és Raven új menő képességének segítségével tudtatok egy kevés élelmet és pár takarót szerezni. Igen ám, de az egyik házból már egy jó ideje nem jött ki és te elkezdtél miatta aggódni, csakhogy mivel nem volt semmi képességed és ilyen helyzetekre mondta azt mindig Raven, hogy magadat mentsd és rohanj vissza a rejtek helyetekre, így ezt is tetted. Még sose gondoltatok igazán bele abba, hogyha ez tényleg megtörténik az egyikőtökkel, akkor mi lesz a másikkal. Éppen magadhoz szorítottad a plüss mackódat amit magaddal hoztál a szüleidtől, mikor is halk léptekre lettél figyelmes. Mivel egy sötét, kicsi szellőzőbe bújtál el ezért csak a sarokba húztad magad és össze szorítottad szemeid remélve, hogy eltűnik onnan az illető.
-Szia, te vagy Zoe?- hallottál meg egy kisfiú hangot, amire neked egyből kipattantak a szemeid és eléd került egy gyönyörű tengerkék szempár.
-Attól függ, hogy ezt ki kérdi.- ráncoltad össze szemöldököd és próbáltál úgy helyezkedni, hogyha arra kerül sor, gyoran ki tudj ugrani onnan, de mégse gondoltad, hogy ezt tényleg meg kell tenned, mert nem tudtad volna megmondani miért, de valamiért mégis nyugtató volt a fiú közelsége, pedig nem is ismerted ráadásul sokkal nem lehetett idősebb nálad.
-Ó valóban. Én Charles Francis Xavier vagyok és tudod az én házamban van a barátnőd és már nagyon aggódik miattad. Neki is elmondtam, de neked is elmondom, hogy nyugodtan lakhatsz nálam, mert hely és étel is van bőven.- mosolyogva nézett vissza rád és te annyira megörültél a hír hallatán, hogy egyből Charles nyakába ugrottál és úgy estetek ki a szellőzőből, majd te sűrű bocsánat kérések közepette segítettél neki talpra állni.
Azóta a nap óta már nagyon sok év telt már el és rá kellett jönnötök arra, hogy Ravenékkel szemben neked nincs semmi képességed, amit te eleinte nagyon nehezen tudtál elfogadni, de Charles segítségével mégis úgy tudtad magad érezni, mintha neked is mutáns erőd lenne. Charles mindig úgy tekintett rátok, mintha a két húga lennétek, amit neked évről évre egyre fájdalmasabb volt hallanod, mert a sok segítséget a törődéset és a szeretet addig kaptátok míg te teljesen belé nem szerettél. Rá pár évre kiderült, hogy van egy Sebastian Shaw nevű mutáns, aki meg akarja ölni a közönséges embereket. Ezen hírek hallatán Charles nem engedte, hogy akár a közeléből eltűnj, legalábbis addig így volt míg Moira jobban be nem került a képbe és így több időt töltött Charlesal aki ennek nagyon is örült. Lehet, hogy egy gyilkos mutáns vadászik emberekre, de te akkor se tudtál másra gondolni, csak arra, hogy Charles egyre jobban távolodik el tőled.

-Figyelj, ha ennyire zavar, hogy nem foglalkozik veled és folyton a zsaruval van vagy Erikkel, akkor állj elé és mond meg neki.- ölelt magához Raven miután már hatvanadjára adtad ki magadból azt, hogy ezért utálod Chalest.
-Igen, igazad van. Az a legjobb dolog amit tehetek, hogy elé állok és jól a szemébe mondom, hogy jó lenne, ha megint foglalkozna velem legalább egy kicsit, mert már évek óta belé vagyok zúgva és csak akkor érzem úgy, hogy érek is valamit. Kösz Raven igazad van.- forgattad meg a szemed és úgy lestél rá Raven-re, hogy lásd mit csinál, de mikor tökéletesen a hátad mögé kezdett mutogatni, muszáj voltál megfordulni. Na és amit ott láttál, az egy ledöbbent, áll leesett Charles volt. Te ahogy észre vetted őt, úgy szállt ki minden vér az arcodból és olyan gyorsan futottál ki a szobából, amilyen gyorsan csak tudtál Raven és Charles ordításaival semmit sem törődve. Amikor megálltál, akkor a tóparton találtad magad, így fogtad magad leültél a fűbe és csak nézted a vizet. Pár perc múlva hallottad, hogy valaki közelít feléd, de mivel sejtetted, hogy ki az, így nem foglalkoztál vele.
-Miért nem mondtad el, hogy így érzel irántam?- tudtad, hogy ő is a vizet nézi, mert ő is kellemetlenül érzi magát.
-Te ezt, hogy mondtad volna el fordított esetben, ÚGY, hogy te folyton csajoztál?- néztél rá, már könnyes szemekkel és vártál, hogy hátha rád néz. De nem tette.
-Sajnálom.- ez az egy szó elég volt ahhoz, hogy te teljesen megtörj és elsírd magad. -gondolhattam volna, de manapság annyira jóba voltál Alexel és azt hittem...- nem tudta befejezni, mert te felpattantál a helyedről.
-Azért vagyok vele annyit, mert te mióta itt van Moira azóta csak körülötte lebzselsz. Ő meg megmentette az életemet és törődik velem.- igen, Alex megmentette az életedet akkor, mikor Darwin meghalt és azóta valóban többet voltatok együtt mint sem külön. De ekkor már felnézett rád és már az ő szemeiben is meg-meg csillantak a könnycseppek. Megindultál a kapu felé, hogy egy kicsit sétálgass a környéken, de hirtelen egy erős kar ölelte át a derekadat.
-Nem mehetsz el. Túl veszélyes.- tette az állát válladra.
-De ki kell szellőztetnem a fejem egy kicsit.- fordultál felé és erőltettél arcodra egy mosolyt.
-Egyedül? Nem.- át nézett a vállad felett, de rögtön vissza nézett rád. -Igazad volt, hogy teljesen elhanyagoltalak, de sajnos nem csak téged. De megpróbálom helyre hozni azt amit elrontottam, csak azt már évekkel ezelőtt.- kezdett el közeledni arca a te arcod felé, de te leállítottad.
-Hogyha csak azért teszed, mert azt hiszed ez jót fog nekem tenni, akkor elkell, hogy szomorítsalak, mert csak akkor szeretném, hogy megcsókolj, hogyha te is teljes szívedből szeretnéd.- néztél el a háta mögé, ahol pont a 'kastély' volt és az ablakában egy szomorú tekintetű Raven.
-Akkor még szerencse, hogy én tényleg, teljes szívemből szeretném ezt.- mondta, majd a válaszodat meg se várva csapott le az ajkaidra. A szavai csak úgy ismétlődtek a fejedben és olyan boldog voltál, abban a pár percben, mint még soha talán.
Mikor elváltak ajkaitok ő fogta magát és vissza ment a tóhoz, lehajolt valamiért, majd a háta mögé rejtve indult meg vissza hozzád. Eléd ért és már nyitotta volna száját, hogy mondjon valamit, de megelőzted azzal, hogy nyomtál ajkaira még egy rövid csókot, amin csak elnevette magát és feléd mutatta azt a valamit, ami...ami a régi macid volt, amit még a meg ismerkedéseteknél szorongattál és azt hitted, már ezer éve elhagytad.
Miután teljesen tisztáztátok a dolgokat eldöntöttétek, hogy ezek után, csak együtt és sehogy máshogy. Együtt sikerült átvészelni a bénulását, a depresszióját és még egy istennel is elbántatok a tanulókkal és ki tudja mi mindenen mentek még át.

Tudom ez a történet lehetett volna jobb is, sokkal, de remélem azért valamennyire tetszik, de a többivel esküszöm jobban fogok igyekezni. ❤❤❤